Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Statisztikákat kértünk a Legfőbb Ügyészségtől a korrupciós bűncselekményekkel kapcsolatban a Polt megválasztása előtti és utáni időről, és nagyon érdekes adatokat kaptunk. A feljelentések száma felére-harmadára csökkent éves átlagban, az elutasításuk aránya viszont háromszorosára nőtt. Sőt, ha mégis indul nyomozás, azokat 2010 vége óta közel kétszer nagyobb arányban szüntetik meg, mint korábban. Lehet ez véletlen?
Kommentekben, fórumokon, itt-ott azt a vélekedést olvassuk, hogy Polt Péter ügyészségén nincs értelme feljelentést tenni hivatali korrupció miatt, hiszen az ilyen eljárások jó eséllyel a kormánypártnak ártanának, ezért az ügyészség inkább el sem indítja őket, vagy ha mégis, gyorsan megszünteti.
Szerettünk volna utánajárni a közvélekedésnek, ezért közadatigénylést (PDF) adtunk be a Legfőbb Ügyészséghez tavaly év végén.
Három bűncselekménytípussal kapcsolatban kértünk adatokat:
– Aktív hivatali vesztegetés, amikor valaki megveszteget hivatalos személyt,
– Passzív hivatali vesztegetés, ekkor a hivatalos személy „belemegy” a vesztegetésbe,
– befolyással üzérkedés, amikor valaki azt mondja, hogy el tud intézni valamit egy hivatalos személynél, és ezért pénzt kér.
Az adatokat 2006-tól kértük ki, ezen az éven kezdte második ciklusát az akkori baloldali kormány, cezúraként pedig Polt Péter hivatalba lépését jelöltük meg, vagyis 2010. december 14-ét. Az adatok elég döbbenetesek.
Az érintett bűncselekmények miatt beadott feljelentések száma éves átlagban felére vagy harmadára csökkent bűncselekménytől függően. Ehhez alapesetben semmi köze nincs az ügyészségnek, magyarázaton nem spekulálnánk, szép kutatási terület lehet a jelenség a szakértőknek. Ugyanis normális esetben ha a korrupció nem csökken, akkor az ilyen cselekmények miatti feljelentések száma sem csökkenhetne drasztikusan.
Elméleti magyarázat több is lehet: tényleg csökken a korrupció, korábban az ellenzék hatékonyabb volt és több ügyet „ásott elő”, korábban az állampolgárok inkább látták értelmét feljelentést tenni vagy éppen kevésbé féltek a retorziótól, stb. Így az adatok önmagukban semmit mondanak, de hogy érdekesek, az biztos.
Ugyanakkor az már az ügyészségről mond valamit, hogy a két vizsgált időszakban mit kezdett a feljelentésekkel. És itt is nagyon fura számokat látunk. Mindhárom típusú bűncselekmény esetén háromszorosára nőtt a feljelentések elutasításának aránya, másképpen: a Polt Péter utáni érában 300%-kel nagyobb arányban utasítják el a hivatali korrupció miatt tett feljelentéseket 2006-2010-hez képest. Ha a drasztikusan kevesebb feljelentés alapján mégis elindul nyomozás, akkor azokat kétszer gyakrabban szüntetik meg.
Ez utóbbi adatokat alapos kutatás nélkül értékelni nem lehet. Az mindenesetre kevéssé valószínű, hogy több ezres, illetve százas ügyszám esetén ekkora különbség oka csak az lenne, hogy 2010. december 13-áig a feljelentők háromszor gyakrabban írtak jó feljelentést (ekkor indul ugyanis nyomozás), de az ügyészség gyakorlata nem változott semmit.
Azt viszont semmiképp sem lehet a feljelentők hibájának felróni, hogy az ügyészség az általa megindított nyomozásokat kétszer gyakrabban szünteti meg, mióta az új legfőbb ügyész áll a szervezet élén.
A Legfőbb Ügyészséghez benyújtott adatigénylés itt, a kapott adatok itt letölthetők.
Oroszi Babett – M. Tóth Balázs
Infografika: Erdélyi Katalin
Tetszett a cikk?
Ha hasznos kezdeményezésnek tartod az Átlátszót, szavazz ránk az Index on Censorship közönségszavazásán, hogy egy újabb nemzetközi díjjal öregbíthessük a hírnevünk.
Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.
Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból
Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!