A helység kalapácsa

A somogyi Szitadella: választási kampány Kaposváron

Szita Károly immáron hatodik alkalommal indul Kaposvár polgármesteri címéért. A somogyi megyeszékhelyt 1994 óta vezető fideszes politikus idén a hangzatos „Hiszünk egymásban!” szlogennel száll harcba – eme szlogent a városban élők már jól megtanulhatták, hiszen a város szinte minden pontján megtalálható óriásplakátok mellett az önkormányzati képviselő-jelöltek arcképe alatt is ez a jelmondat.

„Úgy látom, hogy élvezi a helyiek bizalmát, nagy hitele és támogatottsága van az országos kormányzati szinten. Ha Szita Károly mond valamit, arra Budapesten mindig odafigyelünk, ügyesen harcol a kaposvári fejlesztési forrásokért (…) Tehát egy olyan ember áll a város élén meg egy olyan csapat, amelyik a legritkább esetben kér segítséget kívülről, meg tudja oldani a városnak a problémáit” – ezt mondta a kaposvári polgármesterről Orbán Viktor miniszterelnök, amikor 2014. szeptember végén nagyatádi látogatása után beugrott a somogyi megyeszékhelyre is. A kormányfő azt már nem tette hozzá, hogy a 2013-ra 14 milliárdos tartozást felhalmozó város azért elfogadta a kormány gáláns ajánlatát az adósságkonszolidációról.

2002-es ügynökbotrányának kirobbanása óta Szita Károly teljesen kiszorult az országos politikából, de azért a helyi média éllovasai nagy feneket kerítettek annak, hogy Orbán beszélt vele három percet és persze megígérte a négysávos 67-es út megépítését. A korábban inkább megengedő Somogy Hírlap – amely október 1-jétől már nem az Axel Springeré, hanem a Mediaworks tulajdonába került – már kétkedve kommentálta az ígérgetéseket: sokan vannak így Kaposváron. Igaz, ha egy város sikerességét az ott található szökőkutak száma alapján ítéljük meg, a rendszerváltás előtt Krakus Péter néven III/II-es ügynökként jelentő Szita egy rendkívül jól működő várost vezet.

Kaposvár a kaposváriaké

„Mi, kaposváriak” – ez áll Szita Károly kampányának középpontjában, ezzel pedig nem sok újat vitt a választási hadjáratba. Szita meggyőződéssel állítja, hogy Kaposvár „továbbra is Magyarország legolcsóbban élhető városa”. Programfüzetében kifejti, ehhez az kell – reflektálva az általános kormányzati álláspontra –, hogy a város minden közszolgáltatónál meghatározó tulajdonos legyen, így a kéményseprést és temetkezést végző cégben is garantálja a többségi városi tulajdon elérését a közeljövőben. Ígéretekben persze sosem volt hiány Kaposváron. Ezúttal a „Zöld város” elérését és az oktatás további felemelkedése is meg fog valósulni – persze ez is együtt, velünk, kaposváriakkal.

Akárcsak 8 és 4 évvel ezelőtt, Szita Károly ismét bevetette egyik fő fegyverét, a „Tegnap-ma-holnap Kaposvár” kiadványt. A rendre az aktuális önkormányzati választások előtti hetekben elkészülő vaskos, fényes lapra nyomtatott brosúra ismét megérkezett a kaposváriak postaládájába. A közpénzből kampányolás tipikus eseteként emlegetett anyagban ismét megcsodálhatták a városlakók mi minden is alakult át Kaposváron az elmúlt négy évben és – ami visszalapozva a régi kiadványokat mindig fejcsóválásra készteti az olvasót – persze mi minden várható majd a következő néhány évben.

Kaposvár Tegnap-ma-holnap - nem egy vékony füzetke

Kaposvár Tegnap-ma-holnap – nem egy vékony füzetke

A nagyívű tervek mellett persze olyan kínos dolgok is szerepelnek benne, mint a Csiky Gergely Színház felújítása. A hosszú évek óta romokban álló intézmény felújítását 2010 júniusában Orbán Viktor személyesen ígérte meg Szita Károlynak – ebből aztán nem lett semmi. Erről később a trafiktörvényről elhíresült Heintz Tamásnak kellett elmondania, hogy hát egyelőre mégsem valósul meg, de „hosszú évek vannak még a ciklus végéig, és meggyőződése, hogy addig sikerül felújítani a Csiky épületét” – nem sikerült. Heintz azóta totálisan ki is szorult a politikából, önkormányzati képvelőségéről már lemondott. A helyi hírek szerint Szita Károly nem nézte jó szemmel Heintz esetleges (polgármesterségi) ambícióit, így a színház és a taszári reptér felújítása is az ő lelkén száradt, no meg a szocialista kormány idején bemutatott kerékpáros vonatelőzése is komikussá vált az eltelt évek során.

A kaposvári vállalkozásokat szóban mindig nagyon támogató városvezetés a „Tegnap-ma-holnap”-ot ezúttal érdekes módon a gyulai Dürer Nyomdában nyomtattatta és köttette – tehette volna mindezt persze Kaposváron is, még akkor is, ha a fejlődő városban a Kaposvári Nyomdát néhány hete felszámolták, ahogy arról egy helyi hírblog, a Kapos-T is beszámolt. Négy éve még megtalálható volt a város honlapján, hogy a kiadvány 6,3 millió forintba került (akkor még a Kaposvári Nyomda Kft. készítette), idén már elfelejtették nyilvánosságra hozni, így egyelőre sajnos nem tudhatjuk mennyibe fájt a lakosoknak, de a Ki Mit Tud közérdekű adatigénylő portálon rákérdeztünk az összegre.

A város mindig is hírhedt volt tragikus közlekedési helyzetéről, a település megközelítése katasztrofális, főleg, ha azt nézzük, hogy megyeszékhelyről van szó. Most ismét ígéretet kaptak a városlakók a Kaposvár és Dombóvár közötti vasútvonal fejlesztésére, valamint állítólag hamarosan „zöld jelzést kap a 67-es út településeket elkerülő szakaszainak megépítése”. Ez utóbbira négy év múlva fog sor kerülni – mint eddig minden önkormányzati választás előtt. De ott van a kaposvári közlekedési központ terve is, amelyet 2012-ben dobott be a köztudatba Szita Károly és amelyet személyesen ígért meg Németh Lászlóné még fejlesztési miniszterként, kiemelve, hogy milyen jó is lesz, hogy 2014-ben elkezdik építeni. Ehhez képest aztán Szita kampányának egy eldugott sarkában megemlíti, hogy valójában csak 2016-ban indul az évszázad legnagyobb helyi beruházása. A kaposvári média még ebben az évben is természetesen nagy örömzengés közepette hangoztatta a város sikereit, aztán az elmaradásokról inkább néma csend van.

A kaposvári önkormányzat tulajdonában álló Kapos Holding Közszolgáltató Zrt. gyakorlatilag minden fontos városi céget magába foglal: a helyi buszközlekedést biztosító Kaposvári Tömegközlekedési Zrt.-t, a városi vagyonkezelőt, a városgazdálkodási céget, a hulladékgazdálkodási céget, az élményfürdőt, a víz- és csatornaműveket, a jégcsarnokot, a nagypiacot, a város melletti Deseda-tónál található kempinget, továbbá a Kapos Tv és Rádió Közhasznú Nonprofit Kft-t, amely a város és a megye egyik legnézettebb televízióját, a Kapos Tv-t működteti. Tovább az előző cikkre.

Beszorított ellenzék

Szita Károly legfőbb ellenfele a 2014-es kampányban Kováts Imre, aki a baloldali összefogás (DK, Együtt-PM, MSZP) közös jelöltjeként próbál első körben legalább a helyi médiában megjelenni, majd második körben esetleg megszorongatni Szitát. Kováts nem először indul a polgármesteri címért Kaposváron, igaz négy évvel ezelőtt még függetlenként Szita és az azóta a helyi politikából már távozó MSZP-s Lamperth Mónika mögött csupán 1675 szavazatot (8,02%) szerezve a harmadik helyen végzett. Az LMP színeiben Felder Frigyes indul, aki 2010-ben a 4. sz. kaposvári körzetben 88 szavazatot kapott, míg a Jobbik Kiss Tamást indítja, aki pedig a 8. sz. körzetben jutott el 161 szavazatig. Ahogy az már hagyomány a somogyi megyeszékhelyen, négy éve is minden körzetben a Fidesz által indított politikus nyert.

Kováts „Nyíltság, Szakértelem, Kiszámíthatóság” címen kiadott brosúrájában igen bő terjedelemben veszi nagyító alá a fentebb említett témákat, de erről a városban élők csak ebből az anyagból értesülhetnek, a helyi médiában esély sincsen más vélemény terjesztésére. A Kapos TV, Somogy TV, Kapos Extra, kaposvarmost.hu beszámolt ugyan például arról, hogy Kováts Imre lesz a baloldal jelöltje a városban, a hírt pedig megkeresésükre nem más kommentálta, mint Dér Tamás, a Fidesz kaposvári elnöke, aki természetesen kénytelen volt tájékoztatni a kaposváriakat arról, hogy a baloldal úgyis emelné a rezsit meg az adót, de egy kicsit SZDSZ-ezés és gyurcsányozás is belefért. Mindezzel ki is merült az ellenzék „szerepvállalása” a helyi médiában. A korábban a Somogyért színeiben politizáló Kováts amúgy gyakorlatilag Szita egyetlen igazi ellenfele volt hosszú éveken át a városi közgyűlésben, ahol minden alkalmat kihasználva próbálta meg sarokba szorítani a 20 éve regnáló polgármestert.

A Sonline hírportál egy héttel a választások előtt helyet biztosított arra, hogy a polgármesterjelöltek ugyanarra az öt kérdésre válaszolva elmondhassák programjukat a munkahelyteremtéssel, kutatás-fejlesztéssel és innovációval, a 67-es út fejlesztésével, a fiatalok elvándorlásával és a problémás városrészekkel kapcsolatban. A négy jelöltből csupán egy nem kívánt élni a lehetőséggel: Szita Károly.

D. Kovács Ildikó

Ez a cikk a Transparency International Magyarország, a K-Monitor, a Political Capital és az Átlátszó közös önkormányzati projektjének keretében készült, a projekt támogatója az Open Society Foundations.

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42