Adatigényléses perek

Akár 600 milliárd forint veszteséget okozhat az Eon földgáz-nagykereskedő megvásárlása

Másfél évvel ezelőtt indítottunk pert a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ellen, hogy megismerhessük az állami tulajdonú Magyar Villamos Műveknek az Eon földgáz-nagykereskedő és a földgáztározók megvásárlásáról döntő közgyűlésére kiadott mandátumot és az azt megalapozó előterjesztéseket. A Vagyonkezelő utolsó töltényig küzdött, hogy elzárhassa ezeket a nyilvánosság előtt, de mind első fokon, mind másodfokon, mind pedig a Kúria előtt nyertük a pert. Most pedig végül megkaptuk az iratokat is, amiket közzé is teszünk. Kezdjük érteni, miért nem akarta kiadni az előterjesztéseket a Vagyonkezelő: azok az  E-on földgáz-nagykereskedő piaci értékét a Take-or-Pay kockázatok beárazásával együtt -600 milliárd forintra, nem tévedés, mínusz hatszázmilliárd forintra teszik.

Eufemisztikusan szólva szokatlan tranzakció keretében szerezte meg közpénzből az állam az E.on magyarországi földgáz-nagykereskedőjét és gáztározóit: a vételárat már a cégek teljeskörű átvilágítása és a szerződés kitárgyalása előtt, a miniszterelnök és az Eon vezére közötti szándéknyilatkozatban meghatározták. Sőt, az előterjesztés szerint a szerződés teljes kitárgyalásáig az E-on nem volt hajlandó teljeskörű iratbetekintést biztosítani a magyar állam képviselőinek, épp a legfontosabb üzleti kockázatokat tartalmazó szerződéseket csak a szerződések parafálása után (előterjesztés 7. oldal) volt hajlandó megmutatni.

Nyilván nem véletlen, hogy mindenki az ülepét védte a tranzakció során: az MVM olyan előkészítő anyagot készített, ami olyan kiemelkedő árazási és finanszírozási kockázatokat azonosított, amelyektől épeszű ember csak menekülni akar. A Vagyonkezelő gazdasági főigazgatója véleményében hasonlóan járt el, mindenképpen miniszteri döntést javasolt a témában. A Vagyonkezelő igazgatósága is csak miniszteri utasításra (részvényesi joggyakorlói határozatra) adta ki az MVM közgyűlésre szóló, az E.on-cégek megvásárlására vonatkozó mandátumot, Németh Lászlóné az utasításában pedig a Kormány határozatára hivatkozott.

A legfontosabb kockázatként az előterjesztés a földgáz-nagykereskedő Take-or-Pay kötelezettségét említi, amely azt jelenti, hogy az orosz Gazprommal fennálló hosszú távú földgáz-nagykereskedői szerződés alapján egy előre meghatározott mennyiségű földgázt akkor is ki kell fizetnie a magyarországi nagykereskedőnek, ha egyébként azt nem nem tudja értékesíteni. Ezt a szintet még jóval a világgazdasági válság miatti fogyasztáscsökkenés előtt határozták meg, vagyis a Take-or-Pay automatikusan milliárdos nagyságrendű veszteséget termel a magyar földgáz-nagykereskedő számára.

Leginkább emiatt lőtte be a nagykereskedő piaci értékét  akár -600 milliárd forintra az előterjesztés, ami azt eredményezi, hogy kedvezőtlen esetben a 261 milliárdért megvásárolt teljes csomag (nagykereskedő+tárolók) lehet hogy csak -355 milliárd forintot ér. A különbség 616 milliárd forint. Az előterjesztés maga rögzíti, hogy a Take-or-Pay kockázat csökkentéséről csak a tranzakció zárását követően lehet egyezteti az orosz Gazprommal, vagyis akkor, amikor már a kockázatot végső soron a magyar állam magára vállalta.

Az árazási problémákon túl az előterjesztés szerint az egész adásvétel komoly állami támogatási kockázatokat hordoz magában, leginkább valószínűleg azért, mert nehezen támasztható alá, hogy ilyen vagyonértékelés és ekkora kockázatok mellett ennyi pénzért egy független piaci szereplő is megvásárolta volna az E.on érdekeltségeit. Ezzel kapcsolatban az első előterjesztés megjegyzi, hogy „célszerű lehet a teljes problémahalmazt a témában kompetens szakértőkkel, és a Támogatásokat Vizsgáló Iroda illetékeseivel áttekinteni.”

Túl alapos vizsgálatra mindenesetre nem kerülhetett sor, mivel az egy héttel későbbi, immár a miniszteri utasítás nyomán megszületett második előterjesztés csak annyit tartalmaz, hogy „az időközben történt tárgyalások során az E.ON SE kérte a tranzakció esetleges tiltott állami kockázatának vizsgálatát, melyet információink szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Vagyonpolitikai Államtitkársága megvizsgált és véleményéről tájékoztatta az E.ON SE-t.” A vizsgálat eredményéről maga az előterjesztés hallgat, ami meglehetősen beszédes.

Nem tudjuk, hogy a tranzakció zárását követően a magyar kormányzat milyen megállapodást kötött az orosz féllel az előterjesztés szerinti sokszázmilliárd forintos kockázatok csökkentése érdekében. Azt azonban látatlanban is megelőlegezhetjük, hogy ha a Gazprom hajlandó volt újratárgyalni a hosszú távú földgázszállítási szerződést, azért vagy maga a Gazprom vagy az orosz állam kért cserébe valamit. Csak találgathatunk, hogy mit.

A kiadott iratokat (a könnyebb követhetőség érdekében mellékletekre bontva) elolvashatja itt:

Előterjesztés az MNV igazgatóságának 2013. január 28-i ülésére

1. sz. melléklet: VIR lap

2. sz. melléklet: Közgyűlés összehívását kezdeményező levél

3. sz. melléklet: Közgyűlési meghívó

4. sz. melléklet: MVM javaslatot kérő levél

5. sz. melléklet: MVM Alapszabálya

6. sz. melléklet: MVM által készített szakmai anyag

7. sz. melléklet: Vagyonértékelési elemzések 2012november, 2013január

8. sz. melléklet: Vagyonértékelési elemzések összefoglalása

9. sz. melléklet: EFS környezetvédelmi átvilágítás

10. sz. melléklet: EFT értékének változása a tárgyalási folyamat során

11. sz. melléklet: Szükséges szerződésmódosítások

12. sz. melléklet: Szándéknyilatkozat

13. sz. melléklet: 1583/2012. (XII.15.) Kormányhatározat

14. sz. melléklet: Elővásárlási jog alapításáról szerződés

15. sz. melléklet: Letéti szerződés

16. sz. melléklet: Belső vélemények

Előterjesztés az MNV igazgatósága részére faxos szavazásra (2013. január 31.)

(Címlapkép: innen.)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42