Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
265,740,000 forintot fizet az állam négy egyenlő részletben a 2008-ban bűncselekményekkel hírbe hozott biztonsági cégnek – derült ki a Kimittud közadatigénylő portálon keresztül indított közérdekű adatigénylésünk nyomán. Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) megküldte számunkra az UD Vagyonvédelmi Zrt. (UD) és a titkosszolgálat között a Fővárosi Törvényszék előtt zajlott személyiségi jogi perben kötött egyezségi megállapodást.
Az UD 2010 februárjában indított mintegy másfél milliárd forintos kártérítési pert a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és a magyar állam ellen. A felperes arra hivatkozott, hogy az elsőrendű alperes NBH 2008. szeptemberében, Laborc Sándor főigazgató feljelentése nyomán házkutatást tartott a cég székházában, ahol különböző adattároló eszközöket és iratokat foglalt le. Az azóta már megszűnt büntetőügy akkor számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény vétsége és más bűncselekmények miatt zajlott. Azzal összefüggésben a cég szerint egy folyamatos lejárató kampány folyt ellenük, amelynek során a társaság tevékenységével, megbízásával, üzleti partnereivel kapcsolatosan ellenőrizhetetlen és valótlan információk kerültek nyilvánosságra.
Az UD Zrt. szerint az NBH és a magyar állam olyan közléseket tett, amelyek alkalmasak voltak a cég társadalmi értékelésének hátrányos befolyásolására, ezért a jogsértés megállapításán túl megfelelő elégtételre, valamint 1.771.094.000 forint vagyoni kártérítés egyetemleges megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. Ezen túlmenően a cég két vezetője, Tóth János és Horváth József személyiségi jogi pereket indított, napi- és hetilapok, valamint kiadók, illetve Laborc Sándor volt NBH-főigazgató, Szilvásy György volt titokminiszter és Dávid Ibolya, az MDF akkori elnöke ellen.
2012. áprilisában a felek megegyeztek az UD Zrt. által a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és a magyar állam ellen indított személyiségi jogi perben, amelyben csaknem 1,8 milliárd forintos vagyoni kártérítést követelt a felperes – az egyezséget, illetve annak pontos tartalmát azonban mindeddig nem hozták nyilvánosságra. Az atlatszo.hu ezért közérdekű adatigényléssel fordult a Kimittud közadatigénylő portálon keresztül az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz: azt kértük hogy küldjék meg számunkra perben kötött egyezséget.
Az adatigénylést az Alkotmányvédelmi Hivatal időben teljesítette: a megkapott egyezségből kiderül, hogy az UD összesen 265,740,000 forint kártérítést kap négy egyenlő, 66,435,000 forintos részletben, 2013. október 30. napjáig. Az egyezségben azt is vállalták a felek, hogy a tényét és tartalmát üzleti titokként kezelik, és a sajtónyilvánosságot mellőzik az ügyben. Mivel azonban az Alkotmányvédelmi Hivatal közpénzekkel gazdálkodik, az információszabadságról szóló törvény értelmében ez a megállapodás is nyilvános, ezért közzétesszük azt.
Az UD Vagyonvédelmi Zrt. és az Alkotmányvédelmi Hivatal megállapodása innen letölthető (PDF)
(Címlapkép: innen.)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!