Adatigényléses perek

Megátalkodottan titkolja közérdekű adatait az MTVA – megint bepereltük

Rossz adatgazdának minősül a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). Az állami cég rendre megtagadja a közérdekű adatigénylésekre történő válaszadást, akár postán kapja az adatigényléseket az atlatszo.hu-tól, akár emailben, a KiMitTud közadatigénylő portálon keresztül, az adóforintjaik felhasználása miatt aggódó állampolgároktól.

14:3 – ez az állás jelenleg az MTVA kezelésében lévő, eltitkolt, illetve nyilvánosságra hozott közérdekű adatok között. Hónapok óta nem válaszol ugyanis a közpénzből gazdálkodó MTVA azokra a kérdésekre, amiket szerkesztőségünk, illetve olvasóink küldtek el nekik a Kimittud közadatigénylő portálon keresztül. Az adatigénylések által érintett témák egyebek mellett showműsorokra, sorozatokra, szerződésekre és a közmédia arculatváltására is kiterjednek. A tízmilliárdokkal gazdálkodó állami intézmény jellemzően ignorálja a törvényben meghatározott 15 napos válaszadási határidőt, vagy üzleti titokra hivatkozva tagadja meg a válaszadást. A mindössze három nyert meccsből kettőben bírósági úton, adatigényléses perrel, egyben pedig a Magyarleaks kiszivárogtató szolgáltatás segítségével sikerült választ kapni a kérdéseinkre, önként, saját magától semmit nem hozott nyilvánosságra az MTVA.

Marslakók, Maradj talpon, Fábry, Pesty és a többiek

Augusztus 14-én öt, közérdekű adat megismerésére irányuló bírósági keresetet adtunk be az MTVA ellen elmaradt válaszadás miatt. Ebből egy a Marslakók című sorozattal összefüggésben kötött valamennyi nyomtatott, köztéri és elektronikus reklámszerződés és teljesítésigazolásának megismerésére irányult. A nagy port felvert sorozat olvasóinkat is foglalkoztatja, október elején a Kimittudon is felmerült egy ezt firtató kérdés. A sorozat megjelenése előtt egyébként már adtunk be adatigénylést a tévé Jáksó László cégével kötött szerződéseinek megismerésére, de akkor sem kaptunk választ. A sorozat gyártásáról szóló szerződéshez és mellékleteihez végül a MagyarLeaks kiszivárogtató szolgáltatásunkon keresztül jutottunk hozzá. Október elején viszont újabb keresetet voltunk kénytelenek benyújtani, ebben a Marslakók Produkciós Kft. számára kifizetett és még kifizetni kívánt tételek listáját kértük a jogcím és az összeg megjelölésével, valamint a közös finanszírozású koprodukciós sorozat gyártására irányuló, a Marslakók Produkciós Kft.-vel 2011. augusztus 24-én kötött szerződés megszüntetéséről szóló szerződést is szeretnénk megkapni.

Az öt augusztusi kereset között kitértünk még a Maradj Talpon, a Magyarország Szeretlek!, A dal – Eurovíziós Dalfesztivál, a Fábry és az On the Spot című műsorok előállítására, illetőleg a közvetítési jog megszerzésére vonatkozó szerződések, és az esetleges szerződésmódosítások megismerésére is. Egy olvasónk június elején a Kimittudon beküldött, régen lejárt adatigénylése azt firtatja, hogy mennyibe került az adófizetőknek Pesty László rasszista felhangokkal vádolt, Cigány-magyar együttélés című dokumentumfilmjének elkészítése és márciusi műsorra tűzése.

Korábban írtuk az MTVA-ról

Itt a 2011-es szerződések listája, perelünk a Marslakók miatt

216 millióért rendeltek Kálomistától tévésorozatot

Simicska-közeli cégeknél hirdet a közmédia

Betiltaná a peranyag közlését és az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz fordult az MTVA

Az RTL-vezérig érnek az Apokalipszis-ügy szálai

A Fidesz-közeli cégekkel kötött szerződések is titkosak

Jogi osztályunk augusztusi bírósági keresetei között az állami intézménynek állami tulajdonú, és Fidesz-közeli cégekkel kötött szerződéseiről is szó van. Ezekben a Művészetek Palotája Korlátolt Felelősségű Társaság, a Show & Game Produkciós Korlátolt Felelősségű Társaság, illetve a HUNG-ISTER Filmprodukció Zártkörűen Működő Részvénytársaság között fennálló vagy 2011. január 1-je és az adatigénylés beérkezése között teljesített szerződéseket, illetve az esetleges szerződésmódosításokat kértük ki.

A Show&Game Kft. régóta gyárt műsorokat a köztévének, ők készítik egyebek mellett a Maradj Talpon! vetélkedőt, a Csináljuk a fesztivált és gyártottak Bagi Nacsa show-t is, de tőlük rendelték meg A dal – Eurovíziós Dalfesztivál és a Mindentudás Egyeteme 2.0 című műsorokat is. A Show&Game tulajdonosa, Závodszky Zoltán volt az MTVA vezérigazgató-helyettese 2011. áprilisáig, ahonnan visszament műsorgyártó cégéhez. Őt az a Fazekas Csaba vette fel, aki a HUNG-ISTER Zrt.-től került az MTVA vezérigazgatói posztjára, de 2011. februárjában lemondott, hogy újra korábbi cégét erősítse.  A HUNG- ISTER Zrt. szerződései azért is érdekesek, mert a cég 50 százalékos tulajdonosa a Simicska Lajos érdekeltsébébe tartozó B-Reklám Kft., – a politikaközeli szálakkal gazdagon átszőtt műsorkészítő cégről korábbi gyűjtésünkből tudhat meg többet.

Amint arról a sajtóból télen értesülni lehetett, a Várhegyi Attila korábbi szolnoki fideszes polgármester és államtitkár cége, a Prestige Media Kft. segíti az MTVA kommunikációját. Sajnos a közmédiát finanszírozó állami intézmény az erről szóló szerződéseket is titkolja. Mi most perre megyünk az MTVA és Várhegyi cége között 2011. január 1-je és az adatigénylés beérkezéséig megkötött szerződésekért, az e szerződésekkel összefüggésben kiállított teljesítés-igazolásokért, a Prestige Média által az MTVA részére megküldött elektronikus, illetve írásbeli anyagokért is. Kerestünk része még az MTVA és a Prestige Média között kötött szerződéskötést megelőzően a Prestige Média által tett ajánlat, és a szerződés tárgyában más kommunikációs ügynökségekhez küldött ajánlatkérő levelek és a beérkezett ajánlatok.

Bírósági kereseteink az üzleti titokra hivatkozva visszautasított igénylések közül kiterjednek továbbá a közszolgálati médiaszolgáltatók műsorterjesztésére vonatkozó valamennyi fennálló szerződésre, valamint a közszolgálati médiaszolgáltatók műsorterjesztésére irányuló, 2007. január 1-je és az adatigénylés beérkezése között kötött szerződésekre és szerződésmódosításokra. Szeretnénk továbbá megismerni azon gazdálkodó szervezetek listáját, amelyek az MTVA tulajdonában vannak, és azoknak a gazdálkodó szervezeteknek listáját is, amelyekben a tulajdonosi jogokat az MTVA gyakorolja. Az MTVA-leánycégekben dolgozó vezető tisztségviselők nevét, munkabérét, a számukra szerződés alapján kifizethető esetleges prémiumokat, béren kívüli vagy egyéb juttatások mértékét is szeretnénk nyilvánosságra hozni.

A Kimittud közadatigénylő portálon június óta hiába várja a választ egy olvasónk az olimpiai közvetítésekről az MTVA és a KREA-Trend Kft között létrejött szerződésekről. Augusztus elején járt le a közmédia arculatváltását firtató adatigénylés is – az MTVA odáig merészkedett megátalkodottságában,  hogy feltehetően a közadatigénylésre használt emailcímét is megváltoztatta, így ez a levél visszapattant onnan.

Van még tovább is

Jelenleg két még le nem járt határidejű adatigénylés várja az MTVA válaszát a Kimittud rendszeren belül. Amennyiben a mozifilmforgalmazási üzletág költségeit és a szponzorációkat firtató kérdésekre sem érkezik válasz, azokért is perelni fogunk. Úgy gondoljuk ugyanis, hogy az állampolgároknak törvény adta joguk, hogy megismerjék mire és hogyan költik adóforintjaikat, és egy tízmilliárdokkal gazdálkodó állami intézmény sem vonhatja ki magát ilyen mértékben az elszámoltathatóság alól, levegőnek nézve az érdeklődőket.

A perek során nem számítunk sok jóra az MTVA részéről: amikor tavaly a Kunigunda utcai székház és gyártóbázis megvásárlásával összefüggő szerződésért pereltünk, az MTVA az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz fordult a szerződés titkosítása érdekében, és azt is megpróbálta elérni, hogy a bíróság tiltsa meg nekünk a peranyag közlését. De végül azt a pert is megnyertük, és a székházszerződés azóta nyilvános.

>>> Ön is kérdezne valamit az MTVA-tól? Használja KiMitTud közadatigénylő szolgáltatásunkat.

>>> Az MTVA által eltitkolt közadatokkal rendelkezik? Küldje be, mi közzétesszük.

Halász Áron

(Címlakép: innen.)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42