
Jelentkezz gyakornoknak az Átlátszó Oktatáshoz!
Gyakornoki programot indít az Átlátszó Oktatás. Középiskolai diákok, főiskolai és egyetemi hallgatók jelentkezését is várjuk az ország minden részéről. Szeretnéd,...
A BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának (SZBEO) Extrémizmus Elleni Alosztálya ismét tanúmeghallgatásra idézte az atlatszo.hu főszerkesztőjét, Bodoky Tamást. Amint arról korábban hírt adtunk, Bodokyt a Brokernet elleni hackertámadásról szóló hírünk miatt a lakásán keresték fel az SZBEO nyomozói, és miután nem fedte fel információforrásait, tanúmeghallgatásra idézték.
A július 11-i tanúmeghallgatáson az atlatszo.hu főszerkesztője továbbra is fenntartotta, hogy a magyar törvények, az Európai Emberi Jogi Egyezmény és az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlata szerint az újságírónak jogában áll titokban tartania az információforrásait – a nyomozó hatóság viszont az új médiatörvényre hivatkozott. Az ügyészség immár három hónapja nem bírálja el az információforrás felfedésére kötelezéssel szemben benyújtott panaszunkat.
A tanúmeghallgatást követően az SZBEO az újságíró lakásán lefoglalt egy adathordozót. A lefoglalás elleni panaszunkat a rendőrség, az ügyészség és a bíróság is elutasította, azzal szemben az Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordulunk.
A „folytatólagos tanúkihallgatás” időpontja október 25., kedd, délelőtt 9 óra az SZBEO Tolnai Lajos utcai székhelyén.
Az idézés innen letölthető (PDF)
Gyakornoki programot indít az Átlátszó Oktatás. Középiskolai diákok, főiskolai és egyetemi hallgatók jelentkezését is várjuk az ország minden részéről. Szeretnéd,...
Már jócskán benne a 2019-es évben érdemes visszanézni, hogy mi történt velünk 2018-ban. Aki lemaradt valamiről, az itt pótolhatja be....
Két kórház az összeomlás szélén? Megérett a fizetésemelés a főnöknek! A kormány minden bizonnyal meg lehet elégedve azzal, amilyen irányba...
Hol tart ma Magyarországon egy egyetemi hallgatói önkormányzat, ha szövegértésről van szó? Mutatjuk. Közérdekű adatigénylést adtunk be ugyanis a szegedi...