![LÁzÁr János](https://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2024/07/D_VAJ20240109007-e1721634612834-300x180.jpg)
Legalább 25 milliárd forintba került az adófizetőknek a Lázár-féle tarifareform
Az Építési és Közlekedési Minisztérium először letagadta, de miután pereltünk, kiadta a márciusban bevezetett tarifareform hatástanulmányát.
Az MVM egykori vezérigazgatójához, Kocsis Istvánhoz kötődő offshore ügyekről a portál indulásakor már beszámoltunk, az üggyel kapcsolatban a nyilvánosság elől elzárt adatok kiadásáért pert is indítottunk. Azóta felpörögtek az események, a Nemzeti Nyomozó Iroda sorra gyanúsítja meg az érintett szereplőket, így Kocsis Istvánt, Molnár Lászlót, Varga-Sabján Lászlót és Szász Andrást is.
Az [origo] július eleji cikkében olvashattuk, hogy a kérdéses időszakban, vagyis 2006-tól a Fideszhez köthető, ma az MVM vezérigazgatói székét betöltő Baji Csaba az MVM menedzsmentjének stratégiai tanácsadója volt. A társaság stratégiájában ekkor a külföldi terjeszkedés előkelő helyen szerepelt, Kocsis István éppen ezek ‘alkotmányos költségeivel’ indokolta a furcsa offshore ügyleteket. Kíváncsiak voltunk, vajon miben adott stratégiai tanácsokat az MVM jelenlegi vezérigazgatója az immár meggyanúsított korábbi menedzsmenttagoknak, ezért a szerződéseket, a kiadott teljesítésigazolásokat és a munkavégzés során keletkezett írásos vagy elektronikus anyagokat közérdekű adatként kértük ki az MVM-től.
Az MVM ügyvédjétől megkaptuk a szerződést és annak módosításait – kitakarva a megbízási díjat. A teljesítésigazolásokról, illetve az írásos/elektronikus anyagokról szó sincsen az ügyvédi válaszban. Mivel a megbízási díjat titkolja az MVM, illetve nem adta ki azokat az adatokat, amikből kiderülne, miben is adott tanácsot Baji Csaba az MVM korábbi menedzsmentjének, bírósághoz fordulunk annak érdekében, hogy a nyilvánosság is megismerhesse ezeket az információkat.
Az adatigénylés letölthető innen.
A kiadott, részben kitakart megbízási szerződés letölthető innen.
A megbízási szerződés módosításai letölthetőek innen, innen és innen.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium először letagadta, de miután pereltünk, kiadta a márciusban bevezetett tarifareform hatástanulmányát.
Az Átlatszó azután fordult adatigényléssel a szervezethez, hogy az ügyvédi kamara visszautasította Szuverenitásvédelmi Hivatal „információk bejelentését” célzó együttműködési javaslatát.
Nem jogerős ítéletében a Fővárosi Törvényszék kötelezte a közmédiát, hogy adjon ki az Átlátszó újságírójának minden olyan szerződést, amit az elmúlt öt évben kínai szervezettel kötött.
Az MNV üzleti titokra hivatkozott, de hiába: a bíróság kötelezte az adásvételi szerződés kiadására.