
A közmunkaprogramos pénzekkel visszaélő polgármesterről beszélt a Klubrádióban Katus Eszter
Első fokon elítélték a Baranya megyei Kárász polgármesterét és három közmunkást. Kollégánk az Esti Gyors című műsorban számolt be az ügyről.
Sarkadi Nagy Márton kollégánk és Polgár Tóth Tamás, a Debreciner újságírója voltak a Magyar Hang közéleti beszélgetős műsorában Dévényi István vendégei. Szóba kerültek a pedagógusok és a taxisok követelései, továbbá bemutattuk a friss hetilap Átlátszó-mellékletét.
A polgári Magyar Hang hetilap 2020-ban döntött úgy, hogy nyomtatott példányaiban helyet ad más médiumok anyagainak is. Egyik szövetségesük oknyomozó portálunk, az Átlátszó lett. Így havonta egyszer, egy négyoldalas mellékletben publikáljuk az újságban az általunk feltárt ügyeket.
A lap ennek kapcsán hívta meg Sarkadi Nagy Márton újságíró kollégánkat a Flaszter című műsorukba múlt csütörtökön. Az adás házigazdája Dévényi István (Magyar Hang), a másik vendég pedig Polgár Tóth Tamás (Debreciner) voltak.
A beszélgetésben szó esett a Parlament karzatáról kitessékelt tanárokról, a benzináremelés hírére egyből érdekérvényesítésbe kezdő taxisokról, az elmaradhatatlan inflációról, továbbá az újabb egészségügyi forráskivonásokról is.
Emellett Sarkadi Nagy Márton ismertette az adás végén a friss Magyar Hangban megjelent Átlátszó-mellékletet is, amelyben az Orbán Viktor családját emlegető, kisemmizett alvállalkozókról, Schmidt Mária alapítványának ajándék villáiról, az MTVA pénzszórásáról, a Szíjj László által használt új magánrepülőről, a MÁV ellen nyert tram-traines adatperünkről és az orosz-ukrán háború kapcsán készült közvéleménykutatásról írtunk.
Első fokon elítélték a Baranya megyei Kárász polgármesterét és három közmunkást. Kollégánk az Esti Gyors című műsorban számolt be az ügyről.
Kollégánk az elmúlt hét fontos sajtóhíreiről és eseményeiről beszélgetett a Klubrádió adásának vendégeivel.
Az adás itt visszahallgatható.
Kollégánk a hét legérdekesebb közéleti híreiről beszélgetett a Magyar Hang újságíróival. Az adás itt visszanézhető.