„Azért mesélem el ezt a történetet, mert bármikor, bármelyikünkkel megtörténhet. Tanulnunk kell a történelemből még akkor is, ha az modern történelem” – indokolja meg a fiatal amerikai történész, James Austin Charon, miért érkezett a Krím-félszigetre napokkal azután, hogy ott „kis zöld emberkéket” észleltek. A filmben csak James néven bemutatkozó kutató a narrátor, az ő szemén keresztül követketjük nyomon a történetet, hogyan foglalta el Moszkva a félszigetet 2014 tavaszán, illetve hogy azóta milyen körülmények között él a lakosság.
A tavaly készült filmet múlt héten vetítették le az amerikai nagykövetségen egy minikonferencián, melynek témája a Krím félsziget orosz annektálása óta eltelt idő, illetve az azóta ott történő sorozatos emberijog-sértések voltak. Az előadók szavai alapján Oroszország a korábban a nyaralók által kedvelt félszigetből zárt katonai zónát hoz létre, a lakosságot pedig inkább félelemben tartja ahelyett, hogy megpróbálná őket megnyerni magának. A filmben elhangzottak alapján a Krímben visszatért a csengőfrász: ha éjjel megáll az autó a ház előtt és kopogtatnak, az csak rosszat jelenthet, a család egyik tagját viszik kihallgatni.
A filmvetítés a Budapesten épp folyó „Fókuszban: Ukrajna” egyik rendezvénye volt, amelyet az ukrán, a kanadai, az amerikai és a brit követség szervez, hogy felhívja a figyelmet a 2014-ben Moszkva által elfoglalt Krím helyzetére. Az amerikai követségen rendezett konferencián felszólalt Liubov Nepop ukrán nagykövet és Vitalii Martinyuk ukrán biztonságpolitikai szakértő, illetve Skype-kapcsolaton keresztül bejelentkezett Bohdan Kryklyvenko, az ukrán parlament emberjogi bizottságának vezetője és Emine Dzhaparova, az ukrán információs minisztérium megbízott vezetője is. A film ötlete és forgatókönyve egyébként Dzhepparovától származik.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
November 11-én került fel a YouTube-ra egy 24 perces videó, amely a koronavírusos betegeket ellátó Székelyudvarhelyi Városi Kórház egy napját mutatja...
Áprilisban kezdődtek a kormányellenes tüntetések, amelyeknek már 300-nál több halálos áldozata van. Daniel Ortega, a 2007 óta hatalmon lévő nicaraguai...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!