Így tüntettek a budapestiek Recep Tayyip Erdoğan török elnök látogatása ellen - videóriport
Recep Tayyip Erdoğan török elnök csütörtöki budapesti látogatásával egyidőben tüntetők blokád alá vonták a belvárost, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a...
Nagyjából tízezren tüntettek szerdán a kormány civil szervezeteket megbélyegző törvénymódosítása ellen. Egy nagy szívet formáztak a tömegből, amibe a CIVIL szó volt beleírva. A tüntetésen felszólalók egybehangzó véleménye volt, hogy a civil szervezetek közfeladatokat ellátó, vagy a hatalmat ellenőrző munkáját akarja ellehetetleníteni a kormány.
„A Parlamentnek benyújtott új civil törvény külön regisztrációra kötelezné azokat a civil szervezeteket, melyek a magyar állam költségvetési szerveitől függetlenül évi 7,2 millió forintnál nagyobb támogatást kapnak külföldről. A törvénymódosítás által érintett szervezetek eddig is minden jogszabálynak megfelelően és átláthatóan működtek: nyilvános volt, hogy milyen forrásból, mekkora összegű támogatást kapnak, és azt mire fordítják. Ez kiderül minden szervezet nyilvános éves beszámolójából is.” – írja 102 civil szervezet közös nyilatkozata.
A tegnapi eseményen beszédet mondott László Luca, a Közép-európai Egyetem diákja; L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója; Kapronczay Stefánia, a Társaság a Szabadságjogokért igazgatója; valamint Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁSRecep Tayyip Erdoğan török elnök csütörtöki budapesti látogatásával egyidőben tüntetők blokád alá vonták a belvárost, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a...
A hétvégén pár száz fiatal vonult végig a városon a klímaváltozás elleni fellépést követelve: bár az Extinction Rebellion csak tavaly indult...
Az itthoni demonstrációk mellett több külföldi városban is tüntettek az elmúlt napokban az Orbán-kormány ellen. Tudósítónk ott volt szerda este...
Néhány gyűlölködő próbálta megzavarni a békésen és vidáman vonuló tömeget, de a felvonulást nagy erőkkel biztosító rendőrség villámgyorsan körbekordonozta az...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!