Amerikai olajdömping fenyegeti az orosz gazdaságot – megismétlődik a történelem?

Márciusra bőven a háború előtti szint alá esett a kőolaj nemzetközi ára, miközben az Egyesült Államok Európa legnagyobb olajbeszállítójává és a világ egyik legnagyobb olajexportőrévé vált. Nyolc éve a rubel bedőlését eredményezte az amerikai olajdömping, most is hasonló mozgásokat látunk az olajárakban. Még nyereséges az orosz olajipar, de 40 dollár körüli árnál már aggódhat Moszkva.

Március 14-én Joe Biden amerikai elnök kabinetje jóváhagyta a sok éve húzódó, az alaszkai sarkköri olaj kitermelését célzó Willow-projektet. A döntés sokakat megdöbbentett, hiszen Biden 2020-as kampányában még azt ígérte, nem fog új olajkitermelő projekteket engedélyezni szövetségi területeken.

A ConocoPhillips cég 93 millió hektáros területű olajmezőn kezdené meg a munkálatokat, ahol becslések szerint összesen 600 millió hordónyi kőolaj található. Bár a projektet a korábbi elnök, Donald Trump már jóváhagyta, az alaszkai bíróság a hiányos környezetvédelmi engedélyezés miatt ezt hatályon kívül helyezte. Az olajmező kitermelése mindenképp komoly károkat okozna az olajmező körüli érintetlen természeti környezetben. A 600 milliárd hordónyi olaj üzemanyagként való elégetése pedig éves szinten 2 millió autó kibocsátásának megfelelő szén-dioxidot juttatna a levegőbe.

78%

Év végéig még

22 503 995 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Néhány héttel a vitatott alaszkai olajfúrási projekt engedélyezése után a Biden-kormányzat több mint 73 millió hektárnyi területet árverez el a Mexikói-öbölben is tengeri olaj- és gázfúrás céljára.

A nagy amerikai pártok közül a Demokrata Pártot tartják úgy számon, mint a környezetvédelmet szem előtt tartó, a megújuló energiát támogató oldalt, szemben az olajlobbihoz közel álló, sokszor a klímaváltozás tényét is tagadó republikánusokkal. Azonban az elmúlt években kevés különbség volt a pártok között a belföldi olajiparhoz való hozzáállásban.

A legutóbbi demokrata elnök, Barack Obama idején ráadásul egy mostanihoz hasonló geopolitikai konfliktusban vált fegyverré az amerikai olajexport.

2014-ben, amikor Oroszország először indított támadást Ukrajna ellen, az Egyesült Államok 1990 óta először adtak el olajat saját stratégiai készületükből (SPR). Az 5 millió tonna olaj piacra dobása beharangozta azt, ami a következő években jött: az Egyesült Államok belépett a világ legnagyobb kőolaj-exportőreinek klubjába, miközben a világpiaci olajárak eddig példátlan mértékben kezdtek zuhanni.

Az Egyesült Államok régóta jelentős olajkitermelő volt, az ekkor lezajlott palaolaj-forradalomnak, a fracking (hidraulikus törés) technológiának köszönhetően újabb és újabb olajlelőhelyeket kezdett kihasználni. 2014-ben egy éven belül megelőzte Oroszországot és Szaúd-Arábiát az olajtermelő országok mezőnyében. A fracking szintén vitatott eljárás, környezeti kockázatai miatt sok zöld politikus és aktivista a betiltása mellett érvelt, azonban az Obama-adminisztráció (legalábbis kezdetben) még lazított is az olajtermeléssel kapcsolatos szabályozáson.

A következő évben az amerikai kormány feloldotta a ’70-es évek óta fennálló olajexport-tilalmat, és belépett a világpiacra.

Néhány éven belül pedig az Egyesült Államok már a világ egyik legnagyobb olajexportőre lett.

A folyamat nagy vesztese Oroszország volt – olyannyira, hogy nehéz nem úgy látni Obama olajpolitikáját, mint az oroszok elleni geopolitikai csata stratégiáját. Az orosz gazdaság már akkor is kevés versenyképes ágazattal rendelkezett, és ahogy most is, jelentős részben az energiahordozók exportjától függött.

A 2014-es olajárzuhanás súlyos csapást mért az orosz gazdaságra: egy év alatt a rubel árfolyama felére-harmadára esett a fő valutákhoz képest, az RTS tőzsdeindexe 30 százalékponttal zuhant, és a következő két évre recesszióba fordult az orosz gazdaság.

Az újabb, 2022-es ukrajnai orosz támadásra válaszul a nyugati államok ismét az olajat használják Moszkva megbüntetésére. Az Európai Unió és az USA leállította az orosz olaj és gáz tengeri importját, a vezetéken keresztül jövő szénhidrogénre pedig ársapkát vezettek be. A legtöbb uniós tagállam igyekezett csökkenteni az orosz olaj importját és új forrásból pótolta a kieső olajat. 2022 decemberére már nem Oroszország, hanem az Egyesült Államok volt az EU legnagyobb olajbeszállítója.

Orosz politikusok a szankciókat azzal bagatellizálták, hogy azt mondták, Oroszország talál magának új vevőket az olajra és gázra, és az európai gazdaságok fognak csak belerokkanni a szankciókba. Utóbbi nem vált valóra (csaknem minden uniós államban nőtt a GDP és a foglalkoztatottság), előbbiben viszont nem tévedtek: a háború kitörése óta az exportált orosz olaj mennyisége lényegében változatlan maradt. Oroszország egyrészt kerülőutakon továbbra is tud olajat szállítani Európába, másrészt növelte olaj-eladásait ázsiai országok, különösen Kína irányába. 2022-ben csaknem negyedével nőtt a Kínába irányuló orosz olajexport, ezzel Oroszország lett Kína első olajbeszállítója, megelőzve Szaúd-Arábiát.

Csakhogy, ahogy az az orosz szénhidrogén-statisztikákat követő Russia Fossil Tracker adatain is látszik, ugyanannyi olaj eladásából egyre kevesebb Oroszország bevétele.

Az olajárak a háború okozta pánik miatt növekedésnek indultak, az év közepére azonban a trend megfordult, és azóta a 2014-es árzuhanást közelítő sebességgel kezdtek csökkenni a világpiaci olajárak – mostanra a kereskedők már olcsóbban adják-veszik a nyersolajat, mint a háború előtt, és Oroszország olajbevétele is jelentősen megcsappant.

Mi ennek az oka? Az árváltozás részben betudható a korrekciónak: miután a háború kitörése után nem csökkent jelentősen a piacon elérhető olajmennyiség, megnyugodtak a kereskedők és spekulánsok. Részben az ársapka hatása a csökkenés, mivel most sok országnak áron alul kénytelenek olajat eladni az oroszok. Részben pedig ismét az Egyesült Államok olajpolitikáját láthatjuk a mozgás mögött.

2022 márciusában Washington ismét hozzányúlt a stratégiai olajtartalékhoz, 30 millió hordó nyersolajat engedett a piacra.

Ezzel párhuzamosan az előző évhez képest 22 százalékkal (3,6 millió hordó/nappal) nőtt az amerikai olajexport volumene. Ez persze nagyrészt a stratégiai készlet megcsapolásának tudható be, de eközben a kitermelés is növekszik, éves szinten 5,6 százalékkal (629 ezer hordó/nap) emelkedett.

A nyugattal szembeni geopolitikai vetélkedésben az olcsó olaj különös hátrányt jelent Oroszországnak. Nemcsak azért, mert gazdasága nagy mértékben függ az olajexporttól, hanem mert az oroszországi olaj kitermelési költségei igen magasak földrajzi és technológiai okokból. Egy 2019-es kutatás szerint egy hordónyi orosz olaj kitermelése átlagosan mintegy 42 dollárba kerül, ez több mint kétszerese például egy hordónyi Szaúd-Arábiai olaj kinyerésének. Ez azt jelenti, hogy ha zuhan az olajár, hamarabb jöhet el az a pont, amikor az orosz olajtermelők jelentős része már nettó veszteséggel tudna csak termelni. Persze, az amerikai palaolaj kitermelése sem számít olcsónak, bár a költségek nagyban függenek a lelőhelytől. 2020-ban az amerikai palaolaj-termelők kitermelési költségei 27 és 40 dollár között mozogtak.

Idén márciusban az orosz nyersolaj világpiaci ára az Urals benchmark alapján 50 dollár alá esett. Ez még bőven felette van a 2016 januári mélypontnak, de a háború előtti szintnek már alig több mint fele. Januárban az Urals már 40 dollár alá is benézett, bár ez nem bizonyult tartósnak.

Kérdés, elérheti-e a 40 dollár alatti, Moszkva szempontjából katasztrofális szintet az olajár. Oroszország számára az megnyugtató lehet, hogy a palaolaj-forradalom egyszeri jelenség volt: akkor egy új technológia hatására hirtelen jelent meg hatalmas mennyiségű új olaj a világpiacon. Erre válaszul Szaúd-Arábia is növelte saját, mesterségesen alacsonyan tartott olajkitermelését, hogy megőrizze piaci részesedését. Később, a szaúdi termelés visszafogása és a növekvő kereset miatt újra emelkedni kezdett az olajár.

A most bejelentett olajprojektek esetében csak évek múlva kezdődnek meg a fúrások. Azonban ha a politikai szándék megvan, az amerikai kormány más kedvezményekkel még növelheti az olajtermelést – mindenesetre a tabu már megdőlt, a Biden-kabinet lemondott zöld imázsáról. Az Egyesült Államok emellett folytathatja a stratégiai készlet megcsapolását. Bár a készlet már most is rendkívül alacsonyan áll (a Covid-járvány alatt és után is hozzá kellett nyúlni gazdaság-élénkítés céljából), Biden érvelhet azzal, hogy a fokozott amerikai olajtermelés miatt már nincs akkora szükség a több százmillió hordónyi készletre.

Emellett egy elharapózó bankválság is a mélybe lökheti az olajárakat. Bár a háború miatt Oroszországot lényegében kilakoltatták a nemzetközi bankrendszerből, az orosz gazdaság is megérezné, ha újabb nagy bankok dőlnének be. Ahogy a befektetők menekítik a tőkéjüket, az az olajárat is megütheti: elemzők egy súlyosbodó pénzügyi válság esetén 40 dolláros WTI-olajárat sem tartanak kizártnak – mivel az orosz Urals ára a WTI-nél jellemzően kisebb, ez az orosz olajipar súlyos válságához vezetne.

Szabó Krisztián – Zubor Zalán