Az űrből is látszik: NASA-térképen mutatjuk, hogyan növekszik az ukrán tűzerő

A HIMARS rakétarendszerek megérkezése előtt még elsősorban az oroszok tudták bombázni a front ukrán oldalát, utána viszont fordult a kocka. A NASA műholdtérképein jól látszik, ahogy júliustól hirtelen megsokszorozódik a tűzesetek száma a front orosz oldalán.

Az ukrán védelmi minisztérium hivatalos jelentése szerint az első amerikai M142 HIMARS rakétavetők június 23-án érkeztek meg Ukrajnába. Az első, éles bevetésük már másnap megtörtént (ami arra utal, hogy valójában már korábban megérkeztek a rendszerek, a hivatalos bejelentés idejére már kiképezték a kezelőiket, és hadrendbe állították a fegyvereket). Június óta a híradások rendszeresen számolnak be a HIMARS bevetéséről: az ukrán védők a kiemelt fontosságú célpontok, például lőszerraktárak, katonai parancsnokságok megsemmisítésére használják.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Bár az Egyesült Államok csak a „kisebb”, 70 kilométeres hatótávú M31-es HIMARS-rakétákat küldte, az orosz-ukrán konfliktusban ez is rendkívül nagy hatótávú precíziós fegyvernek számít, amellyel az ukránok mélyen az orosz front mögötti célpontokat is elérnek.

A NASA tűztérképén jól látható a HIMAR-sok hatása: június végétől kezdve a műholdak egyre több tüzet detektálnak az orosz frontvonalak mögött. A háború kezdetén még az ukrán hátországban detektáltak több tüzet, júliusban viszont hirtelen rengeteg tűz „keletkezett” az orosz frontvonal mögött, és a nagy hatótávú csapások iránya megfordulni látszik.

Persze a térképen nem minden vörös pont jelez HIMARS-csapást, az ukránoknak vannak más nagy hatótávú fegyverendszerei (például szovjet Grad rakétarendszerek vagy a Dániától kapott Harpoon hajóelhárító rakéták), amelyek már korábban megvoltak. De a június-júliusi fordulat jól mutatja, hogy az új rakéták milyen változást hoztak a háborúban.

Érdemes szót ejteni az orosz hadsereg csapásmérő képességeiről is. A NASA térképein látható, hogy a háború első heteiben Ukrajna csaknem minden régiója tűz alatt állt, köztük az Oroszországtól távol eső nyugat-ukrajnai területek, például Lviv környéke is. Az itt látható piros pontok az oroszok nagy hatótávú fegyvereit és az orosz légierő csapásait mutatják.

Március végétől azonban látványosan csökkent az ukrán hátországban megfigyelt tüzek száma, és a piros pontok egyre inkább azokra a területekre koncentrálódnak, ahol közvetlen összecsapások zajlanak a szárazföldi csapatok között: júliusra a pontok jól kirajzolják a Dél-Kelet-Ukrajnában húzódó frontvonalat.

A műholdtérképek erősítik azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a háború első hetei, a Kijev és Nyugat-Ukrajna elleni sikertelen támadás után Oroszország kifogyott a nagy hatótávú precíziós rakétákból, és az ukrán légvédelem működése miatt az orosz légierő már csak korlátozottan tud távoli célpontokat támadni.

Ukrajnának jobb az állóháború, Putyinnak áttörés kellene

Júliustól kezdve pedig már az látszik, hogy az ukránok kerültek fölénybe a nagy hatótávú tűzerő tekintetében. Augusztusban az ukránok már a Krím-félszigeten található, stratégiailag fontos katonai pontokat is támadni tudtak, mint például a Szaki mellett fekvő, novofedorivkai légitámaszpontot vagy a Dzsankoj városa melletti lőszerraktárt.

A megfigyelők egyelőre csak találgatnak arról, hogy a krími célpontok elleni támadásokat milyen eszközzel hajthatták végre, ugyanis ezek a csapások bőven kívül esnek a HIMARS-ok hatótávján is. Hacsak időközben, titokban nem kaptak a nagyobb hatótávú ATCMS rakétákból is – Joe Biden májusban még azt mondta, ilyen fegyvereket nem ajánlanak fel, mivel azok már nemcsak védekezésre, de Oroszország területének támadására is alkalmasak lehetnek. Egyelőre nem tudni, milyen fegyverekkel, de az biztosnak tűnik, hogy a korábbi hónapokkal ellentétben

augusztusban Ukrajna már a fronttól több mint száz kilométerre levő célpontokat is tudott támadni.

A tűztérképeken látható, hogy a hagyományos orosz tüzérség, amellyel a fronthoz közeli célpontokat támadnak, még mindig nagy erőt képvisel. Hosszú távon azonban ez csökkenhet, ha az ukránok távolról ki tudják iktatni ezeket a fegyvereket, illetve az orosz lőszerraktárakat. Az állóháború így Ukrajnának kedvezhet – feltéve, ha a HIMARS-hoz és más fejlett fegyverekhez folyamatosan érkezik lőszerutánpótlás – és az oroszok csak egy nagyobb áttöréssel tudnák újra visszaszerezni a taktikai előnyt.

Ugyanerről beszélt egyébként Orbán Viktor is Tusnádfürdőn, azt mondta: a nyugati fegyverszállításoknak azért nincs értelme, mert minél jobb fegyvereket kapnak az ukránok, „annál jobban mennek előre, hogy ne lehessen átlőni az orosz oldalra mondják, vagyis minél jobb fegyvereket kapnak, annál messzebb mennek” – ilyesmi azonban sehol nem látszik, az elmúlt bő egy hónapban pár kilométerrel tudott csak nyugatabbra nyomulni az orosz hadsereg.

Nem tanultak a hibáikból: csapdába eshet az orosz hadsereg Herszonnál

Cikkünkben az ukrán hadsereg Herszon megye felszabadításáért folytatott több hónapos erőfeszítéseit és a nem is olyan láthatatlan ukrán ellentámadás részleteit mutatjuk be.

Zubor Zalán – Szabó Krisztián