Uncategorized

Ahol nincs pia, ott felüti fejét a speed

Több amerikai megyében is az 1930-as évek alkoholtilalmát idéző korlátozások vannak érvényben. Ezekben a megyékben sokkal több a drogfőző üzem.

Az USA-ban léteznek úgynevezett száraz megyék (dry counties), amelyekben tilos alkoholt árusítani. Ez az 1930-as évek alkoholtilalmát idéző hagyomány azonban kellemetlen mellékhatásokkal járt. A “száraz” megyékben sokkal több droglabort lepleztek le a hatóságok, mint az úgynevezett “nedves” megyékben, ahol tehát legálisan lehet alkoholt vásárolni, írja az Economist.

A metamfetaminfogyasztás a nyugati parton a legnagyobb arányú, de a legtöbb ilyen szert előállító droglabor mégis a Bibliaövezet (Bible Belt, az Egyesült Államok déli, dél-keleti államainak nem hivatalos, összefoglaló neve) államaiban található. Egy 2010-es vizsgálat azt mutatta ki, hogy az ilyen droglaborok általában az aránytalanul szegény, fehér, evangélikus többségű megyékben fordulnak elő.

Talán nem véletlen, hogy ezekben a megyékben vonatkoznak a legszigorúbb szabályok az alkoholeladásra. Kentucky 120 megyéjéből például 53-ban van valamilyen típusú erre vonatkozó korlátozás érvényben, 31-ben pedig teljesen tilos. A társadalomtudósok ezzel kapcsolatban vetik fel a kérdést, hogy az alkohol vajon kiegészítő drog, avagy teljesen lecserélhetné a metamfetamint, amennyiben legálisan hozzá lehetne jutni. Jose Fernandez, Stephan Gohmann és Joshua Pinkston a louisville-i egyetemen írott tanulmánya szerint az utóbbi a helyes válasz, és az alkohol legalizálása jelentősen visszaszorítaná a metamfetamin használatot.

A szerzők azt állítják, hogy az alkohol legalizálása körülbelül 37 százalékkal csökkentené a metamfetamin fogyasztást a kérdéses megyékben, és 25 százalékkal egész Kentucky területén. Azt is írják, hogy a csökkenő kereslet miatt visszaesne a kínálat is, sok droglabor leállna, és így sokkal kevesebb égési sérülést kéne ellátniuk az adott állam mentőseinek és orvosainak, tekintve hogy a képzetlen, ügyetlen vagy tapasztalatlan drogfőzök hajlamosak véletlenül felrobbantani maguk körül mindent, és közben súlyos égési sérüléseket szenvedni.

Egy 1983-ban készült tanulmány szerint két érdekcsoport kardoskodott a tiltás mellett. A baptisták, akik erkölcsi alapon tiltották volna meg az ivást mindenki számára, és a mindenfelől összeverődött opportunisták, akik nagy üzletet láttak egy leendő szeszcsempész-hálózat kialakításában. Ha a Kongresszus visszaállítaná az általános alkoholtilalmat, az illegális droglaborok üzemeltetői valószínűleg támogatnák az ötletet.

Csengery Kristóf

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 1257 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

4000__ani_6

Megosztás