Így győzte le a rasszizmus a focit Izraelben

Valószínűleg előbb lesz cigány játékosa a Fradinak vagy az Újpestnek, mint hogy a Beitar Jeruzsálem FC újra muszlim játékosokat szerződtessen. Izrael legrasszistább focicsapatában a keresztényeket még megtűrik, két csecsen játékos érkezésével viszont elszabadult a pokol: a drukkerek a játékosokat is bántalmazva tették tönkre „kedvenc” csapatuk 2012/13-as idényét. A drámai évadról szóló dokumentumfilm rendezője szerint azonban nem az ultrák a hibásak, hanem a csapatot kampánycélokra használó Netanjahu-kormány, és a klubtulajdonos oligarcha.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Az izraeli jobboldal, különösen a Likud párt hátországát adó, magát „másodosztályú zsidóknak” nevező társadalmi csoport kedvenc csapata az egyik legnépszerűbb, és egyben legvitatottabb Izraelben. A többszörös bajnoki címet nyerő Beitar Jeruzsálem FC-t „színtiszta csapatnak” nevezik, ami alatt muszlimmentest kell érteni. Színtiszta csapat a címe a Verzió Emberi Jogi filmfesztiválon bemutatott dokumentumfilmnek is, ami a klub utóbbi évtizedeinek legdrámaibb időszakát mutatja be.

„Most mi vagyunk hatalmon”

Benjamin Netanjahu miniszterelnök politikájának egyik szervező ereje az európai és a mediterrán, vagy arab térségből származó zsidóság szembeállítása. Az utóbbihoz tartozó „mizrahi zsidóság” vallásosabb, alacsonyabb társadalmi státuszú tagjai a kormányzó Likud párt jellemző támogatói, és ők adják a Beitar Jeruzsálem FC szurkolóinak jelentős részét.

Az izraeli kormány tagjai a Beitar meccsek visszatérő vendégei. Benjamin Netanjahu is kampányolt már a klub szurkolói előtt, akik a miniszterelnök beszéde után nem sokkal már a „Halál az arabokra” rigmust skandálták.

Ezt a csapatot forgatta fel Arkagyij Gadamak orosz-izraeli oligarcha, aki politikai karriert akart építeni a futballklub hátán. Gadamak 2005-ben vette meg a Beitart, a 2008-as bajnoki címet pedig arra akarta használni, hogy Jeruzsálem polgármestere lehessen. A focisikerek, és homofóbiától sem mentes kampánya ellenére csúnyán leszerepelt, csupán a választók 3.6%-a szavazott rá.

2009-ben ráadásul az Angolagate elsőrendű vádlottjaként ítélték el Franciaországban, amiért 791 millió dollár értékű, főleg orosz hadseregtől származó fegyvert adott el az angolai kormánynak. Ennek nyélbe ütésére Gadamak 100 millió dollárt költött magas rangú francia kormányhivatalnokok megvesztegetésére a ’90-es években. Az angolai polgárháború félmillió halálos áldozattal járt.

„A zsidókat nem megölni kell, hanem üzletelni velük” – Ramzan Kadirov csecsen elnök

A nemzetközi elfogatóparancs ellenére angolai diplomata útlevéllel utazgató Gadamak 2012-ben meglátogatta a Vlagyimir Putyin kegyeiben álló csecsen vezetőt, Ramzan Kadirovot. Az oligarcha zsidó vezetők mellett a Beitar játékosait is magával vitte, akik a vadul allahu akbarozó nézők előtt 0:0-át játszottak a csecsen stadionban. „Kadirov dönti el, hogy az eredmény 0:0, 1:1, vagy 2:2 legyen” – jellemezték a csecsen közéletet a filmben.

Akragyij Gadamak

Az nem derült ki, mi volt a csecsenföldi üzleti út célja, hacsak nem a két muszlim focista megvásárlása a muszlimmentes csapatba. Az oligarcha a rizikós igazolást politikai pályájának elbukása miatti bosszúvággyal magyarázta a filmben, aztán vagy hiszünk neki, vagy nem.

Gadamak izraeli szinten kiemelkedő vagyont fektetett a Beitarba, amiért a szurkolók is hálásak voltak neki. Egészen Zaur Szadajev és a csupán 19 éves Dzsabril Kadijev 2013. januári megvásárlásáig. Az igazolás titokban zajlott, még a játékosok is – a két csecsenről nem focistaként, hanem muszlimként beszélő – izraeli médiából értesültek róla.

„A lelátó a társadalom tükre”

Ezt már Icik Kornfein, a Beitar korábbi focistája és későbbi igazgatója mondja. Kornfeinhez hasonlóan a klub összes olyan vezetője és játékosa, aki védte – vagy csupán nem ítélte el – a csecsen játékosokat, imádott példaképből gyűlölt ellenséggé változott a La Familia nevű ultracsoport szemében. A „család” tagjai fenyegették, tettlegesen is inzultálták a csapat tagjait és rokonait.

Követték őket az edzésekre, megszállták a közösségi oldalaikat, telefonjaikra halálos fenyegetéseket küldtek, otthonuk előtt tüntettek, a kölyökképű csecsen játékost egy meccsen meg is ütötték.

A „háború, háború” rigmust előszeretettel skandáló szélsőségeseket semmi nem békítette meg. Hiába rúgott gólt egyik meccsén Szadajev, a La Familia ujjongás helyett tüntetőleg kivonult a stadionból.

Mit csinált rosszul a klub?

A szurkolóknak teljesen érdektelen volt, hogy a két focistának nincs köze az izraeliek és arabok közti történelmi sérelmekhez, csecsen nemzetiségük ellenére arabnak, ellenségnek tekintették őket. Ebből következőleg Szadajev és Kadijev beitaros pályafutása alatt sehová nem mehettek testőrök nélkül.

Helyzetüket nem csak a vallási különbség nehezítette. Az izraeli játékosok nem beszéltek oroszul, a csecsenek nem beszéltek angolul, így alapvető beilleszkedésük is ellehetetlenült. Nem mintha a zsidó játékosok túlzottan barátságosak lettek volna velük. Egy részük kívül helyezkedett a történeten, de olyan is volt, akinek szúrta a szemét a fiatalabb csecsen játékos vallásossága. A muszlim játékosokkal csupán a keresztény származású horvát és argentin focista barátkozott.

A klubvezetés nem csak olyan alapvető dolgokra nem figyelt oda, mint a nyelvi nehézségek leküzdése. Nem volt egy cselekvőképes vezető, aki kezelte volna a krízist. Ariel Harus csapatkapitányra hárult a játékosok bemutatása a sajtó előtt, aki – bár beleállt a feladatba – könnyekkel küszködve mondta fel a kötelező szöveget a származás irrelevanciájáról. Harus a szurkolók ikonjából másnapra gyűlölt ellenség lett.

A focistákra nehezedő pszichológiai nyomást nem kezelték, az ultrák viselkedését meglévő mérsékelt szurkolói csoportok helyzetbe hozásával sem ellensúlyozták a film szerint.

 „Ilyen történelmi háttérrel hogyan mondhatják pont a zsidók, hogy színtiszta csapat?”

A Színtiszta csapat stábja végig követte a csecsenek körüli harc fordulatait, ami az egyre durvuló esetek nyomán politikai szintre lépett.

Az egyik botrányos meccsre Avigdor Liberman szélsőjobboldali külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes is kilátogatott, de a szurkolók beszóltak neki, elvei elárulásával vádolták meg. A szélsőséges megnyilvánulásokat egy ponton a csapat szurkolóira hátországként tekintő Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Ruben Rivlin köztársasági elnök is elítélte. A politikusok szavai azonban csak addig voltak meghatározóak a Beitar mögötti bázisnak, amíg egybecsengtek a szurkolókéval.

A Beitar Jeruzsálem korábbi jó eredményei ellenére folyamatosan esett a rangsorban, játékosaik képtelenek voltak a csapatszellem széthullása és a külső nyomás alatt teljesíteni. Ez pedig tovább fokozta a szurkolók dühét. Ismeretlenek a klub összes ereklyéjét őrző „szentélyét” is felgyújtották.

A csapat „árulásáért” a La Familia egy ponton a Beitar meccseinek bojkottálásával állt bosszút. Sokan arra számítottak, hogy megszabadulnak pár száz szélsőségestől, azonban szinte kiürült a stadion. A bojkottált meccsen megjelenő megjelenő kevés szurkoló pedig ugyanazokat a rasszista szólamokat skandálta. A népszerűséggel éltetett játékosok összeomlottak, ami új fordulatot hozott.

A keleti lelátó visszatér

Ofir Kriaf középpályás azt írta ki facebook oldalára a bojkottált meccs után, hogy „nélkületek nem az igazi”. Kriaf radikális szurkolók melletti kiállása büntetést vont maga után, akik támogatása azonban eldöntötte a meccset.

 

„Beitar – Mindörökké tiszta”

Az idény végén a csecsen játékosok elhagyták Jeruzsálemet. Szadajev később a lengyel NB 1-be került, Kadijev pedig otthon játszik.

A kegyvesztett Harus csapatkapitány átigazolt a Hapoel Tel-Avivhoz, a csapat sikeres vezetőit kirúgták, a mindent felforgató Gadamak pedig feladta magát a francia hatóságoknak. A 2000-es évek legnagyobb francia korrupciós botrányának főszereplője négy hónapos börtönbüntetés után házi őrizetbe került.

A szurkolók mérsékeltebb része Rivlin elnök támogatásával új csapatot alapított. Legjobban az egész balhét levezénylő La Familia jött ki a botrányokból, az ultracsoportból politikai mozgalom lett.

„Mi vagyunk a legrasszistább csapat”

A Beitar Jeruzsálem neve a magyar nézőknek is ismerős lehet: idén nyáron ők ejtették ki a Vasast az Európa-liga selejtezőjén. De mi történt a klubbal 2013 óta? Ebbe már a Színtiszta csapat rendezője, az elsőfilmes Maja Zinstein vezette be a nézőket a Verzió filmfesztivál vetítésén.

A Színtiszta csapat februári premierjét követően, az eredetileg oknyomozó újságíró rendezőnő válogatott fenyegetéseket kapott a La Familia tagjaitól. Zinstein később találkozott az ultrák vezetőivel. Kiderült, hogy a radikális szurkolók vezetői szerették a filmet, amit a saját győzelmük krónikájaként értelmeztek.

A magukat legrasszistább csapatnak nevező szurkolók azonban a filmbemutató után pár hónappal mégis vereséget szenvedtek, Zinstein szerint a film hatására. A csapat új vezetése száműzte a rasszista szlogeneket, és új szurkolói csoportot hozott létre. Hogyan? A rendező szerint megfenyegették az ultrákat, hogy ha így folytatják, akkor lehozzák a csapatot a pályáról. Az ultráknak pedig a játék – csecsenek nélkül – már fontosabb volt.

A klubvezetés döntése mögött azonban nem emberiességi, hanem pénzügyi okok álltak: a film miatt veszélybe kerültek a szponzori támogatások. Ezt igazolja, hogy a csapat azóta sem igazolt muszlim játékost, mondta a szombati vetítés után Zinstein.

A rasszizmus elítélése képmutató lépés volt úgy a politikusok, mint a befektetők részéről. Mindenki tudta, hogy sikerei és népszerűsége mellett a muszlimellenesség is a Beitar része, magyarázta a rendező, aki szerint azonban nem a szurkolók a történet rosszfiúi. A La Familia következménye annak, amit a vezetők művelnek. Az ultrák megcsinálják azt, amiről mások beszélnek. A történet jól mutatja, hogy tud a rasszizmus szétrombolni egy csapatot, egy társadalmat – magyarázta a szombat esti vetítésen Zinstein.

Halász Áron