drón

Kamerás drónok a harctereken

Drónvideók Ukrajnából és Szíriából.

Mint írtuk, egy légifelvételnél kevés objektívebb dolog van a világon. Kristálytisztán látszik rajta az ünneplő vagy épp demonstráló, netán a határnál gyülekező tömeg mérete és mozgása, a különböző épületek és földterületek kiterjedése is. A lehetőségek tárháza szinte végtelen. Mindent megmutat, kommentár nélkül. A modernkori tényfeltáró újságírás egy új távlatokat megnyitó fontos eszköze.

Így használják a kamerás drónt az újságírásban

Légifelvétel a japán szellemvárosról, Fukushimáról

Partraszállás Görögországban

Így néz ki egy háború által sújtott ukrán város a levegőből

Drónvideó a röszkei balhéról

Szép és egyben drámai drónvideó a határ túloldalán ragadt menekültekről

Drónvideókon a menekültek útvonala Szíriától Nyugat-Európa irányába

Így nézett ki az autópályán Bécs felé gyalogló menekültek menete a levegőből

Egy kamerás drón olyan eszköz, amely nagyban segíti a tájékozódást és tájékoztatást, akár háborús helyzetben is, mint azt az alábbi felvételek jól mutatják.

Az RT videóján az látszik, ahogy az LPR (Luhansk People’s Republic) katonái fotósok gyűrűjében aknavetőket pakolnak teherautókra Aleksandrovka közelében.

 

A Russia Insider felvétele pedig a szíriai Harasta-ban készült az Isis elleni légicsapásokról és nyomaikról.

 

Az orosz védelmi minisztérium Youtube-csatornájára is rendszeresen kerülnek fel légifelvételek, orosz újságírók pedig az alábbi drónvideót készítették a szíriai háborúról:

 

A drónfelvételek mindennél pontosabban mutatnak meg egy-egy helyzetet és helyszínt.

Adakozz a repülő kameránkra, hogy megmutathassuk a teljes képet!

Bankszámla:

Raiffeisen Bank 12011265-01424900-00400008

SWIFT: UBRTHUHB

IBAN: HU59 1201 1265 0142 4900 0040 0008

Paypal: http://bit.ly/atlatszo-dron

Aki szeretné, hogy az adományösszesítő táblázatban közzétegyük a monogramját vagy a teljes nevét, jelezze ezt az utalási közleményben. Köszönjük.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2