Egyéb

A kormányzati reklámokra költött milliárdokról beszélt munkatársunk a Civil Rádióban

 

A pénz jelentős része Rogán Antal ismeretségi köréhez vándorolt.

 

tudta_elofizetok

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

 

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) 2016 második negyedévében 8,5 milliárd forintot költött reklámra – mondta el a Civil Rádió reggeli műsorában D. Kovács Ildikó, az Átlátszó újságírója.

Az NKH 2015-ben 25 milliárd forint értékű keretszerződést kötött a Csetényi Csaba tulajdonában lévő Network (korábban HG) 360 Reklámügynökség Kft.-vel és és Affiliate Network Kft.-vel, valamint a Kuna Tibor tulajdonában lévő Trinity International Kft.-vel, továbbá a MindShare Médiaügynökség Kft.-vel az állami intézmények kommunikációs feladatainak ellátására.

Csetényi – Rogán Antal szomszédja a budapesti Pasa Parkban – cégei 2016. januárig 5,1 milliárd forint közbeszerzést nyertek. Ezek a cégek egyébként azok, amelyek többek között az állami intézmények sajtómegjelenéseit is intézik, például ők szerződtek a Lokál nevű, Habony Árpádhoz köthető ingyenes napi- és hetilappal is hirdetésekre.

Kapcsolódó cikkek:

5,1 milliárd forint állami megbízást kaptak a Rogán szomszédjához köthető cégek

Ingyenes hetilap közpénzzel kitömve – mennyibe kerül a Lokál az adófizetőknek?

8,5 milliárd forintot költött reklámra 2016 második negyedévében a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

A beszélgetés teljes egészében itt meghallgatható:

 

 

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42