Egyéb

Welsz Tamás rendezetlen hagyatékáról beszélt munkatársunk a Civil Rádión

Ugyan már több mint két éve meghalt, de a mai napig nem rendeződtek teljesen Welsz Tamás hagyatékával kapcsolatos dolgok. Erről és a vállalkozó által elindított büntetőeljárásról volt szó július 5-én reggel a Civil Rádióban.


tamogatoi_banner_cikkbe

 

Csikász Brigitta, az Átlátszó újságírója elmondta, hogy az ügy panamai offshore cégekről szólt, azokról, amelyekről Welsz azt írta a rendőröknek a feljelentésében, hogy szerinte visszaéléseket követtek el a vállalkozásokkal. A férfit élettársával együtt egyébként a panamai hatóságok csalással gyanúsították meg és a nővel szemben még jelenleg is folyik kint az eljárás. Az ügyekben azonban a magyar hatóságok malmai lassan őrölnek és elég furcsa módon. Mindezekről az Átlátszón több cikkben számoltunk be.

Több eljárás folyik – bíróságon és rendőrségen is – Welsz Tamás hagyatékával kapcsolatban

Welsz Tamás három éve milliárdos csalás nyomára bukkant Panamában – közreadjuk a feljelentését

A panamai ügyészség szerint csaltak Welszék az offshore cégekkel – közreadjuk a vádiratot

Az interjú teljes egészében itt meghallgatható:

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42