Bezárás
Cikkek

Több eljárás folyik – bíróságon és rendőrségen is – Welsz Tamás hagyatékával kapcsolatban

Két év telt el Welsz Tamás halála óta, de hagyatékával kapcsolatban több eljárás van folyamatban, többek között a férfi volt élettársa ellen vizsgálódnak az V. kerületi kapitányságon. Továbbá a Budaörsi Járásbíróságon is több ügy folyik a nővel és Welsz egykori üzlettársával szemben. Ezzel együtt nem tudni, hogy mi lett annak a feljelentésnek a sorsa, amit panamai céges papírokkal elkövetett okirat-hamisítások és csalások miatt tett meg a férfi, aki 2014 tavaszán, a választási kampány és a szocialista Simon Gáborral szemben zajló eljárás közepén életét vesztette.

tamogatoi_800_450

A panamai papírok botrány kirobbanása előtt három évvel a magyar hatóságoknak már jelezték, hogy jelentős számú, a Panamai Köztársaságban bejegyzett céget, illetve hamis cégpapírokat értékesítettek hazánkban magyar és külföldi üzletembereknek. Az Átlátszó birtokába került feljelentés végén Welsz Tamás neve szerepel.

Az iratot pedig elküldte az Országos Rendőr-főkapitányság Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Osztályra, a Nemzeti Nyomozó Irodának, illetve a XI. kerületi Rendőrkapitányságnak mondván, a céges ügyekben felmerül a csalás, a közokirat-hamisítás, a magánokirat-hamisítás, az adócsalás, a hitelezési csalás és a sikkasztás gyanúja.

„A cégek papírjai mindvégig Panamában voltak, azok soha nem kerültek Magyarországra. Magyarországon a megtévesztett „cégtulajdonosoktól” a panamai éves adókat beszedték, ám Panamában soha nem fizették be azokat. Több cég esetében én jelentettem be visszamenőleg az adót. Az is előfordult, hogy a cégnek még adószáma sem vilt, csak cégjegyzékszáma. Az elmúlt években egy – családomat érintő – polgári per miatt kezdtem nyomozásba, illetve fogadtam fel magánnyomozókat Panamában. Nem sejtettem, hogy milyen léptékű, országokon átívelő ügyet sikerül felderítenem, hisz engem csak az motivált, hogy a saját ügyemet megértsem.”

Ez az ügy nem más volt, mint az, hogy Welsz Tamás egy panamai offshore céget íratott a saját nevére, hogy egy állítólagos elszámolási vitát így rendezzen le. Welsz többek között megnevezte az Aknia Chi Pardo irodájába bejegyzett OZ Investment SA nevű céget, amelyről már korábban megírta az Origo, hogy szerepe volt egy korábbi hazai pártfinanszírozási ügyben.

Ezzel tehát elvileg nem hozott új dolgot a férfi a hatóságok tudomására. De hogy a feljelentésből lett-e eljárás és az hol tart, nem tudni, az Országos Rendőr-főkapitányság cikkünk megjelenéséig nem válaszolt az Átlátszó megkeresésére. A feljelentésre és az abban foglaltakra egy későbbi cikkünkben még visszatérünk.

A panamai hatóságok számára azonban bizonyítottá vált, hogy Welsz csalárd módon, a részvények és az okiratok meghamisításával jutott a céghez, csalás és közokirat-hamisítás miatt körözést adtak ki Welsz Tamással és barátnőjével szemben is. Ismert, hogy amikor mindketten megszöktek a közép-amerikai országból, panamai ügyészség az Interpol révén is kerestette őket.

Mindenesetre úgy hírlett, Welsz nem pénzügyi trükközésre használta a panamai társaságot, hanem annak vagyonát, ingatlanokat és autót akart megszerezni. A férfi, a sajtóban már megjelentek szerint, sokkal inkább Afrikában építette ki kapcsolatait a Budapest–Bamako Rali révén. Welsz a verseny égisze alatt vitt mentőautókat az útlevelei miatt hírhedtté vált Bissau-Guineába.

A nyugat-afrikai országban azt az üzletember azt használta ki, hogy központi hatalom hiányában virágzik a korrupció, Welsz okmányokkal, civil, illetve diplomata-útlevekkel kereskedett. Konzulnak adta ki magát ráadásul, amivel sok embert megtéveszthetett.

A rali szervezésébe és az azzal reklámozott jótékonykodásba a Charity March Kft. által kapcsolódott be. A 2009 februárjában alapított cég 2013. szeptember 16-ig Welsz Tamásé és az élettársáé volt. Azt követően egy Seychelle-szigeteki társaság, a Cavalli Continental Ltd. lett a vállalkozás tulajdonosa. Az egészségügyi, oktatási és kulturális szolgáltatásokkal, valamint személygépjármű- és könnyűgépjármű kereskedelemmel is foglalkozó társaság pénzügyi eredményei alapján évről-évre veszteséges volt.

Aztán nagy meglepetést keltett, amikor 2013 végén a kft. átvette a Sólyom Airways-t. Ezt a lépést szakmai körökben úgy látták, hogy az a csődbement légitársaság teljes megszüntetését szolgálja. Mint mára kiderült, a cég nem is jött egyenesbe.

Emlékezetes, a hatóságok állítása szerint Welsz Tamás házából került elő a volt szocialista politikus, Simon Gábor fotójával ellátott, Gabriel Derdak névre kiállított bissau-guineai útlevél, amellyel egy magyar bankban számlát nyitottak. A Simon-ügy azt követően indult el, hogy kiderült, a politikus titokban 240 millió értékű eurót és dollárt tartott egy osztrák bankszámlán.

Az útlevél miatt Welsz az eljárás érintettje lett, a hvg.hu pedig úgy értesült, hogy halála előtt borítani akart arról, hogy Simon Gáboron kívül még kik rendelkeznek bissau-guineai útlevéllel. A férfi iratokat adott volna át a rendőrségnek, amikor az őt szállító rendőrautóban rosszul lett és meghalt.

A kalandos életű Welsz ügyei között szerepelt egy az adóhivatal által feltárt adóhiány, ami a vele járó büntetésekkel együtt négymilliárd forintra rúgott, de végül az adóhatóság önrevíziója, valamint a Fővárosi Bíróság ítélete alapján, végül nulla forintra redukálódott.

A Welsz Tamás halálát követő napon, 2014. március 21-én, mint a cégnyilvántartás adataiban is látható, Horthy Andrea lett a Charity March ügyvezetője. Az Átlátszó tudomása szerint az üzletember gyermekének anyja kétségbe vonta, hogy ez jogosan történt-e, és 2014 májusában feljelentést tett az V. kerületi kapitányságon.

Ott – értesüléseink alapján – azt jelezte, hogy a Charity March a Cavalli Continentalé volt, amelynek igazgatójaként és tulajdonosaként Tom Wallace Paart, vagyis Welsz Tamást tartották nyilván. (A férfi külföldön édesanyja vezetéknevét is használta, ezért volt az is, hogy Interpol erre a névre is kiadta a körözését – a szerz.)

Úgy tudjuk, hogy a közokirat-hamisítás miatt Horthy Andrea ellen folytatott bűnügyben a nyomozás felügyeletét ellátó ügyészség a céggel kapcsolatos panaszról tájékoztatta a cégbíróságot is. A Charity Mach egyébként tavaly februárban felszámolás alá került.

Az asszony nem csak a rendőrségi eljárás révén követeli azt, ami lányának jár, hanem egy lopás miatt kezdeményezett pótmagánvádas eljárásban is, amelynek vádlottja ugyancsak Horthy Andrea. A Budapest Környéki Törvényszék által az Átlátszónak adott tájékoztatás azt tartalmazza, hogy a Budaörsi Járási Bíróságon még vizsgálják, hogy az eljárás megindításának feltételei fennállnak-e.

Kapcsolódó cikkek

Miattuk retteg Simicska? Rejtélyes halálesetek, hihetetlen magyarázatok

Diplomáciai mentességet vásárolt volna, de átverte az ügyvéde a lebukott áfacsalót

A Közgép-vezér és fidesz-közeli ügyvédek luxusingatlanokat vásároltak Uruguayban

Pénzmosás, járulékcsalás, számlagyártás, szoftverkalózkodás – nyomtalanul eltűnt strómanok, 2. rész

Tovább húzódik az Eclipse-ügy, amelyhez Pintér Sándornak nincs semmi köze

Egy másik eljárásban viszont már biztos, hogy lesz tárgyalás, de az várhatóan csak 2017-ben kezdődik el. A bíróság ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy a Budaörsi Járási Ügyészség tavaly november 25-én emelt vádat Horthy Andreával és Welsz Tamás egyik üzleti partnerével szemben csalás és magánokirat-hamisítás miatt.

A hatóság szerint Welsz megbízta egyik kanadai üzleti partnerét, hogy vegyen meg kint egy autót és hozza Magyarországra. Miután az autó megérkezett, 2014. március 20-án elvitte egy autókereskedésbe, hogy a járművet megjavítsák, majd Welsz Tamás nevére írják. Emlékezetes, a férfi ezen a napon vesztette életét.

Welsz halálakor Horthy Andrea nehéz anyagi helyzetbe került – idézett a bíróság a vádiratból –, ezért felvette a kapcsolatot párja üzlettársával, és megkérte, hogy írjon neki egy adásvételi szerződést a gépkocsiról, hogy azt megszerezhesse. A férfi elkészített Horthy Andreának egy 2014 februárjára visszadátumozott megállapodást. A szerződést felhasználva a nő az autót a telephelyen átvette és megbízást adott a jármű eladására.

A bíróság tájékoztatása alapján az autót a nyomozás során lefoglalták. A vádemeléssel egyidejűleg az ügyészség elrendelte a gépkocsi kiadását az örökös törvényes képviselőjének, ami meg is történt. Az Átlátszó úgy tudja, hogy a kiadás során volt egy kis vita, hogy az autót elviheti-e, vagy sem a törvényes képviselő. A budaörsi telephely vezetője, Piláth Csaba ezzel kapcsolatban elmondta, hogy miután a rendőrökkel beszélt és azt mondták, kiadható a jármű, a Cadillacet elvitték tőle.

A nő vádlott-társa, B. S. kanadai üzletember azt mondta az Átlátszónak, hogy az autó az ő tulajdona, a papírjai nála vannak, így Welsz volt neje nem tud mit kezdeni a gépkocsival. Megjegyezte, hogy azért írt Horthy Andreának egy papírt, hogy ha már Welsz Tamás nem fizette ki neki a járművet, akkor legalább annak értékesítésével pénzéhez jusson. Hozzátette: a hagyatéki eljárás során a közjegyző megállapította, hogy a Cadillac valóban az övé, és így az örökös nem tarthat arra igényt.

B. S. elmesélte azt is, miként ismerkedett meg Welsz Tamással. Évtizedek óta él Kanadában családjával, ahol gépjármű- és autóalkatrész-kereskedelemmel foglalkozott. Magyarországon 1999-ben ismertették össze az amerikai autókat imádó Welsz Tamással, aki aztán több gépkocsit is vett tőle.

B. S. elmondta, hogy a kapcsolat köztük a gazdasági világválság idején szakadt meg. Welsz évekkel később, 2013-ban bukkant fel újra az életében. Újra autókat akart venni a kanadai üzletembertől, mondván, pénzhez jutott. A férfi szerint a megújult kapcsolat nem lett számára gyümölcsöző, Welsz Tamás ugyanis húszezer dollárral maradt adós neki.

Az üzletember egyébként fel van háborodva azon, hogy büntetőeljárás indult vele szemben és az ügyészség vádat is emelt.

„Csalással vádolnak, holott a saját tulajdonomról rendelkeztem. Furcsának tartom azt is, hogy miközben a közjegyző kimondja, hogy az autó nem a hagyaték része, a rendőrség mégis kiadatta a Cadillacet az örökös törvényes képviselőjének. Ráadásul a bíróság arról tájékoztatott, hogy a gépkocsi sorsáról majd a bizonyítási eljárás után döntenek.”

B. S. sérelmezi azt is, hogy az autó mellett az általa vett és a nevére elvámoltatott grillsütőket sem kapta vissza, amivel neki összesen mintegy 9,5 millió forintos kára keletkezett. A rendőrök ugyanis nem tudták tisztázni az ingóságok tulajdonjogát, így a sikkasztás gyanúja miatt tett feljelentését elutasították. A férfi hangsúlyozta azt is, hogy nem szeretne mást, mintha kiderülne az igazság, mert nem tudja elviselni az igazságtalanságot, illetve, ha a jogos tulajdonát, amelynek értéke már a felére csökkent, megkaphatná, és a veszteségéből valami megtérülne.

Az ügy másik érintettjét, Horthy Andreát is megkérdeztük, mit gondol ezekről a dolgokról, ám ő azt felelte, hogy egyáltalán nem akar nyilatkozni.

Csikász Brigitta

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom