Egyéb

Pukli István sztrájkra szólító beszéde, vágatlanul

Pukli Istvánt, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatóját szinte már az egész ország csak úgy ismeri, mint a tanártüntetések arcát. Beszédei mindig is a megszokottnál kicsit keményebb hangot ütöttek meg. Gondoljunk csak arra, amikor nem olyan rég egy nekünk adott interjúban a „be vannak szarva” kifejezéssel illette a kormányt. A mostani, március 15-ei tüntetésen elmondott beszédében, a rendezvény utolsó előadójaként egy ultimátumot adott a kormánynak, amiben megfogalmazta, hogy ha a Áder János és Orbán Viktor 23-áig nem teljesíti a követéseiket március 30-án egy órán keresztül, országos sztrájkot fognak tartani. 
banner2_mozgo_2

„Amennyiben a Kormány képviseletében Orbán Viktor miniszterelnök, és az Állam képviseletében Áder János köztársasági elnök 2016. március 23-ig, azaz 8 napon belül nem kérnek bocsánatot az elmúlt hat esztendőben megfélemlített, megalázott emberektől, azoktól, akik Magyarország jövőjéért vagy a saját jogaikért emeltek szót, akkor 2016. március 30-ra egy órás országos munkabeszüntetésre szólítjuk fel a 70 támogató szervezetet, a 950 intézményt, a 35.000 támogató magánszemélyt, valamint a FIDESZ-szavazók 67%-át, a társadalom 75 %-át. Sőt! Mindenkit, akit érdekel gyermekeink jövőjének az ügye.”

-Pukli István

A beszédet teljes hosszában, vágatlanul alább nézhetitek meg.

A beszéd teljes, szöveges leírta ide kattintva érhetik el.

 

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42