Egyéb

Nem töri magát a tiszta választásért a szegedi hallgatói önkormányzat

​A szegedi mérnöki kari HÖK-választások alatt jöttem rá arra, hogy Török Márk miért bújja annyira az orosz webet. Azért, hogy ötletet merítsen a krími népszavazásból. A felügyelőbizottság a hallgatói önkormányzat működési szabályzatára hivatkozva nem hajlandó biztosítékokat nyújtani a választás tisztaságára, noha a jelenlegi gyakorlatot sem szabályozza semmi.

Tegnap megírtuk, hogy a mérnöki karon úgy indultak néhányan a hallgatói önkormányzati képviselőválasztáson, hogy nem kértek rá engedélyt Török Márktól. Mivel nincsenek meggyőződve arról, hogy a választás lebonyolítója, az egyetemi hallgatói önkormányzat felügyelőbizottsága nem fogja megmókolni a választási procedúrát, két igazán nem megterhelő és semmibe nem kerülő biztosítékot kértek – azt, hogy a dékáni hivatal is lepecsételhesse az urnát és azt, hogy megfigyelőként jelen lehessenek szavazatszámláláskor. A jelenlegi gyakorlat ugyanis az, hogy a szavazóurnát záráskor a választási bizottság látja el bélyegzővel, majd az EHÖK irodában tárolják. Ott azután ha ne adja Isten, de mégis rosszalkodni támadna kedvük, megtehetnék akár azt is, hogy felnyitják az urnát, átrendezik a szavazás állását, visszazárják, újra lebélyegzik, mert náluk van a bélyegző is, és másnap a közjegyző mindent rendben fog találni.

Mindig a legegyszerűbb megoldások a legnagyszerűbbek – jelen esetben az, hogy záráskor olyan pecsét is kerülhessen az urnára, amit az éj leple alatt az EHÖK irodán nem tudnak reprodukálni. A mérnöki kar dékáni hivatala nagyon szívesen segítene azzal, hogy elhelyez még egy bélyegzőt a dobozon, és akkor mindenki nyugodtan alhat, biztosan nem matat senki. Szerintetek belementek ebbe Törökék? Persze, hogy nem. Inkább keresik a kifogásokat, hogy miért nem lehet.

A képviselőválasztáson induló Gárgyán Lilla tegnap végre választ kapott az EHÖK felügyelőbizottságának elnökétől, Szabó Gabriellától arra, hogy miért nincs lehetőség a dékáni pecsétre és a szavazatszámláláson való jelenlétre. A FEB-elnök a hallgatói önkormányzat alapszabályának 195. §-ára hivatkozott, ami azt köti ki, hogy a kari HÖK-választásokra csak az alapszabály rendelkezései irányadóak, az azoktól eltérő, ellentétes, kiegészítő szabályozások semmisek. Ebben az a szép, hogy a jelenlegi gyakorlat, vagyis a választási bizottság általi pecsételés meg a szavazatszámlálás mikéntje sincs pontosan definiálva az alapszabályban, így ha már ennyire rugalmas a szabályozás, módot lehet találni a jelöltek kéréseinek teljesítésére is. Csak akarat kérdése.

Mi is kerestük az EHÖK felügyelőbizottságának elnökét, valamint sajtóreferensét, de nem reagáltak. Az egyetemi hallgatói önkormányzat elnöke, Török Márk viszont tegnapi cikkünk alatt kommentben közölte álláspontját, vagy valami hasonlót. Ezt írta:

Ha „A” párszor megkérdezi „B”-t, „B” pedig válaszol, majd „A” nagy ívben tesz rá, akkor egy idő után „B” nem válaszol „A”-nak. De ezek után ez egy fantasztikus lehetőség, hogy „A” leírja: „B” nagy ívben tesz rá.

Ha jól dekódolom Török kommentjét, az történt, hogy az EHÖK nem tudott elfogadható választ adni, ezért azt a megoldást választották, hogy inkább nem is válaszolnak egyáltalán. Mondjuk ha valakit zavar, hogy kérdéseket tesznek fel neki, az ne harmincezer hallgatót képviseljen, hanem menjen el juhásznak. Török ezt is írta:

A választásokat közjegyzővel bonyolítjuk, arról közhiteles okirat készül.

A közjegyző azt vizsgálja például, hogy a választási bizottság pecsétje rendben van-e a dobozon, azt meg már leírtam az előbb, hogy ez miért kevés.

A hallgató választ kapott a kérdésére.

A hallgató nem kapott választ a kérdésére.

Ábel pedig hebegve, habogva cáfolja, hogy hebegett habogott.

– írta Török tegnapi cikkünkre, amiben egyébként az állt, hogy a felügyelőbizottság elnöke a jogsegélyszolgálat vezetőjét, Keresztes Ábelt kérdezte meg, hogy mitévő legyen, majd utána hebegve-habogva közölte a jelölttel nem Ábel, hanem a FEB-elnök, hogy nem teljesíthetik a kéréseiket, mert nem.

Nyilván ilyen hallgatói mozgalmat álmodtak 1956-ban is, aminek örököseként a jelenlegi HÖK-ösök szeretik magukat feltüntetni, bár én inkább a KISZ felé tekintgetnék, ha definiálni kellene a jelenlegi állapotot.

Kapcsolódó írás: Tíz dolog, ami miatt ciki Szegeden HÖK-ösnek lenni

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42