Egyéb

Nem az Ecserin vették – Itt a nagy kamudiplomás lista

Tovább görgetjük az Econovum Akadémia-ügyet. Ezúttal tizennyolc, a magyar állami vagy az üzleti szférában bármikor vezető szerepet betöltő embert találtunk, aki az innen szerezhető, „MBA” diplomaként megjelölt képesítést nyilvános önéletrajzában, vagy más helyen feltüntette. Az Econovum iskola vezetője, Iványi Attila Szilárd azonban az oktatási szférán kívül is aktív, érdekes szereplő.

Az Econovum „Menedzser Klub” alakuló ülése, 2006. Középen Iványi Attila Szilárd. (Fotó: Econovum Akadémia)

 

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a budai várban születésnapját látványos tűzijátékkal is megünneplő Horváth László közgazdasági MBA és PhD képesítést tüntetett fel életrajzában, amelyet egy magyar, felnőttképzési akkreditációval rendelkező oktató kft.-n (Econovum Professzorok Vezetőképző Akadémiája Kft.), keresztül egy, ottani akkreditációval nem rendelkező, és zűrös ügyei miatt ismert intézmény a Newport University igazolt le. Utóbbi egyetemre jellemző, hogy 2005-ben Kenya 200-féle diplomájukat vette ki a területükön elfogadott okmányok sorából. A magyar Econovum maga is jelzi, hogy a Newport által kiadott MBA és PhD fokozatok nem használhatóak Magyarországon.

Legalábbis egyik honlapján. Az „Econovum – Professzorok Vezetőképző Akadémiája” mellett ugyanis működik egy teljesen hasonló profilú, azonos, rózsadombi székhellyel rendelkező másik akkreditált felnőttképző hely is. Az Iványi Attila Szilárd, a Corvinus Egyetem tanára, akadémiai nagydoktor, által vezetett magánintézmény a rendszerváltás óta működik, és körülbelül 2004 és 2010 között foglalkozott olyan képzésekkel, amelyekre a kétes hátterű amerikai Newport International University igazolt MBA, illetve esetenként még közgazdasági PhD képesítést is.

Az MBA (Master of Business Administration), az angolszász oktatási rendszerben ismert olyan mesterdiploma, amelyet jellemzően már jelentős karrierrel rendelkező középvezetőknek kínálnak, és amelyek megléte egyfajta nem-hivatalos elvárás azok felé, akik vállalatvezetői posztra pályáznak. Mind a magyar állami, mind pedig az üzleti szférában ezekben az években vált szokványossá, hogy az ilyen diploma előnyt jelenthet egy kinevezésnél vagy akár pályázatok odaítélésénél vállalkozásoknak. Akkreditált keretek között, amerikai típusú MBA képzést itthon például a Soros György által alapított Közép-Európai Egyetem Üzleti Iskolája (CEU Business School) kínál. Itt a sikeres felvételi után fizetendő tandíj 13.000 euró, az egyéves angol nyelvű képzési program nyelvi követelményei (felsőfokú TOEFL nyelvvizsga vagy megelőző angol nyelvű diploma), és számonkérési rendszere azonban rendkívül szigorú. Mára ugyan a magyarországi MBA képzések köre jóval szélesebb, mint tíz éve, a kínálat azonban ezen a piacon még mindig nem akkora, mint a kereslet. Egy, megfelelő angol nyelvvizsga és különösebb tanulmányi követelmények nélkül megszerezhető üzleti MBA és PhD-képzés, mint amilyet az Econovum Akadémia kínált/kínál, ezért rengeteg okból igen vonzó, könnyebb utat jelentett a magyar elit egyes csoportjai számára.

Az Örülünk, Vincent? már egy 2011-es posztjában is utalt rá, sokak számára nyitott volt felelős pozíciókban a „Newport International University-n vásárolt MBA háromszáz dollárért”. Hosszabb internetes kutatás után a különböző nyilvános életrajzok és cikkek alapján, Econovumon keresztül szerzett Newport University-s MBA-t és/vagy doktorit összesen 18, mai vagy egykori állami és üzleti vezető tüntetett föl (a név után a feltüntetett képesítések és az elfoglalt pozíció szerepel):

 

Az Econovum tehát az életrajzok tanúságai szerint, rendkívül vonzóvá kifejezetten az itt végzett különböző OKJ-s felnőttképzések által kiadott, Newport University-s MBA és PhD miatt vált. Az intézmény keresettségét jól jelzik a céginfó adatai is, az azt működtető kft-vel kapcsolatban. Legeredményesebb évében, 2008-ban például az Econovum Akadémia – Professzorok Vezetőképző Központja Kft.” 522 millió Ft árbevételt könyvelhetett el. Ugyanez az össze 2007-ben 484 millió, 2009-ben 331 millió, 2010-ben 240 millió, 2011-ben már csak 102 millió volt. A legsikeresebb évben a vállalkozásból 122 millió forint osztalékot vettek ki. Ezek az összegek egy csupán felnőttképzési akkreditációval rendelkező oktatási kft esetében kifejezetten kiugróan magasak.

Az Econovum lelke, Dr. Iványi Attila Szilárd, a Corvinus Egyetem Vállalkozásfejlesztési Tanszékének docense. Több, két, azonos profillal, székhellyel és hasonló névvel rendelkező vállalkozás tulajdonosa is (Econovum Akadémia – Professzorok Vezetőképző Központja Kft., alapítva 1989-ben; VÁLLALATGAZDÁSZ AKADÉMIA Professzorok Felnőttképző és Coaching Intézete, alapítva 2008-ban), az előbbi kínálta oldalán a Newport University okleveleit. A Vállalatgazdász Akadémia honlapján viszont arról számol be, hogy az együttműködést már megszüntették, és csak felnőttképzéssel foglalkoznak.

Iványi nevén ezenkívül még egy cég van bejegyezve, ez az „Econovum – Iványi prof. és társai Gazdálkodó és Oktató Kft.”, amely a heves megyei Kerekharaszton tartja székhelyét, és az econovum.hu webcímet is birtokolja. A sokoldalú Iványi Attila ebben a vállalkozásban a honlapja szerint agrárinnovációs tevékenységet folytat szántóföldi gazdálkodással és bérmunkaszervezéssel, és egy „Európai Uniós léptékkel mérve középméretű, 100% magyar tulajdonban lévő birtokon gazdálkodik”. 2007-óta a Szent István Egyetem mintagazdasága, ez az az egyetem, amelynek Mezőgazdasági- és Környezettudományi Karát 2012 óta az Econovumon „diplomázott” Gyuricza Csaba vezeti. A Nemzeti Innovációs Hivatal pályázati archívuma szerint, az egyetem stratégiai partnerségével már ekkor nyert az Econovum 25 millió Ft. állami támogatást a Jedlik Ányos Program „Új fás szárú energiaültetvény technológiája és hasznosításának komplex kidolgozása teljes termékpálya mentén” alpályázatán, konzorciumban.

Nemrég ugyanez a gazdaság pedig a Vidékfejlesztési Minisztérium alá tartozó Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH) nyert el 2013 első negyedévében 19 259 321 Ft-ot EU-EMGA területalapú támogatásaként. Az MVH az a hivatal, amelynek egyik vezetőjét 2013 októberében az uniós földalapú támogatások jogosulatlan igénylésének ügyében letartóztattak. Mint ismeretes, a Vidékfejlesztési Minisztérium egyik főtanácsadója, Horváth László tiszteletbeli kazah konzul ugyancsak az Econovumnál szerzett MBA-t és PhD-t tüntette föl életrajzában.

Iványi Attlia Szilárd professzor tehát igen sokoldalúan sikeres ember. Felnőttképzési intézményének anomáliáit ugyan 2010 után megpróbálta mérsékelni, először a honlapján közölte az Econovum Akadémia, hogy a Newport University képesítései hivatalos címként Magyarországon nem használhatóak, a Vállalatgazdász Akadémia honlapján ehhez még annyit tett hozzá:

A nem akkreditált külföldi oklevél és tantárgyi melléklete az elvégzett tanulmányok dokumentálására szolgál. Nem használható a hazai Bologna-i rendszer, pl. tudományos Ph.D., fokozataként. Ugyanakkor Magyarországon a munkáltatók szakmai szempontok alapján, honosítási kötelezettség nélkül is figyelembe vehetik közgazdasági jellegű munkakörök betöltésekor. Intézménycsoportunkban korábban végzett Résztvevőinknek is a Felnőttképzési Akkreditáló Testület (FAT) által akkreditált, a hazai Tanúsítványban megfogalmazott szóösszetétel szerinti programvégzettség, illetve képesítés használatát javasoljuk. Ez esetünkben a vezetői továbbképzés vállalatgazdász jellegét és szintjét, valamint sikeresen teljesített moduljait igazolja.

Tehát miközben Iványi és vállalkozása ma már csupán a felnőttképzés feltüntetését javasolja (nem volt ez mindig így, hét éve még PR-cikkben hirdette, hogy MBA-t nyújt), ezzel együtt azt állítja, a munkáltatók közgazdasági jellegű munkakör esetén, bármikor figyelembe vehetik képzéseit akár mint MBA, akár mint PhD-fokozatokat. A nyilvánosan feltüntetett, Newport University-s diplomák és doktorik meglepően nagy száma arra enged következtetni, ezt mind magáncégek, mind állami vállalatok előszeretettel teszik.

Ez pedig elég rossz hír mind azoknak, akik komoly, akkreditált MBA-t vagy közgazdasági PhD-t kínálnak, mind pedig azoknak akik komoly anyagi áldozatot és erőfeszítést hoztak egy ilyen fokozat megszerzéséért. Hiszen ezek szerint Magyarországon ennél jóval kevesebb is bőven elegendő ahhoz, hogy valaki döntéshozó pozícióba kerülhessen.

Tóth Csaba Tibor – Hava Nikita Vladimirovics

 

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42