Egyéb

Így cseszhet ki veled a KLIK

Egy munkanéküli megpróbált protekcióval álláshoz jutni, kicseszett vele a szervezetlen KLIK.

Az alábbi történetet egy oktatáspolitikai tiltakozó Facebook-csoportban találtuk:

Sziasztok, leírok egy tanulságos történetet, nehogy más is így járjon, mint én. Ez annyira friss, hogy még jelenleg is romjaimban heverek miatta…ma reggeli pont a sztori végén.
Nem titok, hogy hónapok óta keresek munkahelyet, múlt hét előtt mázlim volt, egy régi ismerős szólt, hogy a középiskolában hirtelen elment egy kolléganő, és a helyére jelentkezzek. Nem is hirdették meg, mázlimra az igazgatóhelyettest is ismertem, így bementem, megegyeztünk, megkaptam a gazdasági összekötő állást.
Nem nagy pénz, de örültem, hogy egyáltalán van bármi. Aztán jöttek a furcsaságok. Elmondták, van olyan dolgozójuk, aki június közepe óta ott van, de az intézményfenntartó (Klebelsberg, röviden KLIK) még mindig nem csinálta meg a szerződésüket, így még fizetést sem kaptak. Nekem is mondták, hogy készüljek fel arra is, hogy esetleg majd novemberben kapok először fizetést…
De persze addig is meg kell vennem havonta a távolsági vonatbérletet, plusz a helyi kombinált bérletet (mert hivatalba is el kellett volna járnom a városban). A kettő együtt majdnem 30 ezer Ft. Amikor majd meglesz a szerződésem, utána lehet leadni ezeknek a számláit, és majd onnantól számítva 3-4 hónap késéssel el is kezdi egyenként kifizetni a fenntartó – merthogy ilyen csúszásban vannak minden számla fizetésével.
4 napot bejártam azért, hogy betanuljak, majd hétfőn mentem dolgozni. A keddet elkértem, mert az itthoni hivatalban be kellett jelentenem, hogy munkába álltam (keresetpótló támogatás, gyerekvédelmi támogatás miatt, munkaügyi központban). Épp a hivatalban voltam, mikor az iskolából telefonáltak: a munkaügyes reggel rákérdezett a KLIKnél, megcsinálták-e már a szerződésemet, és akkor mondták, hogy a fenntartó mégsem engedélyezi, hogy felvegyenek…pedig a távozó kolléganő után ott az üres álláshely…dolgoztam egy hetet társadalmi munkában, még szerencse, hogy a bérletet nem vettem meg hétfőn – bár az 5 nap bejárás így is belekerült 7000 Ft-omba. 
Ez alatt az 5 nap alatt, míg ott voltam, olyan hihetetlen történeteket meséltek az ottani dolgokról… az iskolának nincs tűzvédelme/tűzvédelmi oktatása, nincs iskolaorvos/ a dolgozóknak eü-i alkalmassági, a szolgáltatókkal nincs megújítva szerződés hónapok óta, azok is csak úgy dolgoznak…és az igazgató is tehetetlen, semmiben nincs döntési joga szinte, csak javaslatot tehet…eszméletlen. A KLIK-nél 2-3 havonta cserélődnek a dolgozók, mert nem bírják az állandó túlórázást – ugyanakkor hónapokkal előbb beadott dokumentumok nincsenek aláírva. Nem tudják, melyik ügy kihez tartozik, sok dokumentumot nem akarnak átvenni a gazdasági ügyintézőktől, mert akkor az már az ő nyűgjük… és sorolhatnám. El e akartam hinni.
Ez ma Magyarország…itt mindent meg lehet csinálni. Nagyon el vagyok keseredve, mert az utóbbi 3 hétben kb. 100 pályázatot küldtem be, hagyományosat, kreatívat, anyámkínját… és semmi. Bocsánat, hogy így kibuktam…nézzétek el nekem.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2