nem megy előre

Magyarország három éven belül másodjára csúszott technikai recesszióba

Magyarország hivatalosan is technikai recesszióba került – derül ki a friss KSH-adatokból. GDP-nk már 2022 harmadik negyedévétől kezdve csökkenést mutat, a legújabb közlemény szerint pedig a magyar gazdaság ismét romlott az előző negyedévhez képest. Ezzel teljesült a technikai recesszió feltétele. A szakértők már hónapokkal ezelőtt megjósolták a várható gazdasági hanyatlást.

A bruttó hazai termékünk már 2022 harmadik negyedévétől kezdve csökkenést mutat, tavaly novemberben a KSH 0,4 százalékos GDP-visszaesést állapított meg az előző negyedévhez képest. A gazdasági növekedés üteme ekkor alapvetően világszerte lassabb volt, a régión belül Szlovénia után – Horvátországgal holtversenyben – Magyarországon csökkent leginkább a negyedéves GDP. Ekkor indultunk el újból a recesszió felé vezető úton.

Februári elemzésünkből kiderült, hogy az euróban kifejezett GDP 2022 első negyedévéhez képest háromnegyed év alatt egyedül nálunk csökkent az Unión belül, az összes többi országban nőtt. A magyar kormányfő régóta európai recessziót emleget a szankciók miatt, a számok azonban azt mutatták, hogy ez leginkább csak a hazai gazdaságra igaz. A KSH Átlátszónak adott válaszából kiderült, hogy a gyengülő forint az oka annak, hogy nálunk Európában egyedülálló módon csökkent az euróban kifejezett GDP.

Az EU-ban csak a magyar GDP csökkent euróban 2022 első negyedévéhez képest | atlatszo.hu

Az adatok euróban vannak, naptárhatástól és szezonális hatásoktól már tisztítottak. Az ábra egyértelmű, csak a magyar GDP csökkent az első negyedévhez képest, miközben az EU többi tagjáé nőtt. Még a görögök is pozitív tartományban maradtak, a látható harmadik negyedéves esés ellenére. Bulgária, Csehország, a januártól már euróval fizető Horvátország pedig állva hagyta Magyarországot.

A hazai szakértők már tavaly ősszel a közelgő recesszió előszelét emlegették. Ekkoriban Bod Péter Ákos közgazdász arról beszélt, hogy elképzelhetőnek tart egy újabb, negyedik negyedéves negatív GDP-indexet, amivel a recesszióba lépés szokásos feltétele teljesül.

Király Júlia volt MNB alelnök az Átlátszóval készített korábbi interjújában elmondta: 2023-ra már inkább gazdasági stagnálást várható, mintsem növekedés. A teljesítmény csökkenése elsősorban az energiaválság és a háború következménye, de termelési oldalról nagyon nagy mértékben belejátszott a mezőgazdaság, az aszály is. A volt MNB alelnök akkor azt nyilatkozta, hogy nehéz megjósolni a visszaesés mértékét, de várhatóan messze enyhébb lesz, mint például a 2009-es vagy akár a 2020-as. Ennek ellenére azért meg fogjuk érezni.

Recesszió jöhet: elemzők a kormány elhibázott lépéseit okolják a gazdasági nehézségekért | atlatszo.hu

Az elmúlt évtizedekben viszonylag kevés deklarált államcsőd történt a világon. Európában legutóbb Izland és Görögország jelentett csődöt. Előbbi a globális világgazdasági válság következtében összeomló bankrendszer miatt vált fizetésképtelenné, utóbbi esetében a rossz gazdasági döntések sorozata (az euróra való túl gyors váltás, az állami alkalmazottak létszámának drasztikus növelése és a 2004-es olimpia magas költségei) következtében vált elkerülhetetlenné a csőd.

Az előrejelzések nem tévedtek, a KSH február 14-én megjelent negyedik negyedéves jelentése szerint hazánk GDP-je ismét csökkenést mutatott az előző negyedévhez képest,

ezzel Magyarország hivatalosan is technikai recesszióba esett.

Az elmúlt három éven belül így már másodszor beszélhetünk recesszióról. A 2000 és 2022 közötti időszakban négy kisebb-nagyobb negyedéves gazdasági visszaesés azonosítható. A gazdasági világválság idején 2007-ben kezdett el csökkenni a GDP, a mélypontját pedig 2009-re érte el, amikor 4,1 százalékos esést mértek.

Ezt követően 2012-ben tapasztaltunk jelentősebb csökkenést, amikor az első és a második negyedév is mínuszba fordult át. Hazánk voltunk ekkor az egyetlen ország a kelet-európai blokkban, amelyik az euróválságra visszaeséssel reagált. Ugyan 2016-ban recesszióról nem beszélhettünk, de átmenetileg romlott a gazdaság teljesítménye 0,5 százalékkal.

A járvány idején jelentősen romlott a negyedéves GDP-nk. Ekkor a csökkenés még a gazdasági világválság okozta visszaesést is sokszorosan meghaladta. 2020 második negyedévében a gazdaság teljesítménye egészen 14,4 százalékkal esett vissza az előző negyedévhez képest.

Tavaly novemberben a KSH a harmadik negyedéves kiadványában 0,4 százalékos negyedéves romlást közölt – ezért szerepel korábbi cikkünkben ez az érték – amit mostanra 0,7 százalékos csökkenésre korrigáltak. A 2023. február 14-i közleményük alapján az év utolsó negyedéve pedig 0,4 százalékos teljesítménycsökkenést mutat.

Az előző év azonos időszakához viszonyított adatok egyelőre nem adnak okot az aggodalomra, a KSH statisztikája szerint éves szinten még mindig nőtt a gazdaság teljesítménye: a nyers adatok szerint 0,4 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 0,9 százalékkal.

Különösen problémás helyzetben vagyunk

Ugyan globális okok miatt a gazdaság világszerte megpróbáltatásokkal teli évet zárt tavaly, a magyar helyzet az elhibázott és rosszkor meghozott kormányzati döntéseknek köszönhetően kiemelkedően súlyos helyzetben van.

Király Júlia korábbi interjújában elmondta, a jelenlegi gazdasági állapot a természetes következménye annak a túlhúzott növekedésnek, ami főleg a pandémiát megelőző években folyt. Mivel az infláció megállításához Magyarországon kiemelkedően magas kamatokra van szükség, ennek automatikusan növekedéscsökkentő hatása van. Király úgy nyilatkozott, hogy abban a pillanatban, ahogy az infláció mérséklődik, a költségvetés pedig elkötelezetten adósságcsökkentő, megfordulhat a helyzet.

„Csak nincs szükség arra az ultragyors növekedésre, nem kellene megint megpróbálni a kanyarban előzni”.

A Portfolio elemzése szerint a rövidtávú kilátások még nem szépek, mivel a válság alkalmazkodási folyamatai továbbra is zajlanak. A 2023-as első negyedév valószínűleg visszaesést hozhat, de nem zárható ki, hogy akár minimális javulást is láthatunk majd az előző negyedévhez képest. Az energiaárak látványos visszaesése nagyon sokat javított az európai hangulaton, és ha így marad, akkor egész évben sokkal kedvezőbb lehet a gazdasági klíma, mint amire néhány hónappal ezelőtt számíthattunk – írta a Portfolio.

Pete Luca

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2