szolgálati közlemény

Öt új országgal bővül a Report for the World újságírói hálózata, az Átlátszó is részt vesz a programban

A Report for the World elnevezésű újságíró program öt új országgal bővíti nemzetközi jelenlétét, mostantól Mexikóban, Peruban, Zimbabwén, Ukrajnában és Magyarországon is támogatja független szerkesztőségek munkáját olyan témák feldolgozásában, mint a környezetvédelem, az igazságszolgáltatás, az oktatás, az egészségügy és a polgári szabadságjogok. Az együttműködésben az Átlátszó is részt vesz.

A Report for the World a The GroundTruth Project nonprofit szervezet kezdeményezése,  amely az újságírók következő generációjának támogatására törekszik világszerte. 2017-ben indították el a Report for America nevű programot, amelynek lényege, hogy lehetőséget biztosítson feltörekvő médiamunkások számára, hogy helyi lapoknál helyezkedjenek el, és olyan témákról, közösségekről írjanak, amelyek kevésbé jelennek meg a sajtóban. A tavalyi évben az amerikai kezdeményezést kibővítve indították el a Report for the World nemzetközi programjukat indiai, nigériai és brazíliai szerkesztőségekkel együttműködve.

A szervezet idén Kelet-Európában, Ukrajnában és Magyarországon alakítja ki első partnerségeit.

Idén összesen 11 új szerkesztőség csatlakozik a programhoz, melyek a következők:

  • Brazília: Agência Pública – Centro de Jornalismo Investigativo
  • Brazília: Agência Mural de Jornalismo Das Periferias
  • Brazília: ((o))eco
  • Magyarország: Átlátszó
  • India: The News Minute
  • Mexikó: Conexión Migrante
  • Mexikó: Quinto Elemento Lab
  • Nigéria: Foundation for Investigative Journalism (FIJ)
  • Peru: Asociación Convoca
  • Ukrajna: Ukrainska Pravda
  • Zimbabwe: The Citizen Bulletin

A résztvevő szerkesztőségek olyan alulreprezentált területekkel fognak foglalkozni, mint a klímaváltozás, a környezetvédelem, a büntetőjogi és társadalmi igazságszolgáltatás, az oktatás, az egészségügy és a polgári szabadságjogok. A Report for the World anyagi és képzési támogatást nyújt a szerkesztőségeknek, a résztvevő lapok szerkesztői szabadsága, függetlensége azonban a program alatt is garantált.

Az Átlátszó a Report for the World első magyarországi partnereként az oktatás témájával fog foglalkozni.

A projekt során a cél olyan oknyomozó és tényfeltáró cikkek írása, amelyek a közoktatás, és a felsőoktatás területéhez kapcsolódnak.

A résztvevő szerkesztőségek pályázatokat hirdetnek újságírók számára, így az újságírók száma 15-ről 30-ra emelkedhet a programban.

„A Report for the World terjeszkedésének célja, hogy a helyi szerkesztőségeknek segítsen alkalmazkodni a napról napra változó újságírói kihívásokhoz” – jelentette ki Preethi Nallu, a Report for the World globális igazgatója.

A közleményből kiderült, hogy a jövőben további bővülés várható, 2023-ban  elsősorban a közel-keleti, szubszaharai, latin-amerikai és délkelet-ázsiai országokra fognak fókuszálni.

A felhívás eredeti, angol nyelvű szövege az alábbi linken érhető el.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2