A Magyar Kétfarkú Kutya Párt évek óta épít országszerte buszvárókat. Egyes önkormányzatok lebontják ezeket (majd megszavazza a testület, és visszaépítik), mások viszont üdvözlendő ötletnek tartják. De hogy a színe miatt reklamáltak volna, olyan eddig nem történt. Egészen mostanáig. Kis abszurd Leányfaluról.
Egy helyi önkormányzai képviselő, Kövesdi Miklós – aki egyben a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) országgyűlési képviselőjelöltje – osztotta meg a Facebookon egy nyilvános bejegyezésben, hogy valaki nagyon rossz néven vette, hogy az MKKP színes buszmegállót épített a faluban. Az ismeretlennek azonban meglepő módon nem magával az építménnyel, hanem a színével volt baja: szerinte ugyanis „hivalkodó román színre festették” azt.
A levél írója arra kérte a polgármester Adorján Andrást, hogy két héten belül tegyen valamit, vagy más fórumokhoz fordul. Hogy kikhez, az nem derült ki a levélből.
„Tisztelt Polgármester Úr!
Szíves elnézését kérem a zavarásért. Többen fölháborodva tapasztaltuk, hogy Leányfalu 25 és 28-as buszmegállóját hivalkodó román színekre festették! Vagy a munkások vagy a megbízóik nyílt provokációja ez, mert, mint a törvény mondja, idegen állam felségjeleit egy másik országban csak állami ünnepek alkalmából lehet kitenni. Kérem, szíveskedjék – amennyiben módjában áll – ezt az állapotot megszüntetni. Tisztelettel tájékoztatom, hogy – erre 2 hét elegendő kell, hogy legyen – ha nem, akkor kénytelen leszek más fórum/okhoz fordulni.”
A román zászló színei. Románia sportolóinak bevonulása a 2022-es pekingi téli olimpia nyitóünnepségén 2022. február 4-én. (forrás: MTI/EPA/Jerome Favre)
A dolog különösen abszurd annak fényében, hogy pár kilométerrel arrébb szintén áll egy, a kétfarkúak által készített buszmegálló 2018 óta. Ezzel kapcsolatban viszont a bejelentő nem tett panaszt. A településen egyébként sokan örültek a buszmegállónak, és meg is köszönték a pártnak.
Hogy mi lesz a színek sorsa, egyelőre nem tudni, ugyanis Leányfalu polgármestere betegsége miatt (még) nem nyilatkozott.
Kövesdi Miklós, az (MKKP) országgyűlési képviselőjelöltje ugyanakkor így kommentálta az esetet: „a Magyar Kétfarkú Kutyapárt köztudottan igen rafinált társaság. Sok-sok évvel ezelőtt állt elő valaki a pártban azzal az ötlettel, hogy kezdjünk járdafestéseket, mégpedig a matematikai négyszín festés elméletre támaszkodva. Később ezeket a színeket használtuk az Igazi Mészáros-féle (az MKKP jelöltje Fejér 3-ban, buszmegálló-tervező és kivitelező – a szerk.) buszmegállók festésére is. Számításunk bejött. A külvilág azt hitte, intellektuálisak vagyunk, valójában azért választottuk a sárga, kék, piros és zöld színeket, hogy ha bármikor támogatni kezdene minket a román titkosszolgálat, a zöldet egyszerűen átfestjük, és voilá: az országot ellepik a román nemzeti színek.”
Nem Románia az egyetlen ország, amelynek piros-kék-sárga a zászlaja: Csád lobogójában a kék a folyókat, a sárga a sivatagot, a vörös pedig a mártírok vérét szimbolizálja a zászlón, és először 1959-ben vonták fel. A gyakorlatilag teljes egészében a román zászlóra hasonlító nemzeti lobogó ügyében Csád már 2004-ben az ENSZ-hez fordult, hogy oldják meg a kérdést, de nem sikerült érdemi eredményt elérni.
Pár hónapja a pécsi passzivisták futottak neki, hogy négy év után újra megálló álljon az Ágoston téren. Az első alkalommal négy napig tűrte meg Páva Zsolt akkori polgármester (Fidesz) az építményt, 2021-ben viszont (a már ellenzéki vezetésű városban) a közterület-felügyelet azonnal intézkedett, és a buszmegállónak mennie kellett. Az önkormányzat ezután felmérést készített a lakosság körében, hogy van-e igény buszváróra az adott helyszínen. Majd miután az igenek győztek, építettek is egy minden szempontból szabványos várót. Úgy tudjuk, a kétfarkúak buszvárója máshol lesz majd felállítva.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Megtévesztő Kreml-párti propaganda miatt törölt a Google egy magyar nyelvű konteós oldalt, a Világ Helyzetét. De az álnéven publikáló szerkesztő még így is kisebb médiabirodalmat irányít. Az “alternatív” média konteócsászára a civil életben Nyíregyházán dolgozik kollégiumi nevelőtanárként.
A Mandátumkalkulátor a felhasználó tippjei alapján a hatályos választási szabályok szerint készít mandátumbecslést. A kalkulátor az alább részletezett megkötésekkel működik, tökéletes eredményt, mint semmilyen modell, nem adhat. Minél életszerűbb tippeket írunk be, annál pontosabb lesz a kalkulátor becslése is, de a választási rendszer egyes elemeinek megjelenítéséhez és elemzéséhez is jó eszközül szolgál.
Mikszáth Kálmán nagyságos Katánghy Menyhért viszontságos életéről, kalandjairól, szerencsétlenségéről és szerencséjéről írt történetét abszurditásában lassan felülmúlja az, ami a Vajdaságban történik a kettős állampolgárok magyarországi szavazását illetően. Ekkora választási csalást rég láthattunk, és még a szerbiai viszonyok között is kirívó eset.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!