„Minket nem szeretnek ott, mert magyarok vagyunk” – Ukrajnából menekülők Tiszabecsen

„Anya, oda menjünk, ahol nem lövik a házat!, ezt mondta a gyerek, érted?” – mondja az egyik férfi a másiknak. Ezek az első mondatok, amiket hallunk, amikor péntek kora délután megérkezünk Tisztabecsre, a határátkelőhöz. Egyszerre nagyjából százan vannak itt, de az emberek egy része cserélődik, folyton újabb és újabb családok jönnek Ukrajnából. Többségük gyalog érkezik néhány szatyorral. Bőröndöt ritkábban látni. Megpakolt autók sincsenek, szegényes ruházatú nők és gyerekek annál inkább.

A határközeli falvakból jönnek, gyakran férjeket, apákat hátrahagyva. Bár arról szóltak a hírek, hogy csak belépőpecséttel engedik át a magyar útlevéllel rendelkezőket, azért találkozunk olyanokkal is, akik ukrán útlevéllel jönnek. Férfiak is.

Van olyan fiatal nő, aki 3 gyermekével már órák óta a kerítés mellett ül. Egyelőre nem tudják, hova mehetnének. Másokért rokonok jönnek vagy épp a falubusz, ami ingyen elviszi őket a megyén belül, ha már van szállásuk. Az információ mégis nehezen jut el egyik embertől a másikig. Akinek van mobilinternete, inkább tájékozódik onnan. Pedig Tiszabecsen és a környező településeken is több szállást ajánlottak fel, fuvart is, de úgy tűnik, a szükség és a megoldás itt nem találkozik.

Református civilek meleg teát és szendvicset is osztanak, de a helyszíntől néhány méternyire már nem tudnak erről az emberek. Más segélyszervezetek, önkéntesek, katonák nincsenek, és a rendőri jelenlét sincs fokozottan jelen: néha felbukkan egy-egy autó. Szerencsére nincs túl hideg, így ki lehet bírni pár órát a szabadban, a földön, csomagokon ülve.

Helyszíni fotóink itt láthatók:

Tiszabecs 2022. 02. 25.

Ukrajnából menekülők

Egy idősebb nőnek sikerül elérnie, hogy a lányát az unokájával elvigyék: Prágába mennek. Ők pedig vissza, Ukrajnába.

„Felettünk már eljárt az idő, meg ott van a beteg édesanyám is, akit gondozok. Nem hagyhatom magára – mondja. – Minket nem szeretnek ott, mert magyarok vagyunk, de mit tehetünk, visszamegyünk a bajba. És bízunk Istenben…”

„Én már hetekkel ezelőtt mondtam neki, hogy jöjjenek el, még hétfőn is, de hiába” – magyarázza egy másik nő a telefonba. Hogy mit mond ezután, nem hallani, mert odalép egy férfi, és fuvart kínál neki. Összeget nem mond, de később eljutnak hozzánk olyan hírek, hogy nem éppen olcsók ezek a szállítások.

„Tegnap nagyon megszedték itt magukat – meséli egy nő, aki épp az unokáját tologatja a babakocsiban. – Volt, aki 100 ezer forintos összeget kért egy útért Budapestre. Nekünk szerencsénk van, van bejelentett lakcímünk és lakásunk Fehérgyarmaton. A lányom hamarosan visszajön, vele megyünk majd oda. De vasárnap jön az egész család.”

Az apuka is, mert bár 40 éves és hadköteles, van magyar útlevele. Ez most a legnagyobb kincs itt.

„Itt semmi nincs most a helyén – mondja egy férfi sörrel a kezében. – Mindent elrontottak ezzel a háborúval.”

Katus Eszter

Címlapkép és fotók: Átlátszó/Katus Eszter

 

Adj szja 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka! Átlátszónet Alapítvány: 18516641-1-42 from atlatszo.hu on Vimeo.