Megalapozatlannak találta a Kúria a Károli Gáspár Református Egyetem hét évvel ezelőtt rendkívüli felmondással elbocsátott professzorának, Hima Gabriellának felülvizsgálati kérelmét, mert álláspontja szerint a beadott iratban a jogszabályi helyekre vonatkozóan elmaradt a jogsértések pontos kifejtése. Hima Gabriellának, aki szerint törvénytelen megfigyeléssel és manipulált felvétellel kreáltak alibit az elküldéséhez, a döntéssel szemben nincs jogorvoslati lehetősége, de – mint az Átlátszónak jelezte – valószínűleg a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul.
Hima Gabriella egyetemi tanárt, a Károli Gáspár Református Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának a vezetőjét 2009 júniusában mentették fel a tisztségéből, 2010 őszén pedig a munkaviszonyát is megszüntették, mégpedig rendkívüli felmondással. Ennek legfőbb indokai azok voltak, hogy Hima Gabriella megsértette a felsőoktatási intézmény jó hírnevét, illetve, hogy miközben a munkáltatóját keresőképtelenségéről tájékoztatta, a lakásán magánórákat tartott.
Persze az éremnek van egy másik oldala is. Erről az Átlátszó munkatársa még a hvg.hu-n számolt be néhány éve. A jó hírnév megsértése abból indult ki, hogy Hima Gabriella egy doktori dolgozat megvédése miatt vitába keveredett az egyetem vezetésével.
Az érintett hallgató témavezetője ugyanis a professzor volt, és ő nem találta késznek a disszertációt, ám ennek ellenére – ráadásul Hima tudta nélkül – az illető megkapta a doktori fokozatot. Miután az oktató értesült a történtekről, a doktori védés felülvizsgálatát kérte. Ezt követően került sor Hima Gabriella vezetői megbízásának visszavonására.
A professzor 2010 márciusában csalás és okirat-hamisítás gyanúja miatt feljelentést tett, mert szerinte a doktori fokozat odaítélésére valótlan tartalmú magánokiratot használtak fel.
A 2010. szeptember 14-én történt rendkívüli felmondásban az asszonynak TB-csalást is felróttak. A felsőoktatási intézmény részéről ugyanis egy magáncég, a Wistmanwood Kft. jelentése alapján azt állították – és erről rejtett kamerás felvétel is készült –, hogy Hima Gabriella a lakásán magánórákat tartott, holott hivatalosan a betegsége miatt nem dolgozott.
A professzor szerint viszont a felvétel időpontja nem stimmel, mert akkor ő igazolható módon Bécsben tartózkodott.
Mindezek mellett Hima szerint munkaviszonyának felmondása azért is volt jogtalan, mert törvénytelenül figyelték meg. A Wistmanwood tevékenységi körei között ugyanis a magánnyomozás nem szerepelt. A kft. egyébként mára beolvadt korábbi tulajdonosába, a Safety Sector Vagyonvédelmi Kft.-be, amelynél már tevékenységi kör a magánnyomozási munka.
Az utóbbi céget azért is érdemes megemlíteni, mert abban 2013 őszéig tulajdonrésszel rendelkezett Földi László, az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója is. Földi László jelenleg a fakocka-konteó kiagyalójaként havi 700 ezer forintot keres főtanácsadóként Tarlós Istvánnál, a minap pedig arról értekezett az Echo Tévében, hogy a menekülteket segítő civileket „bírósági eljárás nélkül, szabadon likvidálható háborús bűnösöknek” tartja.
A Hima Gabriella által indított munkaügyi perben az elsőfokon eljáró Fővárosi Közigazgatási És Munkaügyi Bíróság a Károli Gáspár Református Egyetemnek adott igazat. A bíróság szerint a rektor jogszerűen járt el a professzor munkaviszonyának rendkívüli felmondással való megszüntetésekor. Ezzel együtt elrendelte azt, hogy a felsőoktatási intézmény fizesse ki Himának az elmaradt szabadságmegváltást és tiszteletdíjakat.
A professzor a bíróságon az egyetem által bizonyítékként felhasznált rejtett kamerás felvételt manipuláltnak nevezte. A bíróság emiatt felfüggesztette a tárgyalást, és feljelentést tett polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás miatt. Az eljárást végül a Budapesti Nyomozó Ügyészség elutasította, mondván, hogy az ügyben hiányzik a bűncselekmény gyanúja.
A videófelvétellel kapcsolatban a felek között a felvétel készítésének időpontjáról volt vita. A szakértő véleménye ugyanis az volt, hogy csak akkor tudta volna megállapítani, hogy módosították-e a videó készítésének a dátumát, ha magát a felvevő eszközt is meg tudta volna vizsgálni, ám azt nem kapta meg.
A professzor szerint a wistmanwoodos „magándetektívek” akkor jártak nála, hogy német órát vegyenek, amikor már eltávolították az egyetemről. Azaz 2010. szeptember 14-e után, amikor már semmi jogi akadálya nem volt annak, hogy magántanulókat vállaljon.
A hamis tanúzás mellett magántitok jogosulatlan megismerésének gyanújával is indult eljárás a Wistmanwood Kft. a felvételt készítő munkatársaival szemben, de a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) mindegyiküket felmentette a vád alól. A PKKB jogerős ítélete azt mondta ki, hogy a felvételek a rendkívüli felmondást megelőzően, 2010. július 20. és szeptember 8-a között keletkeztek.
Mindezek alapján a munkaügyi perben a bíróság úgy találta, hogy Hima Gabriella nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani, hogy megszakítás nélkül külföldön tartózkodott, bár a professzor számlákat mutatott be arról, hogy a kérdéses napokon Bécsben vásárolt.
A másodfok helyben hagyta a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság döntését, egyetértett az abban szereplő megállapításokkal. Most október 4-én pedig a Kúria arra hivatkozva utasította el Hima Gabriella felülvizsgálati kérelmét, hogy az anyagban a jogsértések pontos kifejtése nem található.
A Kúria döntése után Hima Gabriella az Átlátszónak azt jelezte, elgondolkodik azon – más jogorvoslati lehetőség hiányában –, hogy azEmberi Jogok Európai Bíróságához fordul.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!