Reklámügynöki tevékenységet végez majd a Printimus Kft., amelyet a napokban hozott létre a Mediaworks kiadó új tulajdonosa, a Mészáros Lőrinchez kötődő Opimus Press Zrt.
„A kezelésében lévő médiaportfolió reklámtevékenységnek koordinálása érdekében” hozta létre az Opimus Press a Printimus Kft.-t – olvasható a tőzsdén jegyzett anyacég, az Opimus Group Nyrt. közleményében a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Az Opimus Press október 25-én vette meg a hazájában sikkasztással vádolt osztrák pénzember, Heinrich Pecina érdekeltségét, a Mediaworks kiadót. Pár héttel azután, hogy Pecináék bezárták a 60 éve megjelenő Népszabadságot, a legolvasottabb magyar nyelvű politikai napilapot. Így is marad szépen média a több mint ezer főt foglalkoztató kiadónál: 13 megyei/regionális napilap, a Nemzeti Sport, a Világgazdaság, magazinok és két nyomda.
Az Opimus – amely mindeddig a becsődölt Buda-Cash brókerház vagyontemetőjeként volt ismeretes – az idén tavasszal került Mészáros közelébe. Ekkoriban alapította az nyrt az Opimus Presst is, amely nem sokkal később 20 millió eurós kötvénykibocsájtásba fogott – ekkor már sejthető volt, hogy a Pecina-féle ügylet előkészítésére.
Az Opimus kacifántos módon kötődik Mészároshoz, a részletek itt olvashatóak:
Az anyacég nemrég közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében az áll, hogy 80 százalékkal ugrottak meg tavaly év vége óta a cég kötelezettségei, a növekedés oroszlánrészét az Opimus Press kötvénykibocsájtása adja. A részvények ennek – és a gyorsjelentés szerinti veszteség – ellenére továbbra is szárnyalnak. Míg a 25 forint névértékű papírok 180 napos átlagára 33 forint, az utolsó ár 41 forint volt. Az éves maximumot (48 forintot) négy nappal a Mediaworks-megállapodás aláírása előtt érte el a papír.
Már megint itt van az év vége. Az Átlátszó idén is keményen dolgozott azért, hogy átláthatóbb és szabadabb legyen Magyarország. Most itt a lehetőség, hogy úgy támogasd a munkánkat, hogy ezzel egy karácsonyi ajándékra is szert teszel. Ha előfizetsz egy évre, akkor névre szóló 2017-es Átlátszó Támogatói Kártyát küldünk. Újfajta átlátszós póló is van. Részletek itt.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!