Egyéb

Mondj igazat és betörik a fejed: Nyíregyháza 7 millió forint kártérítést követel az Átlátszótól

 

A nyíregyházi Sóstó-projekt kapcsán feltárt súlyos anomáliákról tavaly több cikkben számoltunk be. A sok kellemetlenkedésnek az lett az eredménye, hogy az önkormányzat megsértődött – nem kicsit, 7 millió forint orvosolta volna a város jóhírnevén esett sérelmet. Pedig a cikkek nem a várost, hanem a városvezetés közpénzköltéshez való sajátos viszonyát mutatták be kritikusan – a számlát viszont a pereskedésért is a város állja. A most született elsőfokú ítéletben a Fővárosi Törvényszék minden pontban az Átlátszónak adott igazat, és maradéktalanul elutasította a városvezetés keresetét. Az ítélet nem jogerős, és az ügyben az ügyészség is nyomoz.

 

KORMÁNYPROPAGANDA HELYETT VALÓDI HÍREK

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

 

A Sóstó-projektben 2,1 milliárd forintot költött el az önkormányzat, számos esetben elképesztő nagyvonalúsággal fizetve ki el nem végzett munkát és százszoros áron elszámolt eszközöket. Már a projekt indulása sem ígért sok jót: az alapkőletételre úgy került sor az országgyűlési választások előtt négy nappal, hogy az engedélyezési tervek nem álltak rendelkezésre. Világos volt, hogy az építkezés egy ideig nem fog elindulni – végül négy hónappal később, 2014 szeptemberében kezdődött el az építkezés.

Ekkor még nem lehetett tudni, hogy a projekt már a start előtt komoly problémákkal küzd, az érdeklődő publikum csak a szokásos választási álmegnyitót láthatta az eseményben. Aztán eljött az átadás ideje, és a nyíregyháziak megcsodálhatták az életveszélyes lámpákat a sétány mellett, az ál-öntöttvas kandelábereket, az 5 mm vastag gumiszőnyeggel borított futópályát vagy a 670 ezer forint/ darab áron beszerzett kerti halogénlámpákat. A projektben szereplő több ezer fát és bokrot viszont nem csodálhatták meg, mert azok csak a költségvetésben szerepeltek.

Éppen egy évvel ezelőtt annak rendje-módja szerint megírtuk az összes, általunk felderített visszásságot – túl az elképesztő áron beszerzett elképesztő minőségű eszközökön, a kevésbé látványos mozzanatokat is: a soha nem ellenőrzött alvállalkozók által feketén dolgoztatott munkásokat, a terv nélkül buherált, de sok millióért elszámolt stéget, és a többi csúnya visszaélést.

Előzmények

A jó gazda gondossága – újabb furcsaságok a Nyíregyháza-Sóstó-fejlesztés körül

Kétes sikerű uniós projektek: végigjártuk a nyíregyházi pénznyelőt

Pofátlanul túlárazott projektek, feketefoglalkoztatás – így költik el Nyíregyházán az uniós milliárdokat

Kérdéses törvényességű módon üzemeltet közterületi térfigyelő kamerákat egy önkormányzati cég Nyíregyházán

„Kész volt minden, csak a cigányok széthordták” – lepusztult és életveszélyes a tavaly felújított játszótér a Huszár-telepen

 

Kétes sikerű uniós projektek: végigjártuk a nyíregyházi pénznyelőt from atlatszo.hu on Vimeo.

Sem a beruházó, a város nevében eljáró generálkivitelező nem emelt kifogást egyetlen tényállításunkkal kapcsolatban sem: nem jött sem helyreigazítási kérelem, sem idézés – miközben a városvezetés sajátos zártkörű sajtótájékoztatókon próbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.

Három hónappal a városban botrányt kiváltó cikk után megírtuk a projekt genezise körüli szabálytalanságokat is: hogy a város nyilvános közbeszerzés meghirdetése nélkül bízta meg kedvenc építőipari cégét, a Fatum Property Kft-t a tervezéssel, majd úgy fizette ki a teljes vállalkozói díjat, hogy a Fatum még nem végezte el teljes körűen a szerződésben rögzített feladatokat.

A cikkben egy keretes írásban felemlegettük, hogy 2009-ben két helyi Fidesz-KDNP-s képviselő egy hasonló eset nyomán feljelentette a város egyik cégének akkori vezetőjét, akit a bíróság végül felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt.

Nyíregyháza vezetése valamiért ezen állítások és a keretes cikk analógia jellege miatt adott be személyiségjogi kerestet, 7 millió forint sérelmi díjért perelve az Átlátszót. A március óta tartó perben a felperes leginkább a teljes körű teljesítés előtti kifizetéssel kapcsolatos állításunk megcáfolására koncentrált: azt próbálta meg bizonyítani, nem igaz, hogy a város úgy fizette ki a tervező Fatum Propertyt, hogy egyes szakági tervek és felmérések – a dokumentumokon szereplő dátumok szerint – csak a kifizetés után készültek el.

A pertaktika szempontjából legalábbis furcsa lépés volt, mikor a felperes arra az indítványra, hogy csatolja be az inkriminált dokumentációt, hiszen abból egyértelműen kiderül, hogy a dátumok tekintetében kinek van igaza, ingerült elutasítással reagált. Külön sajátossága a felperesi lépésnek, hogy annak közadatként való kiadását az önkormányzat korábban jogellenesen megtagadta. Az ügyben indult adatigényper is a napokban zárult, ezt is elbukta az önkormányzat.

Vajon mi lehet abban a dokumentumban, hogy még a per sikerét is kockáztatják, csak ne kerüljön nyilvánosságra? – kérdeztük tavasszal. A bíróság azóta beszerezte a teljes dokumentációt, és az teljes körűen igazolta az ügyben tett állításainkat: a város úgy fizette ki a tervező céget, hogy egyes tervelemek a kifizetés után hónapokkal kerültek az engedélyező hatósághoz.

A város jogi képviselője az eljárásban leginkább azzal érvelt, hogy a teljesítés időben megtörtént, a későbbi dátumozású tervelemek hiánypótlásként kerültek becsatolásra. A hatósági aktában azonban sem hiánypótlási felhívás nem szerepelt, sem pedig korábbi dátumú tervelemek nem voltak fellelhetőek.

Persze nincs semmilyen jogi összefüggés egy polgári peres eljárásban lefolytatott bizonyítás, és a folyamatban levő büntetőeljárás között. Sokatmondó ugyanakkor, hogy a projektért felelős városi vezetés a sok, rá nézve terhelő állítás közül a mostani polgári perben szereplő cikkrészleteket tartotta a leginkább cáfolhatónak. Ez talán reményt ad arra, hogy a büntetőeljárásban a rendőrség és a vádhatóság, ha valóban akarja, meg tudja találni a Sóstó-projekt ürügyén folytatott elképesztő közpénzszórás felelőseit.

Becker András

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2