Egyéb

95,5 millióért világítják ki a székesfehérvári sportpályákat

A munkát a Roneko Kft. kapta, amely korábban már több közbeszerzést nyert a Tiborcz Istvánhoz köthető Elios Zrt.-vel közösen.

 

tamogatoi_banner_cikkbe

 

A Közbeszerzési Értesítő legfrissebb kiadásában megjelent hirdetmény szerint a helyi önkormányzat tulajdonában álló Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. több sportpálya világítását építteti ki. A munka árát eredetileg nettó 62,8 millió forintra becsülte az önkormányzati cég, ám ennél 12,4 millió forinttal drágább lesz: nettó 75,2 millió, vagyis bruttó 95,5 millió forintba fog kerülni.

Az összegből elkészül a Takarodó úti MÁV-pályán létrehozandó amerikaifutball-pálya és „Európai labdarúgó pálya”, továbbá kispályás focipálya kivilágítása, valamint a már meglévő mezővári pálya mellé épülő új pálya világítása is.

A Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. a közbeszerzést hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárással bonyolította le arra való hivatkozással, hogy a szerződés értéke nem éri el a nettó 100 millió forintot.

Három cég adott be ajánlatot, közülük a Roneko Kft. kapta a megbízást.

A Nemes Ferenc és Nemes Károly tulajdonában lévő Roneko korábban már több hasonló tendert nyert. A tatabányai stadion világítását a Tiborcz Istvánhoz köthető Elios Zrt.-vel, és a Pharos’95 Kft.-vel közösen csinálták nettó 241 millió forintért, az ajkai stadion pályavilágítását az Eliossal közösen nettó 110 millióért, a Szusza Ferenc stadion világítását szintén az Eliossal közösen szintén nettó 110 millió forintért, a dunaújvárosi stadion pályavilágítását pedig ugyancsak az Eliossal közösen nettó 195,6 millió forintért korszerűsítették.

Erdélyi Katalin

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2