Egyéb

Bedőlt Papcsák zuglói kedvence

Fizetésképtelen a korábbi budapesti közbeszerzési favorit, Papcsák Ferenc (Fidesz) volt elszámoltatási biztos, korábbi zuglói polgármester egyik kedvence, a XIV. kerületi botrányhős Ligetsor-Bau. A kft. a Fradihoz is több szálon kötődik.

Nagy vihart kavart még a 2010-es fülkeforradalom utáni évben, hogy az elmúltnyolcév elszámoltatását ideiglenesen irányító Papcsák Ferenc – akkor már zuglói polgármester – elmondása szerint nemluxus Chryslert hajt. Az autó később a Papcsák vezette kerületnek számos megrendelésén is serénykedő Ligersor-Bau Kft. társtulajdonos-ügyvezetőjénél, Kosztolni Józsefnél bukkant föl, mint akkoriban az érintettek állították, a véletlenek összjátékának köszönhetően.

A Ligetsor-Bau (jelenleg Ligetsor Építő Kft.) 2011-2014-ben szépen szerepelt a fővárosi közbeszerzéseken, a legnagyobb falatot, közel egymilliárd forintos intézményfelújítást (óvodák és bölcsödék rekonstrukcióját) Zuglótól kapta. Hogy azután kétszázmilliós elszámolási vitába keveredjen az alvállalkozóival, akikkel utóbb a HVG 2014-es híre szerint töredékáron sikerült megegyeznie.

Most a bíróság mégis fizetésképtelenné nyilvánította az egyébként NAV-végrehajtással is terhelt Ligetsort, s a napokban elrendelte a cég felszámolását. A jelenleg is Kosztolni résztulajdonában álló kft 2012-es 1,2 milliárdos árbevétele 2014-re 194 millióra apadt, s a cég veszteségbe is fordult, kötelezettségei elérték a 255 millió forintot.

Kosztolni 2012-ben még mint – a Ligetsor révén – az FTC női kéziseinek szponzora adott interjút a Fradi hivatalos oldalának. Jelenleg nem szerepel a cég a támogatók között, a szakosztályban ugyanakkor elnökségi tag Urbán Szabó Sándor, aki 2007-ig (rokonai három évvel tovább) szintén Ligetsor-tulajdonosok voltak. Urbán Szabó tavalyig érdekelt volt az FTC Brand Management Kft.-ben is.

Kapcsolódó cikkeink

Papcsák Ferenc bukása előtt két nappal kötött 400 millió forintos szerződést

Fidesz-MSZP nagykoalíció Zuglóban

Hiába szkenneltek, a C-Közép szurkolóit is szekusokkal és perekkel fenyegették Kubatovék

A Magyar Narancs cikke szerint a zuglói alvállalkozó-hitelezőkkel való kapcsolattartásban annak idején a Ligetsort segítette bizonyos Nelson Security – ami történesen az FTC biztonsági cége, a Fradi Security „erős embere” Fölgye Pál érdekeltsége, s tavalyig társtulajdonos volt benne bizonyos Urbán Szabó Gábor.

A női kézislabda-szakosztályban jelenleg is felülreprezentáltak Papcsák fideszes párttársai: társelnök a korábbi fővárosi kulcsembere Pesti Imre, s elnökségi tag a főpolgármester-jelöltségre aspiráns józsefvárosi polgármester, Kocsis Máté.

Rádi Antónia

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2