Egyéb

254 millióért ír tanulmányt az MNV-nek a recski bánya újranyitásáról a KPMG

Egyedüli ajánlattevőként a KPMG nyerte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő villámtenderét.

A kormány még 2013 végén határozott arról, hogy megvizsgálja a 2000-ben vízzel elárasztott, és ily módon ideiglenesen bezárt recski bányatelkek újranyitásának lehetőségét. Szakértők szerint Recsk mintegy 2 milliárd forint értékű rezet, és nagyjából 400 milliárd forintnyi aranyat rejt. 2015 novemberében a HVG írt arról, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) villámtenderen keres tanácsadót, aki felméri az ásványkincset, és előkészíti a koncessziós jog értékesítését.

A HVG akkor felhívta a figyelmet arra, hogy az MNV közbeszerzése gyorsított meghívásos eljárás, a gyorsítottat pedig szó szerint kell érteni: november 4-én jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben az ajánlattételi felhívás, a jelentkezési határidő pedig november 9. volt.

Vagyis a vagyonkezelő mindössze három munkanapot hagyott a versenyzőknek, ennyi idő alatt kellett összeszedni az alkalmasságot igazoló dokumentumokat, így például 6 speciális tudású szakértő szignált szakmai életrajzát a végzettséget igazoló oklevelek kíséretében, és a referenciaigazolásokat.

A rendkívül rövid határidő alapján csak a tenderre már jó előre rákészült versenyzők voltak képesek beadni a dokumentumokat.

A gyorsított eljárást azzal indokolta a kiírásban a Vagyonkezelő, hogy „A tanulmány által vizsgált 2 bánya 2016. évre előirányzott hasznosításának vagyonpolitikai előfeltétele a vonatkozó értékelési feladat ellátása. Melyre soron kívül kell sort keríteni a 2016. évi hasznosítás sikere érdekébe (vö. első teljesítési pont 2015. december 31.). Erre csak ezen eljárásfajta alkalmazásával kerülhet sikeresen sor.”

Vagyis azért sietnek, mert jövőre értékesíteni akarják a koncessziós jogot, és ezt csak így lehet.

December 30-án jelent meg az európai közbeszerzési adatbázisban a hirdetmény, miszerint az MNV tenderét egyedüli ajánlattevőként a KPMG nyerte nettó 200, vagyis bruttó 254 millió forintos ajánlatával.

A december 12-én született döntés értelmében a KPMG Tanácsadó Kft. „A Recsk I. – rézérc és a Recsk II. – nemes- és színesfémérc védnevű bányatelkek újrahasznosításának lehetőségeit és feltételeit vizsgáló megvalósíthatósági tanulmány készítése” tárgyú szerződés keretében két feladatot fog elvégezni.

Egyrészt ír magyar és angol nyelven egy tanulmányt, amely tartalmaz bányatelepenként 1-1 db ásványvagyon-értékelést JORC szabvány szerint elkészítve. Ezenkívül előkészíti a bányatelkek koncessziós hasznosítását: javaslatot tesz a koncessziós díjra, továbbá értékeli a jogi, gazdasági, műszaki, társadalmi és környezetvédelmi szempontokat is.

Korábbi cikkeink a KPMG-ről

Eiffel Palace: erősen vitatható a KPMG értékbecslése

Betonkomplexum némi zölddel: megvan az új városligeti múzeumok tervezője

Sávolyról mindent titkolhatnak

A KPMG Hungária Könyvvizsgáló Adó- és Közgazdasági Tanácsadó Kft.-n keresztül a ciprusra bejegyzett KPMG HUNGARY Holding Ltd. tulajdonában lévő KPMG Tanácsadó Kft. rendkívül jól teljesít az állami közbeszerzéseken: csak 2015-ben közel 1 milliárd forint értékű megbízást nyertek.

 

 

Erdélyi Katalin

A céginformációt az Opten szolgáltatta. Kép innen.

 

Jövőre is számíthatsz ránk, jövőre is számítunk rátok!

Az adhat.hu civil adománygyűjtő oldalon bankkártyával is beállíthatsz rendszeres utalást. Támogasd havi előfizetéssel az Átlátszót 2016-ban is!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2