Egyéb

Nem kelt el az ivarsejt-tartály: csődhelyzet a Somody-birodalomban

Lefagyasztott ivarsejteket és embriókat tároló tartályt is meghirdetett a Somody Imre üzletember érdekeltségébe tartozó Ciris lombikbébi-központ egyik cégének felszámolója, de az egyébként banki jelzáloggal terhelt masina egyelőre nem talált gazdára – értesült az Átlátszó.

Erősen gyengélkedik egyébként a valaha ígéretes magánegészségügyi cégbirodalom, az egykor a gazdagember-listákon jegyzett, korábban az Év Vállalkozója titulus elnyert Somody vállalkozáscsoportja: a napokban a Ciris holdingcégét nyilvánította fizetésképtelenné a bíróság. A Vácegresre visszavonult, a településen független színekben önkormányzati képviselővé választott, egykor a Plussz pezsgőtablettát előállító Pharmavitben tulajdonos Somody cégei közül ma is működik a belvárosi Centrál Kávéház, igaz az is százmilliós veszteséget produkált 2013-ban, a saját tőke mínusz 83 millióra apadt.

Úgy fest, a szükségből kovácsolt erényt Somody Imre, amikor egy ideje – a Figyelőnek, később a Magyar Rádió Református Félórájának – adott interjúiban értékváltásról, megtéréséről beszélt apadó vagyona kapcsán. Működése idején a Ciris kifejezetten a felső tízezer reprodukciós gondjaira szakosodott: tb-által nem finanszírozott, úgynevezett egyembriós beültetést végeztek. A tevékenységgel azonban már 2012-ben felhagytak, a Femina cikke szerint szinte egyik napról a másikra, úgy, hogy a közreműködő szakemberek futottak a pénzük után, a páciensek pedig bizonytalan helyzetbe kerültek.

A működtető Ciris Budapest Kft. már a következő évben felszámolás alá került, kötelezettség-állománya a felszámolás elrendelésekor meghaladta a 340 millió forintot, a felszámolóbiztos 180 milliós hitelezői igényről számolt most be lapunknak – pár orvos is követeli a járandóságát a procedúrában -, mondván, ebből 25 millió mindenképpen meg fog térülni. A pénz két, 2013-ban közzé tett árverésből folyt be, a cég vagyona: orvosi eszközök és a szakmai programok szellemi tulajdona került kalapács alá.

A felszámoló szerint előbbiek voltak kelendőbbek, csak egy, cseppfolyós nitrogént tartalmazó tárolótartálynak nem sikerült végül gazdát találni. Ebben a tartályban a Ciris korábbi pácienseinek ivarsejtjei, s mesterségesen megtermékenyített embriói vannak – őket a törvényekben meghatározott ideig lehet őrizni és felhasználni beültetésre.

A Ciris egyébként még a felszámolás előtt megállapodott a budapesti Humán Reprodukciós Intézet Kft.-vel, hogy gondoskodnak a tárolásról (utóbbi cég két hónappal a Ciris Budapest felszámolásának elrendelését követően került a korábbann Cirist vezető Vereczkey Attila meddőségi szakorvos fivére, Vereczkey Csaba közvetett érdekeltségébe). A felszámoló reményei szerint az intézet jó vevő lett volna az egyik fő hitelező, az Unicredit Bank jelzálogával terhelt gépezetre, de ez egyelőre nem jött össze. A Ciris Budapest felszámolásának befejezését egyébként egy műhibaper hátráltatja, ebben a procedúrában a Somody-féle lombikközpont másodrendű alperes.

Most a Ciris Budapestben tulajdonos vagyonkezelő Ciris Nemzetközi Reprodukciós Intézetek és Rendszerek Központja Holding Kft. került felszámolás alá – utóbbi a tavaly óta szintén felszámolás alatt lévő Iton Nemzetközi Terápiaszervező Hálózat Kft. (korábban Somody és Társa) tulajdona, ami a családfő ciprusi érdekeltségéjé. A szövevényes cégbirodalom megszüntetését, s így a hitelezők helyzetét aligha segíti, hogy a vállalkozások más-más felszámolóhoz kerültek.

 

A ma már a vidéki helyi közéletben aktív üzletember korábban együttműködött az állammal, főképp a Medgyessy-adminisztráció sztárolta. A Somody nevével fémjelzett Veresegyházi Életmódprogram például egymilliárd forint közpénzt emésztett fel, érzékelhető eredmény nélkül.

A HVG írta meg korábban, hogy a VÉP vendégei két alkalommal is a Centrál Kávéházban fogyasztottak, összesen milliós tételben, a számlát a program kasszája állta; Veresegyházzal, a Somody-birodalom kezdeti központjával időközben, homályos elszámolási viták nyomán utóbb megromlott az üzletember viszonya, a város át is vette a Misszió Egészségügyi Központ működtetését.

Az Európai Unió Kommunikációs Közalapítványról pedig, amelynek Somody az elnökhelyettese volt, annak idején – még 2003-ban – azt írta az Állami Számvevőszék, hogy túl sokat költ saját magára.

Rádi Antónia

Update (2015. január 30.): Somody Imre kérésére megváltoztattuk a cikk címét, mert „nem felel meg a valóságnak az, hogy lefagyasztott ivarsejteket és embriókat értékesítik a műszerekkel és berendezésekkel együtt, ezzel szemben a valóságban cégem vezetése egy szakklinikán helyezte el azokat.” Egyebekben fenntartjuk a cikk állításait. Somody teljes reakcióját itt lehet elolvasni (PDF).

Tetszett a cikk?

Ha hasznos kezdeményezésnek tartod az Átlátszót, szavazz ránk az Index on Censorship közönségszavazásán, hogy egy újabb nemzetközi díjjal öregbíthessük a hírnevünk.

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42