Egyéb

Nagyon várjuk az antikorrupciós kormánykampányt

Megkaptuk a Belügyminisztériumtól a kiemelt fontosságú kormányzati antikorrupciós projekt kiadásainak listáját, amiből az látszik, hogy az eddig elköltött körülbelül 400 millió forint nagy része munkabérekre, tréningekre és workshopokra, valamint ezekhez kapcsolódó szállás-, utazási és cateringköltségekre ment el.

Augusztus végén írtunk arról, hogy a kormányzati antikorrupciós projekt részeként lesz majd egy tájékoztató kampány, amiről döntéselőkészítő-jellegre hivatkozva nem adott ki adatokat az Igazságügyi Minisztérium, így csak türelmesen várjuk a megvalósulását.

Az ÁROP-1.1.21-2012-2012-0001 számú kiemelt projektre az azóta átnevezett KIM 2012 novemberében nyert 680 millió forint támogatást az akkor még létező NFÜ-től. A projekt rövid leírása így szól:

“A magyar társadalom jelentős problémának tekinti a korrupció jelenségét. Az üzleti és a közszférára, valamint az állampolgárokra fókuszáló projekt fő célja ezért a társadalom által érzékelt hivatali korrupció szintjének csökkentése a megelőzés és a szervezeti ellenállóképesség (integritás) eszközeivel. A projekt egyaránt tartalmaz jogalkotási, képzési, szervezetfejlesztési, kommunikációs és szakpolitikai elemeket, ezek komplexitása ugyanakkor megvalósítási kockázatot is jelent.”

A “Korrupció megelőzése és a közigazgatás áttekintése” nevet viselő, 100%-os költségtámogatásban részesülő programra kötött szerződés keretein belül eddig a nyilvánosan elérhető adatok szerint 369 millió forintot fizetett ki az NFÜ és utóda, a Lázár János által vezetett Miniszterelnökség. Közadatigénylésben kértük ki a projekttel kapcsolatos kiadások listáját, válaszul csinos táblázatokat kaptunk – előzékeny módon pdf-ben és xls-ben is – a Belügyminisztériumtól.

Az összesítésekből az látszik, hogy a projekt keretében a kormány által eddig elköltött körülbelül 400 millió forint nagy része munkabérekre, tréningekre és workshopokra, valamint ezekhez kapcsolódó szállás-, utazási és cateringköltségekre ment el.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kiadásai:

 

  A Nemzeti Közszolgálat Egyetem kiadásai:  

Nagyon várjuk már az antikorrupciós tájékoztató kampányt, aminek tervezése során tavaly komoly kérdések és dilemmák merültek fel.

dilemmak1
dilemmak2

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42