Egyéb

A hét videója: FBI-oktatófilm, hogyan ne váljunk kínai ügynökké

Amikor megláttuk, hogy az amerikai rendőrös filmek örök rosszarcai oktatófilmet készítettek arról, hogyan ne váljunk kínai kémmé, a Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szerencsétlen videói jutottak eszünkbe és máris fogtuk a hasunk a röhögéstől. Itt azonban nagykutyák fogtak filmezésbe, úgyhogy ne gondoljunk a 2007-es balatoni nyaralás Windows Movie Maker-ben összevágott családi videóinak képi világára, sokkal inkább a hollywood-i tucatkrimik összes közhelyének fél órába sűrítésére. Persze kellően gagyi és iskolás kivitelben.

Van abban valami különös, amikor elindul egy film, de a stáblista elején a gyártó cégek helyén az FBI és a kémelhárítás jelenik meg. A pár napja megjelent „thrillerke” ugyanis a Cég megbízásából készült és egy megtörtént eseten keresztül inti óvatosságra a Gyanútlan Amerikai Egyetemistát, aki valami oknál fogva Kínába megy tanulni.

A főszereplőt egy valós személy megtörtént esetéről mintázták. Glenn Duffie Shriver karrierre, pénzre és csajokra vágyó ifjú titánként érkezett Shanghajba az előző évtized végén. A sztori szerint az ilyen diákokra csak úgy vadásznak a kínai titkosszolgák. Az angol tanárként maszekoló Glenn-t egy Amanda nevű nő környékezi meg, akivel barátok lesznek, „de semmi több”. Glenn a nő és egy hotelben üldögélő Gyanús Öltönyös Kínai kérésére politikai elemzéseket készít a két ország viszonyáról. A fiú attól sem fog gyanút, amikor rendszeresen készpénzben fizeti ki a tenyérbemászóan barátságos öltönyös egy csillogó hotel egyik lakosztályában.

És ez így megy tovább, Glenn már tele van pénzzel, amikor egy még furcsább emberrel hozzá össze. Ő a Gonosz Öltönyös Kínai aki egy még vastagabb borítékot ad a fiúnak. Cserébe pedig azt kéri, hogy menjen haza és jelentkezzen be egy állásinterjúra a CIA-hez. Ha pedig felveszik, akkor szépen írogasson jelentéseket arról, amit ott lát.

fbi2.png

Innentől nem lőjük le a film többi izgalmas epizódját, illetve tanulságos befejezését, de aki beírja a Google-ba Glenn nevét, könnyen megtalálja, hogy szegény butuska fiúnak idén jár le kémkedésért kiszabott 4 éves börtönbüntetése az USA-ban.

Az FBI a projekt keretében nem csak ezt a filmet készítette el, indítottak egy oldalt is, ahol megismerkedhetünk az igazi Glennel, valamint pontokba szedve leírják a Tanulságot Amire Sosem Gondoltál Volna:

– Gyanakodjunk, ha hihetetlenül jó ajánlatokkal bombáznak idegenek
– Ne menjünk bele hivatalos adatok kiszolgáltatásába, még akkor se ha fizetnek érte
– Ne adjunk ki magunkról túl sok infót idegeneknek
– Ne is barátkozzunk gyanús idegenekkel, főleg ha azok diktatúráknak vagy bűnszervezeteknek dolgoznak
– Tessék szépen kitölteni az adóbevallást, ne feketézzünk, mert az rossz dolog

Vagyis: legyünk óvatosak, ne legyünk kémek és ne hagyjuk, hogy kémkedésre használjanak. Értem?

Azt egyébként nehéz megmondani, mennyire megalapozottak az amerikai hatóságok fenti történetben is feldolgozott félelmei. Tavaly nagyjából 280 000 amerikai diák tanult Kínában, egy 2011-es AP riport szerint az azt megelőző 3 évben 57 embert gyanúsítottak meg minősített információk, üzleti vagy technikai titkok átjátszásával a szóban forgó konkurens nagyhatalom irányába. Mindenesetre a hatóságok szeretik a politikai mellett a nagy mértékű ipari kémkedéssel magyarázni a kínai gazdasági növekedést.

A Game of Pawns című filmet egyébként az IMDB filmes adatbázis által sem nagyon jegyzett Tom Feliu rendezte és egy Rocket Media Group nevű cég gyártotta, akiket az FBI már nem először bízott meg hasonlóan magasröptű művek készítésével. A forgatás során senki nem volt veszélyben, a shanghaji jeleneteket Washington kínai negyedében vették fel.

fbi.jpg

A Motherboard nyomán.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2