adatvizualizáció

A nap infografikája: rosszabbul élünk, mint két éve

Kevesebbet keresünk annál, mint amennyi az eddig publikált hivatalos statisztikai adatokból kitűnt. Most azonban pontosabb képet kaptunk, amelyik a benyomásainknak is jobban megfelel.

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak!

 

A Központi Statisztikai Hivatal rendszeresen közzéteszi az átlagbérek alakulását. Ez azonban újra és újra nagy port kavar, hiszen sokan érzik úgy, hogy a számok kevéssé fedik a valóságot.

Az átlagbér az összes fizetés középarányosa, ennek a módszernek a hátulütője viszont, hogy ha van néhány kiugróan jól kereső ember a felmértek között, akkor az képes látványosan megemelni az átlagbért. Ezzel szemben a mediánbér egy valósabb képet tárhat elénk, mivel az ténylegesen a fizetésskálán középen elhelyezkedő bért jeleníti meg. A KSH most közzétette az elmúlt két év mediánbérét is és az jelentősen eltér az átlagbértől. A mostani adatok alakulásán az is változtatott, hogy idáig a statisztikában csak az öt főnél nagyobb cégek dolgozói szerepeltek, viszont a legújabb statisztika már a kisvállalkozásokat is figyelembe veszi. Ezek az adatok is hozzájárulnak a számok csökkenéséhez a tavalyi évhez képest.

A legmarkánsabb különbség egyértelműen a medián- és az átlagbér között figyelhető meg. 2019-ben 79 291 forint, 2020-ban 86 928 forint volt a különbség a teljes munkaidőben dolgozók (nem közalkalmazottak) bruttó átlagbére és mediánbére között. Az átlagbért elnézve sokan érezhették, hogy jóval az átlag alatt maradtak, hiszen számlaegyenlegükre nézve nem is annyira sokan mondhatták el magukról 2020-ban, hogy szinte 410 ezer forint bruttó fizetést kapnak. A szomszédos országokban sem gyakori a mediánbér közlése, így mindenki kedvezőbb képet festhet saját állampolgárainak helyzetéről.

Az átlag- és mediánbér közötti különbség új megvilágításba helyezi a József Attila-i az igazat mondd, ne csak a valódit”- gondolatot. Hiszen az átlagbér is valós adatokból származó valós számítás eredménye, mégsem mond igazat. Ezzel szemben a több tízezer forinttal alacsonyabb mediánbér segíthet hitelesebb képet festeni arról, hogy mennyiből is gazdálkodik havonta egy átlagosan kereső magyar ember.

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2