Ismét félmilliárd forintot költ taxira a közmédia, a Főtaxi nyerte a megbízást
A nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Nettó 5,5 milliárd forintért újíthatja fel a Békés megyében található geszti Tisza-kastélyt a West Hungária Bau (WHB) vezette konzorcium. A beruházásnak már 2020-ban el kellett volna készülnie, de a mostani ár csak a munka első ütemét tartalmazza. Az épület a felújítás után ingyen a református egyház kezelésébe kerül.
A geszti Tisza-kastély felújítása nettó 5 milliárd 476 millió forintba fog kerülni az adófizetőknek, ami az eredetileg becsült árnál 252 millió forinttal drágább – tették közzé a pénteki uniós közbeszerzési közlönyben.
A nyílt eljárásra három ajánlat érkezett be, a munkát a West Hungária Bau Kft. (WHB) és a Build It Mérnökiroda Kft. konzorciumban nyerte el. Vérre menő harcot ez az eljárás sem tartogatott. A közbeszerzésen indult ugyan még a budapesti Laterex Zrt., illetve a mosonmagyaróvári Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. is, mindketten érvénytelen ajánlatot tettek az EKR-ben elérhető dokumentum szerint.
A közbeszerzés eredményéről áprilisban a 24.hu is beszámolt, amikor megjelent az összegzés az ajánlatok elbírálásáról, de a győztest csak most hirdették ki hivatalosan. A közbeszerzést az állami tulajdonú Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK) írta ki.
A beruházás a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram részeként valósul meg, és az 5,5 milliárdos munka a geszti Tisza-kastély rekonstrukciójának az első ütemét tartalmazza. A kastély (1 500 négyzetméter) mellett a Tiszttartó házat (200 négyzetméter), valamint a kripta épületet (88 négyzetméter) is fel kell újítani. A beruházás része a parkrendezés (10,5 hektár) és a kiállítóterek létesítése is. A felújítás során helyrehozzák a vakolatot, új tetőhéjazatot építenek, restaurálják a parkettát, a beltéri faajtókat, a kőfelületeket és a mennyezeti gipszstukkókat.
1772-ben épült Geszten egy barokk stílusú kúria, ami a későbbi, most felújításra kerülő kastély magját adta. 1856-ban lett Tisza Kálmáné és 1902-ben Tisza Istváné, a második világháború után pedig a teljes berendezés megsemmisült. Az államszocializmus idején az épület egy iskolának és művelődési háznak, később könyvtárnak adott otthont – olvasható a Nemzeti Kastélyprogram honlapján, ahonnan az is kiderül, hogy az épületben egy kiállítás lesz látható, ami bemutatja majd az országnak két miniszterelnököt adó Tisza-családot, „a Tiszák és a református egyház kapcsolatát”, valamint a korabeli kastély mindennapjait is.
A második ütemben szálláshelyet és konferenciatermet terveznek kialakítani a kastély mellett. Az épület a felújítás után ingyen a református egyház kezelésébe kerül.
A Magyar Narancs írt arról nemrég, hogy jelentős késésben van a beruházás. Lázár János korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter jelenleg a felújítás koordinálásáért felelős kormánybiztos. Lázár 2019-ben azt ígérte, hogy 2020-ra megújul a geszti Tisza-kastély, azonban ez máig nem valósult meg.
Az általa akkor közzétett fényképek alapján az épületre valóban ráfér a renoválás, ami után elvileg – a Lázár által közzétett tervek szerint – így fog kinézni.
Az, hogy a felújítás után a kastély ingyenesen a református egyházé legyen „oktatási, illetve továbbképzési központ céljára, kulturális és hitéleti feladatainak elősegítése érdekében”, 2017-es ötlet: akkor nyújtotta be Lázár János az erről szóló törvényjavaslatot.
A kormány azóta sem gondolta meg magát, egy idén júniusi kormányhatározat közel 7 milliárd forintot irányoz elő a renoválásra, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa pedig megerősítette, hogy a munkálatok befejezése után a református egyház kapja meg az ingatlant.
A WHB többségi tulajdonosa Tiborcz István üzlettársa, Paár Attila, aki korábban megvásárolta Tiborcz István miniszterelnöki vő tulajdonrészét az Eliosban. A Forbes 2020-as összeállítása szerint 35,7 milliárdos vagyonával Paár az ország 41. leggazdagabb embere.
Közel kétmilliárdos osztalékot vettek ki a tenderkedvenc WHB-ból a tulajdonosok
Az utolsó napon adta le éves beszámolóját a közbeszerzések egyik nagy sztárja, a West Hungária Bau Kft., vagyis a WHB. A cég értékesítésének nettó árbevétele tavaly 50 milliárdról 61 milliárdra nőtt, és bár a nyeresége csökkent, a tulajdonosok így is 1,7 milliárd forint osztalékot vettek ki belőle.
Az Opten adatai szerint a biatorbágyi székhelyű építési vállalkozás 2018-ban 50 milliárd, az azt követő évben 61,6 milliárd, 2020-ban 77 milliárd nettó árbevételt ért el. Adózott eredménye 2018-ban 7,3 milliárd, 2019-ben 4,4 milliárd, 2020-ban 11,4 milliárd forint volt.
A WHB több milliárdos megbízást kapott már a Városligetben és a Budai Várban is, például ők felelnek a Pénzügyminisztérium épületének 54 milliárdos rekonstrukciójáért is a Garage Kft.-vel közösen, de a Dubaji Világkiállításra szánt 10,6 milliárdos magyar pavilon felhúzásában is érdekeltek.
Zsilák Szilvia
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: A geszti Tisza-kastély 2019-es állapota (fotó: Facebook / Lázár János)
Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Nemrég a Mercarius Flottakezelő Kft. „hagyta nyerni”a Mészáros M1-t azzal, hogy nem adott be hiánypótlást. Most utóbbi tette ugyanezt, így előbbié lett a megbízás.
Az OMSZ az uniós helyreállítási és ellenállóképességi alapból remélt 2,5 milliárd forintos támogatást, de a pályázatukat elutasította a kormány.
A létesítménygazdálkodási feladatokat a B+N Referencia Zrt. végezheti el egy nem túl komoly verseny után. A pavilont közel 20 milliárd forintért építik fel.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!