cikkünk nyomán

Nyomozás indult a táti bicikliút ügyében

Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult cikkünk megjelenése után, melyben a Tát–Mogyorósbánya–Péliföldszentkereszt kerékpárútról írtunk. A beruházás során 166 millió forintból mindössze 781 méter valódi kerékpárút épült, a maradék 6,22 km felfestés, illetve több jármű számára is használható un. “kerékpárosbarát” út. Polt válasza szerint azonban nem ezért, hanem természetkárosítás miatt nyomoz a rendőrség.

 

Támogatási kampány

Vadai írásbeli kérdéssel fordult a legfőbb ügyészhez, azt tudakolva tőle: „Tát–Mogyorósbánya–Péliföldszentkereszt kerékpárút ügye – Mit tett az ügyészség az esetleges törvénysértések kivizsgálása érdekékben?” – levelében Vadai arról ír, hogy valószínűsíthetően az európai uniós pénzek felhasználása szabálytalanul történt meg, és a beruházás felveti a hűtlen kezelés illetve hivatali visszaélés gyanúját is. Megkeresésében arról kérdezte Polt Pétert, hogy mit tett az ügyészség a törvénysértések kivizsgálása érdekében, indult-e vizsgálat, nyomozás a bűncselekmény teljeskörű feltárása érdekében, illetve a büntetőjogi felelősség megállapítására.

 

Hét kilométer helyett valójában csak 700 méter „igazi” kerékpárút épül a 166 milliós projektben

Töredezett, kátyús úton felfestés: a Facebookon terjedő fotók szerint mindössze ennyiből áll az új Tát – Mogyorósbánya – Péliföldszentkereszt kerékpárút, amelyet 166 millió forintból építenek meg. Utánajártunk, valóban így van-e.

Nyomoznak, de nem azért

Polt Péter október 13-án reagált a megkeresésre, arról tájékoztatva Vadai Ágnest, hogy a Komárom-Esztergom megyei főügyészség közjogi szakágának jelzése alapján az Esztergomi rendőrkapitányság természetkárosítás bűntette miatt indított nyomozást, mert a gyanú szerint az építkezés során védett növényfajok pusztultak el Natura 2000 területen. Az ügyben, kizárás miatt a Dorogi Rendőrkapitányság nyomoz, és jelenleg felderítési szakban van a nyomozás, tehát gyanúsított kihallgatása még nem történt.

Polt válaszában leszögezte, hogy Vadai írásbeli választ igénylő kérdését az uniós támogatás felhasználásáról feljelentésként értékeli, és NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságához továbbította, hogy eldöntsék, felmerül-e a bűncselekmény gyanúja. 

Polt Péter válasza Vadai Ágnesnek a táti bicikliút ügyében

Ahogy korábban megírtuk, a bicikliút kivitelezésének meghívásos közbeszerzését a nyergesújfalui Mapex-Bau Kft. nyerte el, ami 2018-ban 155 millió forint, 2019-ben pedig 102 millió forint támogatást kapott az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól technológiai korszerűsítésre.

Zimre Zsuzsa

Címlapkép: A táti bicikliút egy szakasza (Révész Tamás/Facebook)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2