Pótmagánváddal kerül bíróság elé a víziközműves zsarolás, a sértett a választáson is elindul
A bíróság befogadta Fricsovszky-Tóth Péter zsarolás miatt beadott vádindítványát – tudatta a férfi az Átlátszóval. Tavasszal írtunk arról, hogy jogerős...
Tévés meccsen, győzelemmel mutatkozott be a Szeged-Csanád Grosics Akadémia új otthonában, a Szent Gellért Fórumban pár napja. Szervezettségben viszont még bőven van hova javulni a Szeged-Csanádi Egyházmegye 15 milliárd forintból felhúzott stadionjában. Szurkolóként mentem, hogy megnézzem, mit kapok és mennyiért. A mérkőzés egyharmadáról és három szegedi gólról lekéstem. Nem a saját hibámból.
A Szent Gellért Fórummal és a Szeged-Csanád Grosics Akadémiával korábban mi is több írásunkban foglalkoztunk. Hat éve már, hogy a leánykori nevén Szeged 2011 csapata “elvándorolt” Szegedről, átmenetileg Gyulára költözött, és ma már Szeged-Csanád Grosics Akadémia néven szerepel az NB II-ben. Ennyi idő után sokakat vonzott ki a csapat “hazatérése” az új Szent Gellért Fórumba.
Az ellenfél a Csákvár volt. Azt mondják, az elejétől jól játszott a Szeged, de erről nem tudok írni, mert nem jutottam be csak az első félidő legvégére. Pedig 45 perccel a meccskezdés előtt már a bejárat előtti pénztáraknál voltam, tömeg sem volt, örültem hogy időben bejutok. Tévedtem.
A bejárat mellett sehol egy biciklitároló, vagyis nem ott építették meg, ahova a legtöbb biciklis érkezik. Így mindenki a kresztáblákhoz, esetleg magában zárta le a kerékpárját, én is. Hamar hosszú sor alakult ki a jegypénztáraknál. Reméltük, gördülékenyen megy a jegyek kiadása. Tévedtünk.
A sor alig haladt, és ekkor terjedt el a pletyka a szurkolók között, hogy váltsuk ki szurkolói kártyánkat, mert ezzel gyorsabban kiadják a jegyeinket. Tévedtünk ebben is.
Néhányan átgyalogoltunk ahhoz a pénztárhoz, ahol a szurkolói kártyát adják. Egy ember regisztrációja mintegy 6-7 percet vett igénybe. Kép készítése, személyes adatok rögzítése, 25-30 perccel később mehettünk vissza a jegypénztárhoz, ahol még mindig hosszúak voltak a sorok, és láttam olyan arcokat, akik már fél órával korábban is a jegyért álltak. Gondoltam, nekem kártyával már gyorsabb lesz. Tévedtem ismét.
Láthatóan a hozzám hasonló fociszeretőkre, akik hirtelen döntöttek a futballmeccs mellett, és nem napokkal ezelőtt kívánták jegyüket megvenni, nem voltak felkészülve a szervezők. Mert noha azért váltottam ki a szurkolói kártyámat, hogy hamarabb jegyhez jussak, ez nem jött össze, nem különítették el a kártyával rendelkező embereket.
A 9 beengedő kapuból csak 6 működött. Érthetetlen, hogy az egyházmegye nem tudott még 3 pénztárost szolgálatba állítani. Akik csak személyit vittek magukkal, azoknak szintén körülbelül 7-8 perc volt a procedúra, amíg rögzítették személyes adataikat, rettenetesen körülményesen. És noha 17 óra 45 perckor beálltam a sorba, végülis 18.30-kor kaptam meg a jegyemet, pedig még csak nem is volt hosszú a sor. A meccs 18 órakor kezdődött, amire bejutottam, már 3-0-ra vezetett a Szeged.
A jegyemet nem harmadáron kaptam meg, hanem 2000 forintért, mintha az elejétől nézhettem volna az összecsapást. Ráadásul még körülbelül 7 percet kellett gyalogolnom, amíg a szektorhoz értem, így már majdnem véget ért a félidő mire elfoglalhattam a helyem. Félidőben körülnéztem a büfében, ami még elég szegényes. Egyféle sör, korsója 550 forint, alkoholmentesen 450, a fél literes ásványvíz 300 forint, kapható még perec és szotyi. Ennél a legdrágább szegedi belvárosi kocsmákban olcsóbban iszom a korsót, de ne legyünk telhetetlenek, ez sem aranyár.
A B-Közép mindennek ellenére lelkesen kiállt a stadion mellett. Sőt, a beruházást gyakran bíráló, önkormányzati tulajdonú szeged.hu, és független szegeder.hu felé még egy apró fenyegetést vagy beszólást is megeresztettek, miszerint addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik. Mellé pedig skandálták, hogy “egyszerűen senkik vagytok!”.
Nem tudom, hogy stadionavatón jártam-e, mert a legutolsó információ az, hogy a Lazio nem jön gálameccset játszani, vagy mégis. Annyi bizonyos, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia sok akadémista kisgyerek nézővel és szüleikkel, Kiss-Rigó László megyéspüspök és Nemesi Pál, a Fidesz-KDNP támogatását élvező polgármesterjelölt jelenlétében, az M4 csatorna jóvoltából tévés meccsen, 5-3 arányú első győzelmet aratott, és a 19 csapatos NB II-es bajnokságban feljött a 17. helyre.
Az majd a következő hetekben dől el, hogy az új stadion szárnyakat ad-e a csapatnak. Egyet viszont jól megjegyeztem a mérkőzés napján: egy Grosics Akadémia meccsre nem elég 50 perccel a kezdő sípszó előtt odaérni. Hiszen mindenkinek az adatait fel kell venni, és csak remélni lehet, hogy amit megtudtak, nem futtatják át a Kubatov-listán.
Boros D. Tamás
Fotó: a szerző felvétele
Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA bíróság befogadta Fricsovszky-Tóth Péter zsarolás miatt beadott vádindítványát – tudatta a férfi az Átlátszóval. Tavasszal írtunk arról, hogy jogerős...
A 2019-es önkormányzati kampány eddigi legkeményebb napját élte át a héten az érdi Fidesz. Egy volt érdi sportvezető minden eddiginél...
Félmilliárd forintot nyert Kecskemét 3 éven át tartó közösségépítő, helyi identitást erősítő rendezvényekre. A őszi önkormányzati választások előtt számos városrészi...
Videóriportunkban a Szegedfish Kft. jogi képviselője elmondta, hogy többször próbáltak az önkormányzattal egyezkedni, de nem hallgatták meg őket.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!