veszprém

Elnapolták a tárgyalást, legkorábban ősszel derülhet ki, ki hamisította meg az Orbán-interjút

A médiában „meghamisított miniszterelnöki interjú ügye”-ként ismert perben május 20-án perbeszédek megtartását és ítélethozatalt is terveztek, ám a szakértői ellentmondások miatt további hónapokba telhet, míg első fokon pont kerülhet az elmúlt három év legnagyobb port felvert sajtóügyére.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

A témában korábban indult kártérítési per lezárultáról több cikket is írtunk, illetve összeszedtük azt is, hogy a 2016 karácsonyán történt interjúhamisítási botrány után mi lett az érintett szerkesztőségek munkatársaival.

„Bocs, nem merlek felvenni, neked már ott a bélyeg a homlokodon” – újságírólét a NER-en kívül

Lezárult a 2016-os „hamisított Orbán-interjú” ügyben indult munkaügyi per, amelyben két székesfehérvári lapszerkesztő kért kártérítést. 2018. november végén jogerősen nyertek ugyan, ám hátra volt még az alperes Mediaworks 60 napos lehetősége, hogy felülvizsgálatért a Kúriához forduljon. Nem tették meg. Az interjúhamisítás miatt büntetőper is indult.

A Veszprémi Törvényszéken a kártérítési per mellett egy másikat is indított a Mediaworks Zrt: a cég információs rendszer vagy adat megsértésének bűntettével gyanúsítja egy korábbi vezető beosztású munkatársát, F. Gábort.

A kivonatos vádirat szerint a vádlott feladata akkoriban a lapszámok koordinálása volt, így ő nem szerkesztésre, hanem tájékoztatásul kapta meg a szóban forgó miniszterelnöki interjú cikk nyers változatát. Mint a vádiratban szerepel:

„A leközölni kívánt tartalom annak megszerkesztését követően a szerkesztőség informatikai rendszerében rögzítésre került, az látható volt mindazon munkatársak számára, akik a rendszerbe be voltak jelentkezve.

A vádlott az általa használt laptopon az aznap szabadságon lévő külső korrektor felhasználónevével és jelszavával belépett a szerkesztőségi informatikai rendszerbe, majd a Fejér Megyei Hírlap 5. oldalára bemásolt, szerkesztett miniszterelnöki interjú szövegébe négy helyen eredetileg nem szereplő félmondatokat írt be.

A vádlottnak a cikkel kapcsolatban szerkesztési feladata nem volt, így a szerkesztett és korrektúrázott, a Fejér Megyei Hírlapba bemásolt kész cikkben adatváltoztatásra nem volt jogosult. Nem volt jogosult továbbá arra sem, hogy más nevével és jelszavával lépjen be a rendszerbe, ezzel az volt a célja, hogy a saját személyét leplezze.

A Fejér Megyei Hírlap szerkesztője nem észlelte, hogy a kész szövegen utóbb módosítás történt, ezért a vádlott által jogosulatlanul módosított szöveget továbbította a nyomda felé. A Fejér Megyei Hírlap a módosított interjú szövegével jelent meg.”

A veszprémi tárgyalások során eddig is több tanút meghallgattak már, a szakértők véleménye között azonban most ellentmondás mutatkozott, ezért – bár előzetesen perbeszédek megtartására és az elsőfokú ítélet meghozatalára is sor került volna – az eljáró bíró a pert szeptemberre elnapolta, hogy a szakértői véleményeket szembesíthessék. Legkorábban tehát ősszel születhet ítélet az ügyben.

Kocsis Noémi

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2