Érd

Elítéli a patkányozó Bangónét a csürhéző érdi alpolgármester, aki Észak-Koreába küldené az ellenzéki képviselőket

Kiakadt a patkányozós kijelentés miatt Bács István érdi fideszes politikus és alpolgármester, aki korábban disznókhoz hasonlította az ellenzéki szavazókat.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

„Közel 1300-an kedvelitek ezt az oldalt. Többségetekről ezt gondolja Bangóné” – szólt a szavazóihoz és oldalának kedvelőihez Érd fideszes alpolgármestere, Bács István a szocialista politikus patkányozós kijelentéseiről készült fideszes pártvideó megosztását ajánlva. Bács Facebookos bejegyzése több érdekes kérdést felvet.

Ha valamiért szélsőségesnek és kirekesztőnek lehet nevezni a Fideszt, akkor azt például Érd egyik alpolgármestere, az 1981-ben született Bács István miatt lehet megtenni. Ő az első politikus, aki explicit módon gecizett az érdi közgyűlésben. Erről a 24.hu is beszámolt. A helyi képviselői források nem emlékeznek arra, hogy a Pest Megyei város képviselő-testületének ülésén korábban elfordult volna ilyen.

Érden évekre visszamenő hagyománya van egyébként az országosan megszokottnál durvább közbeszédnek. T. Mészáros András hazaárulózásai már-már a nagykőrösi fideszes kollégája, Czira Szabolcs teljesítményével vetekednek.

Bács István esetében az úgynevezett Bangóné-botránynak sajátos színezetet kölcsönöz, amikor éppen ő bírálja a szavazókat lepatkányozó kijelentést.

A trágár kijelentéseiről hírhedt Bayer Zsolttal büszkén pózoló Bács ugyanis tavaly májusban gyakorlatilag a másként gondolkodó szavazókat bélyegezte meg és néhány konkrét esetből általánosítva lecsürhézte őket. Bangónéhoz hasonlóan az emberek sokaságát állatokhoz hasonlította.

A csürhe elsődleges jelentése szerint „különböző gazdák együtt legeltetett, többféle fajtából álló disznóinak csoportja. Őrzője és kihajtója a csürhés”.

Az ellenzéket gyalázó kijelentések miatt a hatalmas közgyűlési többséggel rendelkező Fidesz-frakció és az ellenzéki politikusok között annyira elmérgesedett a viszony, hogy az ellenzék nem vesz részt az önkormányzat által szervezett ünnepi megemlékezéseken.

Bács az ellenzéki politikusokkal szemben is különösen durva és megalázó hangnemet, illetve stílust enged meg magának. Egyes forrásaink szerint ezek a kijelentések magában a frakcióban és a polgármesteri hivatalban értetlenséget váltott ki.

A főleg az óvoda-beruházásokkal foglalkozó alpolgármester idén év elején a közgyűlésben az ellenzéki frakció négy tagjáról a következőket jelentette ki:

„Nekem önökről, négyükről az a véleményem, hogy egy képmutató, álszent, aljas banda tagjai. Az, hogy szerencsétlen, nyomorult, rohadt kis proli, ez nagyon felháborító, ugye? És fekve hány az egész balliberális sajtó ezen. Az, hogy bajszos szar meg az, hogy geci, az teljesen rendben van […]?”

„Én elküldeném önöket, mind a négyüket nagyon hosszú időre mondjuk Észak-Koreába vagy Fehéroroszországba, hogy nézzék meg, milyen az a kommunizmus, milyen az a diktatúra, és milyen az a kommunista diktatúra. És remélem, hogy ezt tanulmányozzák. És az egész baloldalinak hazudó takonyszerű képződmény véleményem szerint egy képmutató, álszent, hazug banda.”

A videó itt tekinthető meg, különösen 1:25 után válik érdekessé.

Kis Zoltán

Fotó: Bács alpolgármester, T. Mészáros polgármester és a jegyző, Mecsériné Szilágyi Erzsébet az érdi közgyűlés 2019. január 31-i ülésén/Facebook

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2