Érd

Kizárták az érdi Fidesz-frakcióból a képviselőt, miután kiállt a kirúgott sportvezető mellett

A jelek szerint a Fidesz Érden sem tűri az ellenszegülés legcsekélyebb jelét sem: kizárták a képviselőtestület frakciójából Tekauer Norbert sportvezetőt. A hivatalos közlemény szerint a döntést a hónapok óta tartó nézeteltérésekkel indokolták, mások politikai bizalomvesztésről beszélnek. A legnyilvánvalóbb oknak az látszik: Tekauer szembe szegült a helyi pártvezető-polgármester akaratával, ezért kell mennie.

Az Érdi Fidesz közgyűlési képviselőcsoportja keddi ülésén kizárta a frakcióból s ezzel egyidejűleg visszahívta a Közrendvédelmi Bizottságból Tekauer Norbertet – olvasható az erdmost.hu-n megjelent közleményben, amelyet a helyi pártszervezet szóvivője, Simó Károly alpolgármester írta alá.

„A döntést a Tekauer Norbert és az Érdi Fidesz képviselőcsoportja között hónapok óta fennálló nézeteltérések indokolták. Tekauer Norbert a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségnek nem tagja, így a konfliktust a magunk részéről ezzel lezártnak tekintjük” – írja Simó a közleményben.

A frakcióülésről kiszivárgott információk szerint a döntés hátterében politikai bizalomvesztés áll.

Arról van szó, hogy a Sport Kft. ügyvezetőjének kirúgása után Tekauer kiállt Szántó Erzsébet mellett. Ez a szembeszegülés példátlannak számít, és ezt T. Mészáros András polgármesternek, a Fidesz helyi vezetőjének meg kellett torolnia – vélekednek helyi források.

A kizárt helyi politikust telefonon és írásban is kerestük, egyelőre nem reagált.

Júniusban bombaként robbant a hír, hogy a polgármester a közgyűléssel kirúgatta a Sport kft. ügyvezetőjét. Szántó Erzsébetnek azért kellett távoznia, mert T. Mészáros megítélése szerint Szántó felelős az érdi edzőcsarnok megépítését célzó projekt többszöri késedelméért. A közgyűlésen kiállt Szántó mellett a sportklub elnöke, Tekauer, aki egyben a Fidesz-frakció tagja.

A konfliktus azután éleződött ki, hogy Szántó Erzsébet közölte T. Mészárossal, megromlott egészségi állapota miatt a 90 napos fel mondási időben nem tudja ellátni az ügyvezetői feladatokat. A Sport Kft. vezetőségének nagy része felmondott, hogy így nyilvánítsa ki szolidaritását az elismert sportszakember mellett.

A Sport Kft. működőképességének fenntartása érdekében T. Mészároséknak rendkívüli közgyűlést kellett összehívnia. A polgármester itt megismételte, elégedetlen volt azzal, ahogy Szántó Erzsébet a 2,3 milliárd forintos edzőcsarnok-beruházást menedzselte. A július 9-én megtartott rendkívüli testületi ülés vége felé kifakadt: „Szántó Erzsébet elszabotálja az ügyvezetést”. Korábban megvádolta Szántót azzal, hogy nem kellett volna habozás nélkül beleegyeznie legközelebbi munkatársai azonnali felmondásába. Mintha azt akarta volna sugallni, hogy az azonnali felmondás elfogadásával és a betegállományba vonulással az lett volna a célja, hogy a tekintélyes sportvezető megbénítsa a sportklub működését.

A rendkívüli közgyűlésen Tekauer már nem vett részt. A Szántó Erzsébet kirúgásáról szóló javaslatot tárgyaló, korábbi közgyűlésen bejelentette: ha a közgyűlés visszahívja Szántót, akkor lemond az elnöki posztjáról.

Tekauer felszólalásában arra utalt: a projekt halogatásáról szóló vád megalapozatlan, hiszen köztudott, hogy az ilyen projektek pályáztatása mennyire bonyolult, és olykor a szerencsének is fontos szerepe van. Egyszersmind burkoltan bírálta T. Mészáros döntéshozatali módszereit.

Kis Zoltán

A képen az érdi kézicsapat kabalafigurája. Fotó: Facebook – Érdi kézilabda

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42