visszaélésszerű sajtóperelés

A Kúria előtt végül az Átlátszó és a Magyar Hang teljes pernyertességével zárult a Hit Gyülekezete által indított sajtóhelyreigazítási perek sora

Amint áprilisban megírtuk, a Hit Gyülekezete számos pert indított ellenünk egy tényfeltáró cikk miatt, amelyben a Magyar Hanggal közös oknyomozás eredményeképpen részletesen bemutattuk azt a folyamatot, ahogyan egy bonyolult céghálózat részvételével zajló ügyletsorozat végén – egy liechtensteini offshore cég közbeékelődésével – Németh Sándor döntő befolyásra tett szert az ATV Zrt. fölött. A perek közül egyet vesztettünk el részben, de a Kúria friss felülvizsgálati ítélete szerint végül 100%-os pernyertességünkkel zárult az ügy.

A perekben vizsgált összes állítás jogszerűségével kapcsolatos vitát itt nem ismertetjük, csak azt, amiben elsőfokon nyertünk, másodfokon vesztettünk, és amit most a Kúria megfordított a javunkra.

Ez úgy szólt, hogy „a gyülekezeti vagyonból magánvagyon lett”, utalva arra, hogy a korábban a Hit Gyülekezetéhez tartozó cég fölötti kontroll Németh Sándorhoz, az egyház vezetőjéhez került.

A Hit Gyülekezete szerint ez valótlan tényállítás volt a cikkben. Ezzel értett egyet a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla. Indokolása szerint bár „Németh Sándor részesedése [a liechsteini offsore cég] tulajdonrészének megvásárlásával nyilvánvalóan növekedett, ez azonban nem jelenti azt, hogy ezzel egyidejűleg […] a felperesi egyház vagyona csökkent, a gyülekezeti vagyonból magánvagyon lett”, ezért valótlan volt a cikkben szereplő ezen állítás. Mi ezt az álláspontot vitattuk, mivel egyrészt elsőfokon minden bíróság másképp ítélte meg a kérdést, de rajtuk kívül a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is így döntött a Magyar Hang lényegében azonos tartalmú cikke kapcsán.

Nagyot megy az igazságszolgáltatásban az ATV tulajdonosváltásáról szóló cikkünk

Az, hogy egy sajtótermékhez érkeznek helyreigazítási igények és indulnak ellene perek, a rendes médiaműködés része. Ennek részleteivel az Átlátszónál már csak azért sem fárasztjuk olvasóinkat, mert a vitatott közlések döntő többségét különösebb nehézség nélkül tudjuk megvédeni a bíróságok és a hatóságok előtt.

A kúriai ítélet lényege

A Kúria döntésének lényege – ami sajtójogi szempontból megéri a részletesebb ismertetést is – az alábbiakban foglalható össze.

A kifogásolt sajtóközlemény olyan gazdasági tényeket, folyamatokat értékel, amelyeknek a ténybeli alapjait is feltárja. A felperes vezető lelkésze különböző gazdasági vállalkozásokban – a cikkben tényszerűen bemutatott módon – közvetlenül és cégein keresztül jelentős mértékű tulajdonrészeket szerzett, ezáltal az ATV Zrt.-ben jelentős (meghatározónak is tekinthető) gazdasági befolyásra tett szert. Németh Sándor viszonylag csekély mértékű (5,02 %) tulajdonrésze mellett az ATV Zrt.-nek tulajdonosa a vezető lelkész többségi tulajdonában álló cég (Hadar Gold Kft.), amely utóbbi cég egyben többségi tulajdonosa annak a cégnek (Broadcast Project), amely többségi tulajdonosa az ATV Zrt.-nek. Németh Sándornak a cikk részét képező, videófelvételen elhangzott nyilatkozata szerint pedig néhány százmillió forintot a felperes is befektetett a televíziós csatornát működtető gazdasági társaságba.

Mindezzel összefüggésben az a közlés, miszerint „a gyülekezeti vagyonból magánvagyon lett”, a vezető lelkész tulajdonos cégeken keresztül gyakorolt jelentős befolyására is tekintettel, a tényekből levont újságírói következtetés.

E vélemény szempontjából – az átlagolvasó szemszögéből nézve – nincs jelentősége a cégjogi értelemben vett befolyás és tulajdon közötti különbségnek, és ebből adódóan a vélemény téves megfogalmazásának, mert a közbeszédben gyakran tekintik a cégek gazdasági döntéseiben gyakorolt jelentős befolyást a tulajdonnal egyenértékűnek. Ebből következően, szemben a másodfokú bíróság álláspontjával, nem volt relevanciája annak, hogy a felperes vezető lelkészének vagyona ténylegesen a felperes vagyonának rovására növekedett-e. A televíziós csatornát működtető gazdasági társaságban Németh Sándor befolyásának a felperes – saját cégén (Új Spirit Kft.) keresztül gyakorolt – gazdasági szerepvállalása mellett történő jelentős megnövekedése elegendő ténybeli alapot szolgáltatott a kifogásolt közlés szerinti vélemény megfogalmazásához. A cikk a bemutatott gazdasági folyamatot összességében a véleménynyilvánítás szintjén értékelte, a véleménynyilvánítás pedig sajtó-helyreigazítás tárgya nem lehet.

Összefoglalva azt lehet mondhatni, hogy a kontextusból kiszakítva valóban lehet olyan értelmezése a Hit Gyülekezete által kifogásolt mondatnak, ami nem valós tényekre utal. Azonban a cikkben ismertetett folyamatokra, tényekre tekintettel annak jelentése egyértelmű, és összhangban is van azzal, ahogy egy átlagember beszél, aki nem a polgári törvénykönyv szofisztikált terminológiáját használja. Ha valakinek egy cégben döntő befolyása van, akkor azt a céget megszerezte, és a valóságot nem torzító állítás erről úgy írni, hogy magánvagyon lett abból, ami korábban egyházi vagyon volt.

Újabb pert nyertünk Németh Sándor ellen – továbbra sem minősül családi képnek az interjú szituációt ábrázoló adásfotó

Korábbi cikkünkben számoltunk be arról, hogy a Hit Gyülekezetének vezető lelkésze, Németh Sándor és lánya, Kauzál Alexandra bepereltek minket. Ezúttal felhasznált kép miatt. Szerintük ugyanis azzal, hogy a hozzájárulásuk nélkül közöltünk képet róluk az ATV offshore ügyletekkel tarkított tulajdonosi változásait feltáró oknyomozó cikkünkben, megsértettük képmáshoz fűződő jogukat.

Újságírás vs propaganda

Az ítélet meghozatalában négy körülmény volt fontos szerintünk:

  • a cégjogi folyamatokat részletesen, pontosan mutatta be a cikk;
  • a folyamatok leírására tekintettel világos volt az azokat értékelő mondat jelentése;
  • a köznyelvi jelentésre tekintettel a szövegezés nem volt megtévesztő;
  • a cikk tartalmazta a Hit Gyülekezetének a reakcióját is elég terjedelmesen.

Hogy érthető legyen, mi a különbség a valótlan propaganda és az újságírás között, ez a felsorolás hasznos teszt is lehet.

Ugyanis a propagandasajtó által tömegével vesztett perekben kifogásolt cikkek tényállításai jellemzően nem valósak, a használt értékelő megállapítások ténybeli alapja nem szerepel a cikkekben, amelyek nem ritkán egyébként sincsenek köszönőviszonyban a valósággal, a szövegezésük és a szerkesztésük tudatosan megtévesztő, és az érintettek reakcióját nem tartalmazza.

Szegény hívek gazdag papja: Németh Sándor tényleg hazavitte az ATV többségi tulajdonrészét

A Hit Gyülekezetének juttatott egyszázalékos felajánlások átlagos összege messze elmarad a többi egyházétól, a pünkösdi-karizmatikus, a magyar állam által bevett egyházként elismert újprotestáns felekezet mellett létrehozott cégbirodalom mégis látványosan prosperál.

M. Tóth Balázs

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42