Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Borgáta népe az áldozata a falu és az üdülőtelep harcának. Van fürdő, lesz ásványvíz palackozó, nem csoda, hogy 50%-kal emelkedett a szavazópolgárok száma az önkormányzati választások előtti időszakban.
A Vas megyei Borgáta községben a frissen megválasztott polgármester, Gőcze Zsanett az önkormányzati választások utáni harmadik napon lemondott, mert „a megválasztott képviselők nagy része a falu számára sajnos ismeretlen”. Tény, hogy sokan szavazhattak rá is olyanok, akik csupán a választások miatt jelentkeztek be a fürdőtelepre, hogy saját érdekeiket érvényesíthessék. Ellenfele, Komlósi Tamás meggyőződése szintén az, hogy az átjelentkezők szavazatai döntöttek a polgármester és a képviselő testület megválasztásáról. A Helyi Választási Bizottság ezzel összhangban megállapította, hogy a lakóhelyeket azért létesítették, hogy befolyásolják a választási eredményt.
Korrekt lelépés
A fürdőtulajdonosok érdekeiért síkra szálló Szóka Tamás képviselő-jelölt szerint a falu és a fürdőtelep évtizedes ellentéte robbantotta ki az üdülőtulajdonosok lázadását, akik elnyomva érezték magukat. Nyertek a versenyben, három képviselői hellyel a maguk javát kereshették volna a következő öt évben, ha nem mond le az általuk támogatott polgármester. Az ellentábort reprezentáló Komlósi Tamás a településre bejelentkező idegenek érdekeit abban látta, hogy meg akarják szerezni a fürdőt, feltételezi, hogy befektetőt hoznának, esetleg az eladását akarnák intézni képviselői pozícióból.
Gőcze Zsanett a 4 képviselőtestületi tag közül csak egyet tart falubelinek, a többiek nem Borgáta érdekeit képviselik, mert ketten a fürdőtelep lakói, egynek a Kis-Somlyón van nyaralója. A településért versengő két polgármester-jelölt egyetért abban, hogy bár kilencen indultak a képviselőségért, de csak egy falubeli jutott be.
Korábbi cikkeink választási anomáliákról
Közmunka csak a megfelelő voksért: nyílt szavazás volt Borsodban
Csúnyán elbánt az újszentiváni polgármester az Átlátszónak nyilatkozó falubeliekkel
Így büntet a polgármester: kirúgták a választási járdát építő közmunkásokat
Gőcze lemondása annak tükrében nyer értelmet, hogy „saját” képviselő-jelöltje, Tömböly Ivett kiesésével csak egy embere maradt, Toldi Tímea, és vele kisebbségbe került volna a fürdőtelep-lobbistának vélt Horváth József, Szóka Tamás, és Bódis István alkotta képviselőtestülettel szemben. A megválasztott polgármester nem szokványos megoldása e tekintetben korrekt, hogy nem tette ki a települést 5 éven át tartó huzavonának. Egy ilyen helyzet a korrupció melegágya lett volna, kis- és nagy települések példája mutatja, hogy a kisebbségen lévő polgármester kénytelen képviselőt „vásárolni”.
Választási csalás vagy tervezett bejelentkezés?
Komlósi Tamás, a választáson alulmaradt polgármester-jelölt szerint a frissen jött 65 bejelentkező 90%-a nem a megyében lakik, egy részük külföldi üdülőtulajdonos. Választási szórólapján azt írta, hogy az elmúlt hónapokban tömegével jelentkeztek be állandó lakosként ismeretlenek, illetve az üdülőtulajdonosok annak érdekében, hogy a választás eredményét érdekeik szolgálatába állítsák: „az idegenek, nem a községünkben élők, nem nézik jó szemmel törekvéseinket” – hangsúlyozta. Az Átlátszónak azt mondta, hogy szerinte a nyertes képviselő-jelöltek, azaz Horváth, Szóka és Bódis szervezték az átjelentkezéseket. E kérdésben Gőcze érdeklődésünkre nem foglalt állást.
Komlósi szerint a háttérben gazdasági ügy áll:
„Horváth nemrég pályázott a fürdő üzemeltetésének jogára, de veszített, ezért más módon próbálja azt megszerezni”.
Horváth Józsefet is kerestük, de ő nem válaszolt a kérdéseinkre.
Egy neve elhallgatását kérő borgátai lakos szerint az egyik fürdőtelepi képviselőjelölt (akit aztán meg is választottak) úgy bizonygatta a saját támogatottságát, hogy épp most visz 5 külföldit bejelentkezni a szombathelyi kormányhivatalba.
Az irányított szavazás gyanúját veti fel, hogy éppen a választói jegyzékbe került friss szavazókkal megegyező számú, azaz 65 voksot kapott a Kis-Somlyón tulajdonos Bódis István, akiről semmit nem tud a falu népe, viszont az üdülőtelepen maximális fordulatszámon teljesített. Fura, hogy a két polgármester-jelölt és a még vele egy érdekkörbe sorolható Szóka sem ismeri, pedig utóbbi azt állítja, mindenkit ismer a településen.
Bódis választási szórólapja szerint jelenleg nemeshanyi lakos, onnan mutat fel önkormányzati képviselői referenciát és saját céget. 2006 óta van nyaralója a faluban. Néhány pontos „programja” egybecseng Horváth célkitűzéseivel: az üdülőövezet fejlesztése, a fürdő által fizetett bérleti díjat az üdülő és a falu javára fordítani, a Kis-Somlyó ide tartozó részén javítani az utak minőségét.
Komlósi szerint a külföldi üdülőtulajdonosok bejelentkezésének intézésében Szókára német nyelvtudása miatt lehetett szükség, és Gőcze Zsanett szintén Horváth embere volt, de aztán kiszállt ebből a körből.
Szóka azt állítja, hogy nem volt csalás. Gyakran fordítja a fürdőtelepen lévő külföldieknek érkező magyar nyelvű leveleket, állandó a kapcsolatuk. Az Átlátszónak elmondta, hogy csupán két külföldi családnak segített abban, hogy állandó lakhelyet létesítsen, nem működött közre tömeges átjelentkezésben.
„Tervezett átjelentkezés volt. Azért jelentkeztek be a fürdőtelepiek a saját házaikba a választás előtt, hogy beleszólhassanak a közösség életébe, ahol eddig másodrangú emberek voltak a falubeliekhez képest” – mondja Szóka.
Megemlítette a fürdőtelepi utak rossz állapotát, és hogy a fürdő fejlesztésének elmaradása miatt folyamatosan elértéktelenednek az itteni ingatlanok.
Szavazóüzem
A Helyi Választási Bizottság Komlósi Tamás átjelentkezésekkel kapcsolatos kifogására reagálva azt állította a választásokat megelőzően, hogy sérti a választás tisztaságát, ha valaki állandó lakhelyet létesít egy olyan ingatlanon, ahol nem él életvitelszerűen. Arra alapoztak, hogy a májusi Európa Parlamenti választás idején 118, míg a kifogás benyújtásának napján, október 1-jén 161 személy szerepelt a névjegyzékben, közülük 24-en létesítettek állandó lakhelyet Borgátafürdő területén.
A KSH helységnévtára alapján a lakosságszám 1999 óta csökken és nem jellemző a betelepülés. A választópolgárok száma 36%-kal nőtt, s bár azt nem vizsgálták, ki milyen céllal létesített lakóhelyet, azt „kétséget kizáróan” megállapították, hogy mivel az elmúlt évtizedben ilyen nagy számú lakóhely bejelentésre nem került sor, és a településen lakók száma az elmúlt időben ténylegesen nem növekedett, a lakóhelyeket azért létesítették, hogy befolyásolják a választási eredményt. A 41 fős gyarapodásnak nem lett semmilyen jogi következménye.
A választási eredmény elleni fellebbezésében Komlósi már arra hivatkozott, hogy 183 állandó lakcímre bejelentett lakossal vágtak neki a szavazásnak, vagyis 65-tel (51%) nőtt az olyan szavazók száma, akik nem élnek életvitelszerűen Borgátán. A nyertes, Gőcze Zsanett 96 szavazatot kapott, Komlósi 51-et, amiből arra a következtetésre jutott, hogy a jogellenesen állandó lakcímet létesítő szavazók mindannyian ellenfelére szavaztak, és ezek figyelmen kívül hagyása esetén Gőcze Zsanett csak 31szavazatot kapott volna.
A Területi Választási Bizottság elutasította Komlósi óvását. A fürdőtelepiek érdekeit képviselő Szóka Tamás vitatja a bizottság állításait, szerinte olyan emberek jelentkeztek át, akik az év nagy részét Borgátán töltik, ám Komlósi szerint az itt lévő nyaralók nagy része nem téliesített, vagyis nem valósítható meg az állandó itt tartózkodás.
Ha Ivett bekerül, minden jó?
A Gőcze Zsanett által támogatott képviselő-jelöltek: Tömböly Ivett, Toldi Tímea és Szóka Tamás voltak. Információink szerint Gőcze Zsanett a németül jól beszélő Szóka Tamás képviselőjelöltet bízta meg azzal, hogy polgármesteri kampányát támogassa a sok holland, német, osztrák családot felvonultató fürdőtelepen. Úgy tudjuk egy neve elhallgatását kérő helybelitől, hogy Szókának kellett támogatást kérnie a fürdőtelepen a Gőcze által alkalmasnak tartott képviselő-jelölteknek is. A lista összetétele azonban megváltozott. Rákerült az a Horváth József, aki információink szerint korábban felvette Gőczével a kapcsolatot, de a polgármester-jelölt kizárta annak a lehetőségét, hogy támogassa a képviselő testületbe választását.
A helyi lakosok azért nem nyilatkoznak a nevük felvállalásával, mert a most leköszönt Tóthné Zentai Éva polgármester házát felgyújtották nemrég, a tettes ismeretlen, ezért a lakosok meggondolják, kiről mit mondanak az újságíróknak.
Végül lekerült a listáról Gőcze egyik saját jelöltje, Tömböly Ivett, akit így vettek ki a csapatból, és akire az apró településeken leegyszerűsödő választási matematika szerint alig néhány szavazat érkezett a fürdőtelepről. Szóka Tamás megerősítette, hogy több listát is látott közkézen forogni. „Azt pedig hallomásból tudom, hogy a pozícióhoz túl fiatalnak tartott Tömböly Ivett helyett egy érettebb embert akartak a fürdőtelepiek” – fűzte hozzá.
Komlósi úgy gondolja, a választások után megijedt a nyertes polgármester, hogy nehéz dolga lesz ezzel a testülettel, ezért lemondott. Szóka Tamás véleménye a jelenlegi helyzetről:
„Zsanett, Ivett és én együtt vártuk a választás eredményét, és Zsanett azt mondta, lemond, ha nem kerül be a barátnője. Szerintem, ha Ivett bekerül, akkor nincs probléma, ma van polgármester és megválasztott képviselőtestület.”
Fürdővita
Horváth József képviselő-jelölt, a fürdőtelepi érdekek előmozdítója választási szóróanyagában az szerepel, hogy hátrányosan érinti a települést, hogy nem ő kapta meg a fürdő bérleti jogát 10 millió Ft-ért, míg Tóthné Zentai Éva most leköszönt polgármester szerint ez jogszerűen történt, mivel a régi bérlő élt az előbérleti jogával. Tavaly az Állami Számvevőszék több évre visszamenőleg ellenőrizte Borgáta vagyongazdálkodását, és mindent rendben talált – tette hozzá a volt polgármester.
Komlósi választási brosúrája szerint ellenfeleinek
„minden céljuk az volt, hogy a fürdőt idegen, külföldi kézre juttassák”.
Komlósi azt feltételezi, hogy Horváth a borgátai fürdőbe külföldi befektetőt akar hozni. A polgármester-jelöltnek feltűnt, hogy október 8-ai bemutatkozó beszélgetésén Horváth támogatta egy hozzászóló lakos állítását, mely szerint el lehet adni a fürdőt.
Bár lapunknak nem nyilatkozott, Horváth választási programjából tudjuk, hogy képviselői pozícióba jutva felül akarja vizsgáltatni az önkormányzat által kötött szerződéseket. Itt gondolhatunk a kampányában kiemelten kezelt fürdőre és az ásványvíz palackozó szerződésére.
A fürdő és a tervben lévő ásványvíz palackozó ügyei két egymással feszült viszonyban lévő csoportra szakítják a falut. Az egyik jó viszonyt ápol a fürdő bérlőjével és az ásványvíz palackozó beruházójával, a másik a Horváth József neve által fémjelzett üdülőtelepi lobbi, melynek az a problémája, hogy eddig nem osztottak neki lapot ezekben a kérdésekben, pozíció híján kimaradtak a döntésekből.
Gőcze Zsanett időben csúszott ki a présből:
„Nyugodt lennék, ha eladná a település a fürdőt, hiába ez az arany tojást tojó tyúk, ha két pártra szakítja a falut. Az optimális megoldás az lenne, ha önkormányzat üzemeltetné, de jelenleg nincs tapasztalatuk ebben, erre jó lesz a következő tíz év” – nyilatkozta.
Víz a Vasban
Horváth választási szóróanyagában felhívja a figyelmet egy szerinte problémás telekeladásra is, Komlósi választási hirdetésében pedig az állt, hogy az „idegenek” a palackozó üzem építését is megkísérelték meghiúsítani.
Erről Papp András, a BG Ásványvíz Palackozó Kft. tulajdonosa érdeklődésünkre azt mondta, hogy a faluba Vas megyei vízlelőhelyeken végzett kutatásaik során jutottak el. Korrekt kapcsolatuk volt a polgármesteri hivatallal, a 32 milliós telekvásárlás törvényesen történt, 4-10 éven belül megvalósul a több százmilliós beruházás. A telek értékesítése nemrég, Tóthné Zentai Éva leköszönt polgármester idejében történt.
Dr. Balás Endre jegyző azt nyilatkozta lapunknak, hogy abban az esetben, ha a bíróságon folytatódna az ügy, és elutasítanák Komlósi beadványát, akkor jogerőssé válik a választás eredménye, vagyis nem lesz polgármester, így időközi választást tartanak. A másik lehetőség, hogy helyt adnak Komlósi beadványának, és megsemmisítik a választás eredményét, akkor a következő választásig az előző polgármester marad hivatalban.
Berta László
Ez a cikk a Transparency International Magyarország, a K-Monitor, a Political Capital és az Átlátszó közös önkormányzati projektjének keretében készült, a projekt támogatója az Open Society Foundations.
Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!