Nemzetközi Együttműködés Rendszere

Több mint félmilliárdot költött a magyar állam egy szlovákiai kolostorra, és még messze a vége

Egyelőre állnak a munkálatok a szlovákiai Ipolyság szívében, ahol az egykor kolostorként, majd magtárként funkcionáló épület tetőszerkezete megújult, de a munkagépek hónapokkal ezelőtt levonultak, és nem tudni, mi lesz a létesítmény sorsa. Az ingatlanegyüttest még a Fidesz-kormány alatt vette meg a magyar állam közpénzből, és ők döntöttek arról is, hogy közel 800 millió forintot különítenek el a felújítására. Most Vitézy Dávid minisztériumától megtudtuk, hogy az ingatlanokért annak idején 219 ezer eurót fizettek. A renoválásra azóta több mint 440 millió forintot költöttek, és ahhoz, hogy használni lehessen, még legalább ennyit áldozni kellene rá. Egyelőre viszont nem született döntés a beruházás folytatásáról. 

Továbbra is használhatatlan az az ipolysági kolostor, amit évekkel ezelőtt külhoni magyar politikusok javaslatára vásárolt meg a magyar állam Szlovákiában. Az ingatlan egyike annak a 41 – zömében romos – határon túli létesítménynek, ami a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány portfóliójába került az Orbán-kormány alatt. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Magyar Levente, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Szijjártó Péter külügyminiszter helyettese volt, és vezetése alatt az alapítvány több tucat ingatlant vett magyar közpénzből. Most a TISZA-kormánynak kell kitalálnia, hogy mit kezdjenek az épületekkel, amelyek eddig legfeljebb a kampányban mutattak jól.

A szlovák ingatlanbazáron hirdették az épületet

Orosz Örs szlovákiai magyar politikus 2020 decemberében jelentette be a Facebookon, hogy az általa vezetett Sine Metu Polgári Társulás megvásárolt egy épületet Ipolyság (szlovákul Šahy) településen. Orosz így számolt be az eseményekről:

„Augusztusban többen is átküldtétek azt az ismert szlovák adok-veszek oldalon megjelent hirdetést, melyben középkori kolostort kínáltak eladásra elérhető áron. Mivel egy ipolysági ingatlanról volt szó, rögvest meg is kerestem Zachar Pál kollégámat, helyi önkormányzati képviselőt, hogy járjunk utána a dolgoknak. Kiderült, hogy egy Árpád-kori premontrei kolostorról van szó, melynek a tatárjárás kori újraalapító levele egyben a város első írásos emléke is.

Magtár ipolyság2

A templom mellett az egykori kolostor romos épülete. Fotó: Orosz Örs/Facebook

Jelenlegi állapotában ez a belvárosi, 800 éves múltra visszatekintő épület a határ menti kisváros szégyene. Annak ellenére, hogy a hajdan hozzá tartozó plébániatemplommal együtt ez Ipolyság legrégibb épülete, a rendszerváltás óta az állaga csak romlott, mígnem végveszélybe került.

A kolostorépület magyarországi tulajdonosa ugyan nagyon szerette volna felújítani, de az itteni hivatali ügyintézésbe beletörött a bicskája.

Mivel a konkrét ingatlant övező összes telek egy másik birtokos, a Rozsnyói káptalan tulajdonában volt, az épületet eddig hivatalosan meg sem lehetett közelíteni, nem még hogy fejleszteni. Palival erre a lehetetlenre vállalkoztunk, és belevágtunk az ügyintézésbe. Külső forrás hiányában ez bizony egy merész vállalkozás volt, de hiszem, hogy megérte.  5 hónap intenzív tárgyalás után végül a rozsnyói püspökséggel dűlőre jutottunk, és a Sine Metu Polgári Társulás a napokban megvásárolta a környező (17. századi, Jezsuita alapokon nyugvó) épületet és udvart.”

Magtár ipolyság3

Orosz Örs és Zachar Pál a romos épületben 2020-ban. Fotó: Orosz Örs/Facebook

Orosz arra nem tért ki, hogy végül milyen összegért vásárolták meg az ingatlant, ahogy arról sem beszélt, milyen forrásból fizette a Sine Metu Polgári Társulás az épületet.

A Sine Metu Polgári Társulás elsősorban a Gombaszögi Nyári Tábor lebonyolításáról, valamint felvidéki értékmentő és kulturális projektekről ismert. A társulás (és kapcsolódó egyesülete) az elmúlt években több száz millió forint nagyságrendű magyar állami támogatásban részesült a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül. Legutóbb, közvetlenül a választások előtt, 60 millió forintot ítéltek meg nekik.  

Orosz pár hónappal később viszont már arról írt, hogy Magyar Levente külügyminiszter-helyettessel és Pacsay-Tomassich Orsolya akkori külügyi államtitkárral tárgyal az épület teljes felújításának lehetséges módjairól. „Rengeteg ötlettel és javaslattal érkeztünk nemcsak a kolostorral, de több más magyar emlékhellyel kapcsolatban is, melyek évtizedek óta dacolnak az enyészettel. Nem titok, hogy a sági projekthez szükséges beruházás volumenében messze meghaladja egy polgári társulás vagy egyesület lehetőségeit. Az értékmentésben elkötelezett erős szövetségesekkel azonban semmi sem lehetetlen!” – írta a politikus.

Színre lép a magyar állam

Az egyeztetés után az események felgyorsultak. A Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány (KEOMA) ugyanis – amit nem más, mint Magyar Levente külügyminiszter-helyettes vezetett – alapított egy szlovákiai leányvállalatot, a Manevi SK-t. Ez a cég pedig 2021 márciusában megvette Oroszéktól az ipolysági kolostort és az azt övező telket. Hogy minderre mennyi áldoztak a magyar adófizetők pénzéből, nem derült ki.

Ezzel azonban nem ért véget a történet. Az épület felújítására ugyanis

a Szijjártó Péter vezette külügyminisztérium 774 millió forint támogatást ítélt meg

az „ipolysági premontrei magtár rehabilitációja” címmel. Az erről szóló szerződést a külügy részéről 2023. december 18-án Magyar Levente államtitkár írta alá.

Ahogy arra egy korábbi cikkünkben rámutattunk, annyi csavar azért volt a történetben, hogy nem közvetlenül az alapítványnak vagy a szlovákiai leánycégnek adta a külügy a támogatást, hanem a PONTIBUS Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulásnak. Ez egy magyar-szlovák közös szervezet, amit 2015-ben hozott létre Pest Megye Önkormányzata és a Nyitrai Kerületi Önkormányzat, ahova Ipolyság tartozik.

SzijjÁrtÓ Péter; Jermak, Andrij; Magyar Levente

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminiszter és Magyar Levente volt államtitkár 2024. január 29-én. MTI/KKM

A társulás létrehozásának célja a meghatározás szerint az volt, hogy „a határmenti társadalmi, gazdasági, turisztikai, kulturális és intézményközi kapcsolatokat fejlessze, hozzájárulva ezzel a térség összehangolt fejlődéséhez”. A szervezet felügyelőbizottságában a kolostor megmentését szorgalmazó Orosz Örs is helyet kapott.

A TISZA-kormány kiadta az adatokat

A felújítás első fázisára közbeszerzési eljárást írtak ki, amelynek tavaly februárban lett eredménye. A tendert a Pesti Építő Zrt. nyerte, amely nettó 445,97 millió forintért vállalta a kivitelezést. A cég feladata (volt) az ipolysági műemlék épület szerkezeti és műemléki helyreállítása, amely során megerősítik az ingatlan alapjait, eltávolítják a jelenlegi, azbesztes tetőszerkezetet, és megépítik az újat.

Hadházy Ákos volt parlamenti képviselővel szeptemberben jártunk a helyszínen. Az építkezés leállt, munkásokkal nem találkoztunk. A tető látszólag elkészült, de láthatóan még sok munka van hátra. Az eredeti elképzelések szerint ugyanis egy étterem, egy 13 szobás szálloda „kis wellness-részleggel” és egy sörfőzde is épül majd itt.

IMG

Hadházy Ákos és a Hamran István volt szlovák rendőrfőkapitány az épület előtt. A szerző felvétele

Hogy erre mikor kerülhet sor, egyelőre nem tudni. A Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványt ugyanis az új TISZA-kormány megszüntette, így az általuk megvásárolt 41 külhoni ingatlan sorsa is kérdésessé vált.

Megkerestük az illetékes Közlekedési és Beruházási Minisztériumot, hogy megtudjuk

  • mennyit fizetett a magyar állam Orosz Örséknek az ipolysági ingatlanért,
  • rendelkezésükre áll-e esetleg a szlovák ingatlan tulajdoni lapja, és ha igen, látszik-e rajta a korábbi tulajdonos,
  • folytatódik-e az egykori kolostor felújítása?

A minisztériumnál kérdésünkre elmondták, „a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány megszűnésével az Alapítvány közfeladatait a közlekedési és beruházási miniszter vette át, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium pedig megszerezte az Alapítvány leányvállalatai, köztük a MANEVI Zrt. feletti tulajdonosi jogokat. Az Alapítvány közvetlenül nem rendelkezett ingatlantulajdonnal.

IMG

A részben felújított egykori kolostor 2026 szeptemberében. A szerző felvétele

A Premontrei és Jezsuita Kolostor a MANEVI SK sro szlovák cégen (mint MANEVI Zrt. leányvállalatán) keresztül került a Minisztérium érdekkörébe.

Az ipolysági ingatlanegyüttest több részletben, több eladótól vásárolták meg, összesen mintegy 219 ezer euróért (ez kb. 87 millió forint volt az akkori árfolyamon – a szerk.).

A jezsuita kolostorhoz tartozó ingatlanokat 99 ezer euróért a Sine Metutól, a magtárként használt egykori premontrei kolostor épületét 40 ezer euróért magánszemélytől, a parkolónak szánt telkeket 61 ezer euróért szintén magánszemélyektől, egy önkormányzati telket pedig 19 ezer euróért az Ipolyság önkormányzattól vették meg. Az ingatlanok tulajdoni lapjain korábbi tulajdonosok nem szerepelnek.

Az épület állagmegóvó és szerkezeti felújításának első ütemét már elvégezték. A teljes rekonstrukció második üteméhez a forrás rendelkezésre áll, azonban az Alapítvány megszűnése és a KEOMA cégcsoport végső tulajdonosának változása miatt egyelőre nem kezdődött el. Jelenleg is folyamatban van a teljes ingatlanportfólió áttekintése, ezért az ipolysági ingatlan rekonstrukciójának folytatásáról és jövőbeni hasznosításáról egyelőre nem tudunk részletes tájékoztatást adni” – írta a minisztérium.

Átláthatatlan támogatások

Megkerestük Orosz Örsöt, hogy megtudjuk, annak idején mennyiért hirdették meg az épületet, az általa vezetett Sine Metu Polgári Társulás mennyit fizetett érte, és azt milyen forrásból tették. Először e-mailt küldtünk a politikusnak, majd a hivatalos Facebook-oldalán is megkerestük, de cikkünk megjelenéséig sehol nem kaptunk választ. Az épület saját Facebook-oldalán az utolsó bejegyzés 2025 márciusi.

Hadházy és hamran

Hadházy Ákos és a Hamran István volt szlovák rendőrfőkapitány az épület előtt

Hadházy Ákos úgy véli, ez a rom csak a jéghegy csúcsa, de szépen felhívja arra a figyelmet, hogy a határon túli területeken horribilis mennyiségű magyar adófizetői pénzt herdáltak el teljesen átláthatatlanul.

„Az anyaországi korrupcióról azért már elég sok dokumentáció született, a határon túli szétlopott támogatások viszont felderítetlen területnek számítanak. Könnyen lehet, hogy ez így is marad, elnézve azt, hogy az eddig a Fidesz talpát nyaló határon túli politikusok egy része már milyen nagy intenzitással bújik az új kormány simogató keze felé” – fogalmazott a volt országgyűlési képviselő.

Katus Eszter

Nyitókép: A részben felújított egykori kolostor 2026 szeptemberében. A szerző felvétele

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • AdjukÖssze
  • PayPal
  • Átutalás
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót vagy baseball sapkát!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Átlátszó
Átlátszó mobilalkalmazás Ne maradj le a legfrissebb oknyomozásokról!
Letöltöm