MÁV-tender: kiénekelte a 7,3 milliárdos sajtot a Homlok-cégek szájából a Swietelsky
Hiába voltak a legolcsóbbak, mégsem Mészáros Lőrinc exvejének és testvérének a cégei dolgozhatnak a 100-as számú vasútvonal kőbányai szakaszán.
Az Orbán-kormány által létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatal 2024 februárjában kezdte meg működését. Papíron az volt a feladata, hogy feltárja „a Magyarország szuverenitását érintő külföldi befolyásolási kísérleteket”, a gyakorlatban azonban független szerkesztőségeket, civil szervezeteket és kormánykritikus közéleti szereplőket vett célba.
Az Átlátszó volt az egyik első szerkesztőség, amit a hivatal nyilvánosan is megtámadott: az ellenük indított perünket első fokon is megnyertük.
Az új kormány egyik első intézkedéseként 2026 júniusában megszavazta a hivatal megszüntetését: az intézmény ezzel beolvadt az Igazságügyi Minisztériumba, a folyamatban lévő eljárások megszűntek, a törvény pedig kimondta, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal politikai célokat szolgált.
Hogyan jött létre az intézmény? Mi volt a valódi szerepe? Miért éppen civileket, újságírókat vegzált? És mit jelent a megszűnése a nyilvánosság számára? Erről volt szó szerkesztőségi podcastunk, a Papíron szép új adásában Bodnár Zsuzsával, Solti Hannával és Sarkadi Nagy Mártonnal, az Átlátszó újságíróival.
00:00:00 – Bár a Szuverenitásvédelmi Hivatal már a múlté, ez nem jelenti azt, hogy felesleges beszélni róla. Így jött létre, és így vált hamar az egyik legvitatottabb állami intézménnyé.
00:01:14 – Az öröksége még sokáig itt marad velünk, és nem csak a célba vett civilekkel, újságírókkal, ellenzékiekkel.
00:04:23 – Felidézzük azt a politikai környezetet, amiben a hivatal megszületett, és azt, hogy miért pont a független sajtó és a civil társadalom lett a rendszer egyik fő célpontja.
00:08:19 – Milyen szerepet vállalt (önkéntelenül is) a független média a politikai változások előkészítésében, a Tisza felemelkedésében?
00:12:10 – Így működött és nem működött a SzuHi. Miért kapta ezt a nehezen értelmezhető nevet? Hogyan szolgálta ez a politikai kommunikáció céljait?
00:19:22 – Körbejárjuk, hogyan illeszkedett az intézmény az Orbán-rendszer hatalmi struktúrájába, és miben hasonlított a titkosszolgálatokhoz.
00:28:47 – Átlátszó vs Szuverenitásvédelmi Hivatal. Mindent a perről és arról, mely ügyekkel hívhattuk fel magunkra Láncziék figyelmét.
00:33:00 – A gödi Samsung-akkugyár, a Göd-ÉRT Egyesület, az Átlátszó és a külföldi támogatásokról szóló narratíva esete.
00:39:00 – A hivatal jogkörei korlátozottak voltak, de így is nagy károkat tudott okozni.
00:41:45 – Milyen érzés volt úgy dolgozni, hogy egy állami intézmény jelentéseket készített a szerkesztőségről? Milyen hatással volt ez ránk, újságírókra?
00:49:00 – A SzuHi kudarca: hiába a milliárdos költségvetés és a széles jogkör, bizonyítékot nem tudtak felmutatni.
00:54:10 – Szuverenitásvédelmi? Átláthatósági? Ellehetetlenítési?
00:57:40 – A hivatal megszűnésével eltűnt-e az a politikai gondolkodásmód is, ami létrehozta? Milyen tanulságokat érdemes levonnunk a történtekből?
A teljes adás meghallgatható Youtube-on, Soundcloudon, Spotifyon, Google Podcaston, a Player.fm-en és további helyeken.
Ha fontosnak tartod, hogy Magyarországon továbbra is legyen olyan szerkesztőség, ami a hatalomtól függetlenül tárja fel a közérdekű ügyeket, legyél az Átlátszó rendszeres támogatója, és iratkozz fel a csatornánkra még több hasonló tartalomért.
Kérdezett: Solti Hanna – Címlapkép, videó: Mitsányi Zsolt, Bodoky Bence
Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Hiába voltak a legolcsóbbak, mégsem Mészáros Lőrinc exvejének és testvérének a cégei dolgozhatnak a 100-as számú vasútvonal kőbányai szakaszán.
Plusz 1,5 millió forintot magánszemélyektől, 80 milliót a Fidesz pártalapítványától, adó 1%-ból pedig 4,5 millió forintot kaptak a Békemenetek szervezői.
A V-Híd Vagyonkezelő Kft. sínhegesztési feladatokat fog végeznie a GYSEV vasúti vonalain. Csak Mészáros Lőrincék adtak be ajánlatot.
Mong Attila egykori főszerkesztő-helyettes az oknyomozó újságírás múltjáról, jelenéről és a következő 15 év legfontosabb kihívásairól beszélgetett Solti Hannával.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!