akkumulátoripar

Megsemmisítette a Kúria az akkugyári veszélyes anyagok fóti raktárának engedélyét

Heves lakossági tiltakozás fogadta 2022-ben azt a tervet, hogy Fóton, a lakóövezettől csupán néhány száz méterre két cég is akku-ipari tevékenységet kíván végezni. A koreai hátterű HTNS Hungary Kft. négyezer tonna, akkugyártáshoz használt veszélyes anyag raktározását tervezte a Hello Parks Fót egyik csarnokában, a BYD Hungary Kft. pedig ugyanabban az épületben akkumulátor-összeszerelő üzem létesítésére kért engedélyt. Több helyi lakos és egy civil egyesület viszont bíróságon támadta meg a kiadott engedélyeket. A Kúria december 2-i ítélete a HTNS ügyében tett pontot a hosszas bírósági procedúra végére, és megsemmisítette a veszélyesanyag-raktárra kiadott engedélyt. 

A kúriai döntés lényege szerint az érintett nyilvánosság nem ismerhetett meg minden, a tervezett veszélyes tevékenységgel kapcsolatos lényeges és kötelezően közzéteendő információt. Ezek ugyanis hiányoztak a veszélyesanyag-raktár engedélyezéséhez készített Biztonsági jelentésből.

2022-ben értesült arról Fót lakossága, hogy a koreai tulajdonú HTNS Kft. a fóti telephelyén lévő raktárépületben Li-ion akkumulátorgyártáshoz használt alapanyag tárolását kívánja végezni a Samsung SDI részére; ugyanabban a csarnokban pedig a BYD Kft. kíván akkumulátor-összeszerelő üzemet nyitni.

A HTNS raktárát a hatóság felső küszöbértékű veszélyes üzemnek minősítette. A lakosság több fórumon, így a katasztrófavédelmi eljárás keretében tartott közmeghallgatáson is tiltakozott a veszélyesnek ítélt beruházások ellen. 

 

Helyi lakosok és egy civil szervezet bíróságon támadták meg a fóti ipari parkba tervezett akkumulátor-ipari beruházások engedélyeit. A 4000 tonnányi veszélyes anyag tárolását tervező HTNS Hungary Kft. katasztrófavédelmi engedélye ellen 56 magánszemély indított pert, melyben a Kúria csak most decemberben mondta ki a végső szót.

 

A civilek nyertek a bírósági perben

A HTNS-beruházás ügyében pert indító fótiak már 2023-ban eredményt értek el: azonnali jogvédelmet kaptak a bíróságtól, ami azt jelentette, hogy a per lezárultáig az üzem nem kezdhette meg a működését – írta meg korábban a 24.hu. 

A Budapest Környéki Törvényszék pedig idén áprilisban hozott ítéletében kimondta, hogy az engedélyezési eljárás során a Generisk Kft. által készített Biztonsági jelentés nem volt teljes körű; lényeges információk hiányoztak belőle ahhoz, hogy az érintettek megfelelő módon tudják jogaikat gyakorolni az eljárás során. 

A Törvényszék emiatt megsemmisítette a cég számára kiadott engedélyt; ezt az első fokú bírósági ítéletet azonban a Pest megyei kormányhivatal megtámadta. A jogvitát a Kúria mint felülvizsgálati bíróság december 2-én kelt ítéletével zárta le: elutasította a Pest Vármegyei Kormányhivatal felülvizsgálati kérelmét, és helybenhagyta a Budapest Környéki Törvényszék 104.K.700.207/2023/87. számú ítéletét; megsemmisítette az engedélyező határozatot, és új eljárás lefolytatására kötelezte a hatóságot.

Névtelen terv 1

Részlet a Kúria ítéletéből.

A Kúria döntése szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a nyilvánosság számára készült Biztonsági jelentésből lényeges információk maradtak ki. A jelentés nem tartalmazta a veszélyes anyagokat felsororoló 1. számú mellékletet, ugyanígy hiányoztak belőle a veszélyes anyagok tulajdonságait, a veszélyességi osztályokat, a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek során kialakuló egészség- és környezetkárosító hatások adatait is tartalmazó biztonsági adatlapok, és nem ismertették a raktárban elhelyezni kívánt anyagok ADR besorolását sem. 

Precedens értékű ítélet született

A kúriai ítélet szerint a hiányzó információk miatt az érintett nyilvánosság el volt zárva attól, hogy jogait teljes körűen gyakorolhassa. „Mivel

az érintett nyilvánosság tagjai nem ismerhettek meg minden, a tervezett veszélyes tevékenységgel kapcsolatos lényeges és kötelezően közzéteendő információt,

nem is voltak abban a helyzetben, hogy észrevételeiket teljeskörűen megtegyék, bízva abban, hogy azokat a hatóság értékelni fogja” – olvasható a kúriai ítéletben. 

A Pest megyei kormányhivatal a hiányzó adatok vonatkozásában üzleti titokra hivatkozott. A Kúria ítélete szerint viszont „a lakosság érdemi részvételi joga (…) nem üresíthető ki az üzleti titokra történő hivatkozással. Az érintett nyilvánosságnak joga van arra, hogy tudja, hogy milyen veszélyes anyagokkal, milyen mennyiségben és milyen tevékenységet fognak ellátni, ez a tevékenység milyen potenciális hatással jár.” 

A Kúria külön kiemelte, hogy a környezeti információkhoz való jog nemcsak a magyar jogból, hanem az Európai Unió jogából és az Aarhusi Egyezményből is következik. Az Aarhusi Egyezmény célja éppen az, hogy a környezeti ügyekben a nyilvánosság ne csak formálisan, hanem tartalmilag is részt vehessen a döntéshozatalban. A hiányos vagy kiüresített tájékoztatás sérti ezt az elvet, és önmagában megalapozza a hatósági határozat jogsértő voltát.

Az ítéletet az akkuipari beruházások elleni bírósági eljárásokat kezdeményező fóti civil szervezet, a FOTON 2023 Egyesület a Facebookon ismertette.  Az egyesület kiemelte, hogy a kúriai állásfoglalás „világosan rögzíti, hogy a hatóság felelőssége nem kerülhető meg, a bizonytalanság nem mentség, és a környezeti hatások feltáratlansága nem a gyors engedélyezést, hanem éppen a szigorúbb vizsgálatot indokolja.”

 

A civilek szerint az ügyben precedens értékű ítélet született. Ez annál is inkább így lehet, mert számos hazai engedélyezési eljárás során sérül az érintett nyilvánosság környezeti információkhoz való hozzáférési joga. Ehhez kapcsolódó november végi hír, hogy Magyarország hivatalos figyelmeztetést kapott az ENSZ keretében létrejött Aarhusi Egyezmény alapján, mert a kormány továbbra sem biztosítja az átláthatóságot és a lakosság érdemi bevonását a tervezett Paks II atomerőmű engedélyezésében. 

A figyelmeztetést tartalmazó jelentés „rámutat arra is, hogy Magyarországon súlyosan szűkül a civil tér, a kormányzat pedig egyre ellenségesebben bánik a környezetvédelemmel foglalkozó civilekkel, ami tovább gyengíti a társadalmi párbeszédet és az érdemi részvétel lehetőségét” –  olvasható a Greenpeace aarhusi eljárást eljárást ismertető közleményében.  

Titokzatos telephelyekkel rendelkező cég

Míg a HTNS 2022-ben 70,5 milliárd forint nettó árbevételnek és 7,8 milliárd forint nyereségnek örülhetett, árbevétele 2023-ban 27,5 milliárd forintra apadt, és emellett 528 millió forintos veszteséget könyvelhetett el, a tavalyi évet pedig 15 milliárd forint árbevétel mellett 61 millió forintos veszteséggel zárta. 

Az Opten cégadatbázisa és az Igazságügyi Minisztérium e-cégjegyzéke szerint a HTNS Hungary Kft. csak budapesti székhellyel rendelkezik, telephelyei nincsenek. Ugyanakkor a 24.hu már 2023-ban megírta, hogy a cég éves pénzügyi beszámolója szerint a kft. négy vidéki telephellyel is rendelkezik. A cég a lap megkeresésére azt válaszolta, hogy akkugyártási alapanyagokat egyik telephelyén sem tárol.

A 2024. évi cégbeszámoló szerint a HTNS már csak a Komáromban és Fóton rendelkezik telephelyekkel, a Dunakeszin lévő telephelye már korábban, a környei pedig 2024 folyamán szűnt meg. 

A fóti telephelyen lévő raktár tehát, ahol a Samsung SDI gödi gyára számára tárolnának akkugyártási alapanyagokat, a bírósági döntések értelmében még nem működhet. A gödi akkumulátorgyárba ugyanakkor folyamatosan szállítanak be HTNS feliratú kamionok árut, írtuk meg egy korábbi cikkünkben. 

Htnskamion 1024x768

A HTNS Kft. kamionja a gödi akkugyár területén 2023 nyarán (Olvasói felvétel)

Egy másik cikkünkben pedig megírtuk, hogy cég neve felbukkant az Abasáron illegálisan tárolt, akkugyártásból származó hulladékok és áruk egyik dobozán is. A szállítmány felirata szerint a rakomány a Samsung gödi akkugyárából származik. 

Htns abasar.samsung.fot ..still042 1024x576

Samsung SDI Zrt. és HTNS-Fót felirat az egyik, Abasáron engedély nélkül tárolt, akkugyártásból származó szállítmányon (Olvasói felvétel)

A koreai klnews.co.kr hírportál egy korábbi cikke bemutatta a HTNS Kft. magyarországi működését és további terveit. Eszerint a koreai cég arra törekszik, hogy

„Magyarországot európai logisztikai központtá tegye. Jelenleg öt irodát és hét raktárat üzemeltet Magyarországon, és 17 saját teherautóból álló flottájával átfogó logisztikai szolgáltatásokat nyújt, beleértve a tengeri, légi és szárazföldi szállítást, a raktározást, a vámkezelést és a rendszerirányítást. Különösen figyelemre méltó, hogy a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren található rakományirodája, amely az első ilyen típusú, koreai logisztikai vállalat által megnyitott iroda, jelentős érdeklődést váltott ki mind a magyar kormány, mind a budapesti repülőtér hatóságai részéről.”

Megkeresést küldtünk a cégnek, érdeklődve a jelenlegi működéséről és a telephelyein folyó tevékenységekről, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. 

Bodnár Zsuzsa

Címlapkép: A Kúria épülete a Budapest, Markó u. 16. szám alatt. (Fotó: Facebook)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogatom PayPal-adománnyal

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42