vidéki lapszemle

Belső vizsgálat az önkéntes rendelőfestés miatt Kőszegen, megalázásról beszélő tanárok Hajdúszoboszlón

Debreciner.hu: „Becsaptak bennünket” – 18 tanár állt fel a hajdúszoboszlói általános iskolából, miután konfliktusba kerültek az új igazgatóval

Augusztus 4-én jelent meg a közösségi médiában az a bejegyzés, amelyben a hajdúszoboszlói Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 18 pedagógusa – a tanári kar majdnem fele – jelentette be az intézménytől való távozását. A közlemény szerint az érintettek többsége 20-35 éve tanított az iskolában. A Debreciner több pedagógust is megkeresett, de csak egy vállalta, hogy beszél. Ő azt mondta, az intézményvezető fenyegette, megalázta és megszégyenítette őket. Az intézményvezető szerint nem történt ilyen, az egyházkerület szerint pedig így is biztosított a szakmai működés.

SzabadPécs.hu: Bánki Erik és Csizi Péter együtt repültek Hollandiába 2015-ben, persze lehet, hogy ennek semmi köze a pécsi buszbotrányhoz

Pécs városa még a korábbi, fideszes érában 3,5 milliárd forintért vásárolta meg azt a buszflottát, amelyet néhány hónappal korábban még 2,9 milliárdért árultak. Az ügyben indult büntetőeljárás elsőrendű vádlottja szerint nem ő, hanem fideszes nagymenők döntöttek mindenről. Állítását Hollandiába tartó repülőgépek utaslistájával támasztaná alá, szerinte ugyanis ezek bizonyítják, hogy kormánypárti politikusok is kijártak tárgyalni az üzletről. Minderről a Magyar Hang és a Szabad Pécs számolt be a napokban. A bíróság által megküldött utaslistákon felbukkan Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselő, valamint Csizi Péter volt alpolgármester neve is.

Nyugat.hu: A kőszegi polgármester a festős akcióról: a vezetőknek akkor is el kell végezniük a munkájukat, ha az esetleg nem népszerű

Néhány helyi önkéntes egy hétvége alatt kifestette a gyermekorvosi rendelő termeit és szobáit. Az akció azonnal elnyerte a többség tetszését, az önkormányzat azonban nem igazán díjazta. Básthy Béla polgármester egy közleményt is kiadott a történtekkel kapcsolatban, amelyből kiderül, hogy majdnem rendőrségi feljelentés lett a vége, de végül csak belső vizsgálatot rendeltek el. A polgármester szerint ugyanis egy közintézményben zárva tartási időben, az intézményvezető jóváhagyása nélkül senki nem tartózkodhat és pláne, nem végezhet változtatásokat.

Gárdonyi Közlöny: Városi megbízások az alpolgármester fiának és egyéb összefonódások

Gárdony Város Önkormányzatának vezetése eddig összesen 13,5 millió forint összegben látta el munkával Muray Rita alpolgármester fiát: Dányádi Áron főként a Napsugár strandon végezhet(ett) különböző feladatokat. Az összeget csak hosszas huzavona után kapta meg a Gárdonyi Közlöny, miután az alpolgármester fia megkapta a bíróságról a jogi képviselőjük által indított keresetet.

MátészalkaLeaks.hu: Allergológiai ellátás: Kisvárda helyett már csak Debrecenben

A kisvárdai Szent Damján Görögkatolikus Kórház helyett a Debreceni Klinikai Központot jelölték ki az allergológiai és klinikai immunológiai ellátásra szoruló Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lakosság ellátására, ugyanis a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Oktatókórház az allergológia és klinikai immunológia tekintetében nem rendelkezik kapacitással írja a MátészalkaLeaks. A portál rámutat: a kisvárdai Szent Damján Görögkatolikus Kórház vezetője személyi feltételek hiányával indokolja azt, hogy az ellátási kötelezettségüknek miért nem tudnak eleget tenni. „A kifejezetten rossz közösségi közlekedéssel rendelkező Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakosságára óriási terheket ró az intézkedés, hiszen a legtöbb faluból, ha az aznapi legelső vonattal vagy busszal elindul a beteg Debrecenbe, sokszor még akkor sem érhet oda egy kora délelőtti időpontra hangsúlyozzák.

Nyitókép: Az Összefogás Kőszegért Egyesület akciója. Forrás: Facebook

A legkisebb településen is követjük a közpénz útját – önálló közösségi oldalt nyitunk a vidék híreinek! Mostantól az Országszerte Facebook-oldalon megtalálható lesz mindaz, ami a vidéki Magyarországon történik – az Átlátszó riportjain, tényfeltáró, oknyomozó anyagain, a független portálok tudósításain és a civilek bejegyzésein keresztül. Kövess és keress minket, ha úgy érzed, élet a körúton túl is van: a te életed!

Megosztás