Eddig a tanács illetékességi területén működő három megyei közgyűlés elnöke, a három megyei közgyűlés egy-egy képviselője, az operatív programok végrehajtásáért felelős öt miniszter egy-egy képviselője, és a területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős miniszter képviselője volt a testület tagja. Mostantól a testület kibővül a területrendezésért felelős miniszter képviselőjével, valamint a kormányzati stratégiák kidolgozásáért felelős miniszter képviselőjével – aki egyben “hivatalból” társelnök is lesz. A Balatonipp beszámolója szerint a kormányzati stratégiák kidolgozásának támogatásáért felelős miniszter – jelenleg Gulyás Gergely – Navracsics Tibort delegálta képviselőjeként, és a törvény-, illetve az SZMSZ módosításnak megfelelően társelnökként a testületbe. A társelnökké átminősített eddigi elnök újabb választás nélkül Bóka István maradt.
Az egykor felkapott terület továbbra is a Szova tulajdonában van, évente egy alkalommal használják roncsderbi-futamra, de tavaly az is elmaradt a koronavírus-járvány miatt. A cég jelenleg kizárólag a terület gondozásával kapcsolatos indokolt feladatokat végezi el, és továbbra is él még az a korábban már közölt elképzelés, hogy egyszer majd Szent Márton Lovasközpont lesz itt. A kormány támogatta az új létesítmény kivitelezési terveit, így azok el is készültek 195 millió forintból, csak éppen a megépítésre nincs pénz. Három évvel ezelőtt 3,5 milliárdra taksálták a költségeket – mutatott rá a portál.
A 2021-es költségvetésterv mérlegfőösszege 162,58 milliárd forint, ez csaknem 1,7 milliárd forinttal több, mint 2020-ban – számolt be a város helyzetéről a Debreciner. Papp László, Debrecen polgármestere elmondta: hitelfelvételt nem terveznek, ezt ugyanis már tavaly megtették. Emlékeztetett, 2020-ban 21,48 milliárd forint adóbevétellel számoltak, ebből azonban csak 17,78 milliárd folyt be, idén pedig már eleve 17,3 milliárd forinttal terveznek. A polgármester szerint ennél akár optimistábbak is lehettek volna, elképzelhető, hogy magasabb összeg kerül majd a kasszába. Jelentős bevételt remél ugyanakkor a városvezetés az ingatlanértékesítésekből. Ezek közül kiemelkedő tétel a pallagi Balásházy János Technikum és Gimnázium, továbbá az Agóra Tudományos Élményközpont épületeinek az állam számára történő eladása – olvasható a portál cikkében.
A teljes műszakos sztrájk 6 órakor kezdődött és 14 óráig tartott – számolt be a dolgozók akciójáról a Makói Csípős. Az eseményen a munkavállalók 85 százaléka, becslések szerint 300-nál több gumigyári munkás vett részt, ami a vártnál lényegesen nagyobb arány – adta hírül az akció végén a Makói Gumiipari Szakszervezet, valamint a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség. A Continental Magyarország Országos vállalati kommunikációs vezetője szerint ugyanakkor a szerdára szervezett kétórás sztrájkon 120 fő, míg a szombati, nyolcórás munkabeszüntetésen 98 fő vett részt az 1700 dolgozóból. A gumigyári dolgozók a kedvezőtlen munkakörülmények, egyebek között a túl sok túlóra és a tíz évnél hosszabb ideje ott dolgozók plusz juttatásainak elvétele ellen tiltakoznak – emlékeztetett a portál.
A Miskolci Törvényszék elutasította a hejőcsabai cementgyártás újraindításával kapcsolatos pert, amit a Zöld Kapcsolat Egyesület indított a Pest Megyei Kormányhivatal ellen. A bíróság erről a kérdésről a veszélyhelyzetre hivatkozva tárgyaláson kívül járt el. Pedig az Egyesület szerin a kiadott engedély évi 5000 tonna szállópor kibocsátást jogszerűen megenged a gyárnak. Az eredetileg gázüzemű technológia módosítása hulladék együttégetésre – ami évi 57 ezer tonna hulladékot, köztük pl. gumiabroncsot jelent – kifejezetten káros, az ismert és nem ismert levegőterhelés és ezek folyamatos ellenőrzési lehetőségeinek hiánya miatt.
Nyitókép: Navracsics Tibor Orbán Viktorral találkozott 2020 júliusában a Karmelita Kolostorban. Forrás: Navracsics Tibor közéleti Facebook oldala
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A leggazdagabb magyar gyermekeinek cége alvállalkozójára, valamint az érdi volt és Sóskút jelenlegi polgármesterére próbálja hárítani a felelősséget a két...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!