Szilveszter napján derült ki, hogy a Strabag Zrt. nyerte a Szent Borbála Kórház új épületszárnyának tervezésére és kivitelezésére kiírt közbeszerzést. A megyei kórház előzetesen 4,5 milliárd forintra becsülte a munkát, de a Strabag ennek majdnem háromszorosáért, bő 12 milliárdért végzi el a feladatot. A tenderen indult a kormányközeli WHB is, ami rengeteg állami megbízást nyert már el, most azonban meglepő módon érvénytelen ajánlatot nyújtott be. Megkerestük a céget és a kórházat is a kérdéseinkkel, de nem válaszoltak az érdeklődésünkre.
Támogatási kampány
A Szent Borbála Kórház új épületszárnyának ügye régóta húzódik: az “U” épület tervezésére és kivitelezésére eredetileg 2018. november 9-én írták ki a közbeszerzést 2019. január 4-i jelentkezési határidővel, ám ezt 2018. december végén 2019. január végére, majd akkor február végére, aztán március végére, utána június végére, aztán július közepére, majd végére módosították.
Végül 2020. december 31-én jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben a tender eredménye:
Az eredetileg nettó 4,5 milliárd forintra becsült munkát a Strabag Zrt. nyerte nettó 12,1 milliárdos ajánlattal, ami a becsült érték 2,6-szorosa.
Ehhez kapcsolódik, hogy a Tatabányát 2019 októbere óta vezető Szűcsné Posztovics Ilona (ellenzéki összefogás) polgármester és Bencsik János (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője, aki 1990-2010 között volt a város első embere, 2020 őszén kérték a kormánytól a Modern Városok Program keretében kapott források átcsoportosítását.
A kérés meghallgatásra talált: 2020. november 11-én jelent meg a Magyar Közlönyben az arról szóló kormányhatározat, hogy a 2017-ben a kórházfejlesztésre adott közel 6 milliárd forint mellé még további maximum 11,8 milliárdot biztosít a kormány.
Bencsik a kormányhatározat másnapján tette közzé a Facebook-oldalán, hogy az ő kezdeményezésére a kormány (összesen) 18 milliárd forintot ad a Szent Borbála Kórház fejlesztésére.
„Mint ismeretes, eredetileg csak 6 milliárd forint állt rendelkezésre, de az Önkormányzat egyetértésével további 5 milliárd forint Modern Városok Program keretén belül történő átcsoportosítást kezdeményeztünk. A még hiányzó 7 milliárd forintot a Miniszterelnök úrral történt sikeres tárgyalásomat követően most biztosította a Kormány” – írta Bencsik.
A Szent Borbála Kórház és a Strabag Zrt. az “U” épületre vonatkozó szerződést 2020.december 17-én írta alá, és erről az eseményen résztvevő Bencsik János is beszámolt a Facebook-oldalán. A 13.700 négyzetméter alapterületű épület kivitelezésére 30 hónap, vagyis 2,5 év áll a Strabag rendelkezésére.
Bencsik közzétette a látványterveket, és azt közölte, hogy az új épületben a központi laboratórium, a „bányász gyógyfürdő”, a tüdőgyógyászat, a pszichiátria, továbbá Tatáról a kardiológiai és a mozgásszervi rehabilitációs osztály kap majd helyet.
Érdekesség, hogy a tenderen indult a WHB Kft. is, ám az elmúlt években számtalan közbeszerzést elnyerő, nagy rutinnal rendelkező cég ajánlata érvénytelen lett, mert „nem csatolta a szakmai ajánlat részét képező ütemtervet valamint erőforrástervet”. Megkerestük a céget és megkérdeztük, mi az oka annak, hogy ilyen banálisnak tűnő hibát vétettek az ajánlattétel során, de nem válaszoltak a megkeresésünkre.
A WHB ajánlata érvénytelen lett (forrás: EKR)
A Szent Borbála Kórháznak szintén elküldtük a tenderrel kapcsolatos kérdéseinket: az intézménytől többek között azt szerettük volna megtudni, hogy miért hosszabbították meg többször is a tender jelentkezési határidejét, mi történt a legutolsó hosszabbításban megjelölt 2019. július 30. után a 2020. december 17-i szerződéskötésig, nem tartják-e problémásnak, hogy a Strabag nyertes ajánlata 2,6-szorosa az eredetileg becsült értéknek, és rákérdeztünk arra is, hogy a WHB mekkora összegű ajánlatot tett. Cikkünk megjelenéséig azonban a kórháztól sem kaptunk választ.
Erdélyi Katalin
Címlapkép: A tatabányai Szent Borbála Kórház „U” épületszárnyának látványterve. (forrás: Bencsik János/Facebook)
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2020 januári Facebook posztjában számolt be a Salgótarjánban épült, csernobili hangulatot keltő játszótérről. A bejegyzésben...
Szeptemberben még kétszáz milliós hiányról beszélt Berettyóújfalu fideszes polgármestere, októberben pedig már egy 13 millió forint értékű autó beszerzéséről döntött...
Vidéki szerzőink tollaiból idén is számos olvasott és hivatkozott írás került ki, legyen szó politikai őrségváltásról, gyanús projektekről, közpénzégetésről vagy...
Egy hónapon keresztül vizsgáltuk a debreceni önkormányzati televízió esti híradóját. Azt találtuk, hogy harminc adásból 29-ben mutattak be valamilyen adományozást,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!